Index Vakbarát Hírportál

Az egyik híres magyar DJ fizetné az egyik kirúgott tanár egyhavi bérét

2022. október 2., vasárnap 08:54

A Facebook-oldalán tette közzé Jauri, a Rádió1 lemezlovasa, hogy egy hónapnyi nettó bérét fizetné ki egyik volt oktatójának a Csík Ferenc Gimnáziumban. A reggeli hírek „arconcsapásként” érték a zenészt, ezért egy felhívást tett közzé. A bejegyzésben a zenei világ többi tagjához és ismerőseihez is fordul, hogy cselekedjenek hasonlóan: 

Szeretném, sőt, biztatok mindenkit, aki megteheti, hogy hasonlóan tegyen. Fogja meg a kedvenc tanára, osztályfőnöke kezét és támogassa, ha bekövetkezik, aminek nem szabadna.

Jauri hozzátette, hogy az ő szakmájuk is válság előtt áll, de most még megtehetik, hogy segítsenek. 

Szeptember 30-án péntek este tüntetést szerveztek a Kölcsey Ferenc Gimnázium előtt, hogy a középiskolából menesztett tanár mellett kiálljanak. Ugyanis aznap váltak meg Palya Tamástól, akit nem sokkal az órája megkezdése után hívott fel az igazgató, hogy menjen le az irodájába, ahol eltanácsolta. Palya Tamás nem érzi korrektnek az eljárást, ezért bíróságra viszi az ügyet. Úgy tudni, más tanároktól is megváltak az iskolában az engedetlenségben való részvétel miatt.

A tiltakozást folytatja a  Pedagógusok Demokratikus Szakszervezete (PDSZ), így október 5. után  október 14-re is országos sztrájkot hirdetett a szakszervezet. 

(Borítókép: Diákok és szülők tüntetnek a Kölcsey Ferenc Gimnázium előtt 2022. augusztus 30-án. Fotó: Kaszás Tamás / Index)

Rovatok