Index Vakbarát Hírportál

Béres Anett: A legfontosabb, hogy életben vagyok!

2022. augusztus 20., szombat 17:41

Instagram-oldalán jelentkezett be Béres Anett, akit egy tragikus teaszeánsz után életveszélyes állapotban szállítottak kórházba. Ugyan a történtekről néhány nappal ezelőtt részletesen beszámolt, gyógyulásának folyamatát is mindenképp szeretné megosztani a nyilvánossággal.

Az egykori valóságshow-szereplőt eszméletlen állapotban, törött csontokkal találták meg egy spirituális összejövetel után júliusban – Béres Anett csigolyatörést szenvedett, illetve öt bordája és a sarokcsontja is eltört. Azonnal kórházba szállították, ahol egy öt és fél órás életmentő műtéten esett át, a történtekről hetekig beszélni is képtelen volt.

Azóta már kiengedték a kórházból, néhány nappal ezelőtt pedig az RTL Klub Fókusz című műsorában vallott arról, mit keresett a teaszeánszon, és mi történt vele az eltűnése után. Mint elmondta, a szer hatására bekerült egy tripbe, amelyből sehogy sem tudott szabadulni, a szeánszot vezető nőben a sátánt látta, és pánikrohamoktól gyötörten menekülni kezdett a helyszínről. 

Nagy szerencse, hogy az akkor épp arra járó munkások megtalálták, menekülés közben ugyanis olyan súlyos sérüléseket szenvedett, hogy nagy valószínűséggel nem élt volna túl még egy éjszakát a szabadban.

Részletes vallomása után Béres Anett rengeteg levelet kapott, ami nagyon meghatotta. Épp ezért úgy döntött, hogy a gyógyulásának folyamatát is megosztja a nyilvánossággal az Instagramon. 

Sziasztok! Rengetegen írtatok nekem a riport óta, hogy mellettem vagytok, amit nagyon köszönök! A baleset után az első egy hétben csak arra tudtam gondolni, hogyan tudnám visszacsinálni, de utána erőt vettem magamon, és a rosszban csak a pozitív dolgokra koncentráltam! A legfontosabb, hogy életben vagyok!

– kezdte bejegyzésében az egykori realitysztár, hozzátéve:

Sok van még a gyógyulásomból, de mindent megteszek, hogy napról napra fejlődjek valamit! Egy baleset mindig megváltoztatja az ember gondolkodását, és utána jobban értékelünk mindent! Ha érdekel benneteket, akkor beszámokok majd, hogyan haladok a gyógyulással! Most nagyjából még csak feküdni tudok, a jobb lábamra nem terhelhetek, és a gerincmerevítőt is még hordanom kell! Mindennap gyógytornázom, egy nagyon kedves és profi lány, @m.mius segít nekem benne! Szép napot Nektek!

Rovatok