Index Vakbarát Hírportál

Nem teljesült Klapka Dennis végakarata

2022. szeptember 8., csütörtök 12:15

Bár Klapka György fia azt szerette volna, hogy halálát követően az édesanyja, Mary Zsuzsi mellé temessék, mégsem ott helyezték örök nyugalomra.

Klapka Dennis 34 éves korában hunyt el egy hónappal ezelőtt, mikor épp egyik barátjánál volt. A komoly egészségi gondokkal küzdő örökös epilepsziás rohamot kapott, és hiába hívták ki a mentőket, már ők sem tudtak segíteni rajta. Bár a férfi azt szerette volna, hogy szeretett édesanyja, Mary Zsuzsi mellett leljen végső nyughelyére, a Blikk információi szerint ez mégsem teljesült. 

Ahogy azt a lap megtudta, Klapka Dennist szerda délelőtt fél 11-kor kísérték utolsó útjára a Fiumei úti sírkertben. A búcsúztatón öt testvérén kívül három barátja vett részt, egyikük pedig felháborodását fejezte ki a temetést követően. Mint kifejtette, a szertartást Klapka György legkisebb gyermeke, Sandy intézte, azonban senkinek nem akarta elmondani, mikor és hol lesz.

Mint hozzátette, a férfinak sok barátja volt, akik mind szerettek volna ott lenni, ám mégsem így alakult, mivel a temetés előtt két nappal tudták meg a részleteket. Ennek volt köszönhető az is, hogy csak három barátja tudott elmenni a búcsúztatóra. Mint mondta, amit ott tapasztalt, nagyon felháborította, mivel „ez a temetés nem volt méltó Dennishez”.

Én úgy tudtam, a hamvasztás után urnás temetés lesz, és nagyon meglepődtem, amikor láttam, hogy szétszórják a földi maradványait. Ez megrázott és kiborított, hiszen mindenki tudta, hogy Dennisnek egyetlen kívánsága volt csupán, szeretett volna az édesanyja mellett nyugodni a halála után, mivel ő volt a legfontosabb ember az életében, akinek az elvesztésén sosem tudta magát túltenni. Ezt Sandy is pontosan tudta, mégsem vette figyelembe

– mondta Klapka Dennis egyik barátja, illetve hozzátette, a férfi eleget küzdött a démonjaival élete során, és még a halála után sem nyugodhat békében, úgy, ahogyan ő szerette volna. 

Ahogy arról a barát beszámolt, a szertartás menetével sem voltak elégedettek, mivel összesen 12 percig tartott, amin látszott, hogy minél hamarabb szeretnének a végére érni. Azonban akadt más is, ami nemtetszést váltott ki. 

Egy pap mondott beszédet, aminek a végén hosszasan taglalta, hogy Dennis élete mennyire félrecsúszott. Nekem ez sem tetszett, hiszen bármennyire is voltak mélypontjai, ő egy nagyon szeretetre méltó, segítőkész ember volt, de erről sajnos nem sok szó esett. A testvérei mind ott voltak, még azok is, akik Németországban élnek, de rezzenéstelen arccal álltak végig egymás mellett, nem igazán látszódott rajtuk a gyász

– jegyezte meg, ahogy amellett is szót emelt, mennyire sajnálja, hogy a férfi barátai, akik nem vettek részt a szertartáson, utólag nem róhatják majd le kegyeletüket, mivel Klapka Dennisnek nincs síremléke.

(Borítókép: Klapka Dennis 2010. április 2-án. Fotó: RTL Sajtóklub)

Rovatok