Továbbra is ártatlannak vallja magát Árpa Attila abban a kábítószerügyben, amelyben másodrendű vádlottként állt újra bíróság elé október 5-én.
Árpa Attilára korábban felfüggesztett börtönbüntetést kért a bíróság kábítószer-kereskedelmi ügyben, amelyben több embert is vádolnak. Az ügyészség még tavaly nyáron emelt vádat a színész ellen, akinek otthonában 2019 tavaszán razziázott a rendőrség, amikor a színésznél épp kártyaparti volt. A vádemelés után nem sokkal Árpa nyilatkozott is arról, hogyan éli meg a történteket. A Fővárosi Törvényszék később közleményben tudatta, hogy március 1-je után május elején megtartották a büntetőper egy újabb előkészítő ülését, ugyan Árpa Attilát nem nevesítették, csak másodrendű vádlottként nevezték meg.
A vád szerint az I. rendű vádlott K. P. kokain- és MDMA-kereskedelemmel foglalkozott Budapest területén. Az egyik rendszeres vevője a II. rendű vádlott, Árpa Attila volt, aki saját, közeli ismerősei, illetve a lakásán rendezett összejövetelek vendégei részére fogyasztás céljából szerzett be kokaint. Árpa Attila megállapodott a III. és IV. rendű terheltekkel, hogy a következő baráti-ismerősi összejövetelre az utóbbi 2 vádlott szerzi be a kábítószert, amely ellenértékének egy részét kifizeti nekik. A vád szerint Árpa az I. rendű vádlott mellett egy szintén kábítószer-kereskedelemmel foglalkozó, V. rendű terhelttől is szerzett be kokaint. Egyes esetekben a II. rendű vádlott által vásárolt kábítószert a III. rendű terhelt vette át.
Az ügyészség az I. rendű vádlott K. P.-t jelentős mennyiségű kábítószerre elkövetett kábítószer-kereskedelem bűntettével, a II. rendű vádlott Árpa Attilát, illetve a III. és IV. rendű vádlottakat társtettesként forgalomba hozatallal elkövetett kábítószer-kereskedelem bűntettével, az V. rendű vádlottat pedig kereskedéssel elkövetett kábítószer-kereskedelem bűntettével vádolja.
Árpa Attila ügyének a tárgyalása ma reggel folytatódott a Budapest Környéki Törvényszék épületében, ahova a Blikk szerint ügyvédjével együtt érkezett a színész. A tárgyaláson először az elsőrendű vádlottat hallgatták ki, aki továbbra is bűnösnek vallja magát, állítva, hogy Árpa Attila és a többi vádlott vásárolt tőle kokaint. Elmondása szerint Árpa volt az egyik legnagyobb vásárlója, aki gyakran felkereste őt.
A tárgyaláson Árpa Attila is vallomást tett:
a színész továbbra sem ismeri el bűnösségét.
Ugyan azt nem tagadja, hogy fogyasztott drogot, de állítása szerint már nem él vele. Az elsőrendű vádlottól elmondása szerint korábban vásárolt kábítószert, de kizárólag saját fogyasztás céljából. Az összejövetelekről annyit mondott: ezeken sem ő, sem mások nem kínáltak kábítószert, nem drogfogyasztás miatt tartották ezeket a partikat. Azt is tagadja, hogy kokaincsíkok lettek volna az asztalon, állítása szerint emiatt azonnal szólt volna, mert nem tenné tönkre a karrierjét így. A partin részt vevő szakmabeliek, illetve akkori élettársa múltjában nem szerepelnek kábítószerügyek. Árpa állítja: nem rendelt és nem is kínált drogot ezen az estén, korábban is mindig személyesen vásárolt anyagot magának. Felidézte: amikor az említett estén drogkereső kutyákkal rátörtek a rendőrök, semmit nem találtak a házban. Arról is beszélt, hogy a főhadnagynő az akkori élettársának haragosa volt, így szerinte az is elképzelhető, hogy személyes okok állnak a háttérben.
A színész azt is kijelentette: bármilyen vizelet- és vérvizsgálatnak hajlandó alávetnie magát.
A harmadrendű vádlott a tárgyaláson nem kívánt vallomást tenni, illetve a feltett kérdéseket sem válaszolta meg.
Árpa Attila a bírósági ügye mellett, amelynek tárgyalása pénteken folytatódik, azzal került nemrég a médiafigyelem középpontjába, hogy ő lesz a TV2 Nagy Ő című műsorában a következő évad főszereplője.
(Borítókép: Árpa Attila. Fotó: Huszti István / Index)