Index Vakbarát Hírportál

Justin Bieber nem bírja, ismét lefújta turnéját

2022. szeptember 7., szerda 07:15

Kimerültségre hivatkozva a kanadai sztár bizonytalan időre szünetelteti a Justice World Tour nevezetű koncertsorozatát.

Justin Bieber kedden este Instagram-oldalán jelentette be, hogy egészségügyi válsága miatt ismételten kénytelen lefújni turnéját. A hatalmas tömegeket vonzó kanadai énekest nyáron testközelből is láthatta a Sziget Fesztivál közönsége, amikor elhozta Magyarországra a legnagyobb slágereit.

A fellépés olyannyira jól sikerült, hogy a fesztivál headlinere a koncertje után egy magánpartin köszönte meg a csaknem 100 fős stábjának a turnén végzett munkáját a turai kastélyszállóban.

Egy ideig kérdéses volt, hogy lemondja-e magyarországi fellépését, ugyanis június elején sorra törölték a koncertjeit, miután kiderült, hogy Ramsay Hunt-szindrómával diagnosztizálták, ami miatt a fél arca lebénult.

Az énekes tehát folytatta a Justice World Tourt, és júliusban hat európai koncerttel örvendeztette meg a közönséget, de mint írta is közleményében, ez idő alatt nagyon kimerült.

Bieber a brazíliai Rock in Rióban tartott fellépését követően azt írta:

Eluralkodott rajtam a kimerültség, és rájöttem, most az egészségem a legfontosabb.

Egyelőre tehát szünetet tart az énekes a turnézásban, nagy kérdés azonban, hogy meddig. Jövő tavasszal ugyanis már le van kötve egy bulija a magyar fővárosban. Az előzetes tervek szerint 2023. március 11-én este nyolc órakor a Budapest Sportarénában lenne jelenése a kanadai sztárnak.

(Borítókép: Justin Bieber. Fotó:  Joseph Okpako/WireImage/Getty Images Hungary)

Rovatok