Index Vakbarát Hírportál

David Beckhamet barátai is pénzéhesnek tartják a katari világbajnokság miatt

2022. október 8., szombat 05:42

Hiába számít a mai napig a futballvilág egyik legnépszerűbb és legismertebb alakjának az angol labdarúgó-ikon David Beckham, a 2022-es katari labdarúgó-világbajnokság mellé állva sok embernél kihúzta a gyufát. A legtöbben azt nehezményezik, hogy az arab országban a nők és a melegek jogai sérülnek, az esemény nagykövetévé vált Beckham pénzért mégis képes figyelmen kívül hagyni ezeket.

Az arab ország rendezése kapcsán már a pályázat elnyerése óta több komoly kritikát fogalmaztak meg. Katar klímája miatt rendhagyó módon őszre tolták a vb-t, az építkezések során pedig több mint 6500, főként afrikai és ázsiai vendégmunkás vesztette már életét a rossz körülmények miatt. Ezért többen is a világbajnokság bojkottálását szorgalmazták, azonban úgy tűnik, végül minden olyan ország válogatottja, amely kiharcolta az indulás jogát, ott lesz a tornán. 

Nem a rendkívül magas halálozási szám és a klíma az egyetlen azonban, amely szúrja a világbajnokságot ellenzők szemét, a legnagyobb problémának azt tartják, hogy az arab országban rendre sérülnek az emberi jogok, köztük főként a nők és a melegek jogai. David Beckham mégis teljes vállszélességgel állt ki a rendezés mellett, a torna egyik fő arcává válva. Nem is kevés pénzért, a korábbi játékos állítólag egy 175 millió eurós megállapodást írt alá, amelyben nem csak a futballesemény, hanem az elkövetkezendő tíz évben az ország népszerűsítését is vállalta.  

A korábbi labdarúgó nagykövetségét azért tartják rendkívül visszásnak a kritikusai, mert Beckham az UNICEF nagykövete is, ami miatt erősen visszás, mégis hogyan állhat ki egy olyan ország mellett, ahol a nők csak másodrendű állampolgárok, a melegeket pedig büntetik. David Beckham állítása szerint komoly kikötések mellett fogadta csak el a pozíciót, így elérte, hogy a vb ideje alatt ne vegzálják az országba érkező melegeket, és szabad legyen az LMBTQ-csoportok jelképeként használt szivárványos zászló használata is. 

Még a barátai is pénzéhesnek tartják 

Beckhamet döntése miatt nemcsak a kritikusok és jogi aktivisták, hanem korábbi manchesteri csapattársa és barátja, Eric Cantona is bírálta. A kritizált esemény mellé pedig nem csak Beckham, hanem tucatnyi más korábbi népszerű labdarúgó is nagykövetként állt: Tim Cahill, Cafu, Samuel Eto'o, Xavi Hernandez és Ronald de Boer szintén ezt a posztot töltik be a november 20. és december 18. között megrendezendő tornán.

Az idei év elején Cantona kijelentette, hogy ő biztosan bojkottálni fogja a tornát, tiltakozásul az egyes helyszínek építésével kapcsolatos emberi jogi visszaélések miatt.

Az egész csak a pénzről szól, miközben borzalmasan bánnak azokkal az emberekkel, akik a stadionokat és az infrastruktúrát építik. Több ezer ember halt meg, mégis tovább ünneplik és népszerűsítik a világbajnokságot. Én biztosan nem fogom nézni. Tudom, hogy a labdarúgás egy biznisz, de azt gondoltam, ez az egyetlen olyan hely, ahol tényleg mindenkinek egyenlő esélyei vannak

– vélekedett a korábbi francia focista a The Athletic-nek. 

Cantona szerint ugyan a jelenlegi futballistákat nem lehet azért elítélni, mert részt vesznek a tornán, a politikusok, sportvezetők, nagy befolyással bíró közéleti személyiségek szerepét viszont annál is inkább. 

A játékosokkal szemben a vezetőknek megvan a hatalmuk ahhoz, hogy azt mondják: nem, ilyen körülmények között nem megyünk a világbajnokságra. Nem lehetünk a focisták döntései miatt csalódottak, mert felettük úgyis a szövetségek és a politikusok hozzák meg az igazán fajsúlyos döntéseket. Én sosem lennék egy ilyen esemény nagykövete, talán az elsők között voltam, akik hangot adtak ennek. Mások jó pénzért elfogadták ezt úgy, hogy közben vélhetően tudomásuk van arról, milyen emberi jogok sérülnek folyamatosan az országban 

– folytatta. 

Forrósodik a talaj Beckham körül a meleg közösségekben 

David Beckham állítása szerint ugyan tevékenységével hidat épít a meleg közösségek és a társadalom többi része között, a Katarban deviánsnak bélyegzett kisebbség tagjai szerint a labdarúgóikont csak a pénz érdekli, a problémákról pedig egyszerűen nem akar tudomást venni. Dr. Nas Mohamed – aki Katarban nyilvánosan elsőként vállalta, hogy meleg – úgy véli, az angol válogatott korábbi kiválósága állításaival szemben pont, hogy a közösség ellen folyó diszkriminációt legitimálja azzal, hogy a katari világbajnokság mellé állt. 

A The Independent birtokába került levelében a férfi azt üzente Beckhamnek, bármit is mond arról, hogy mit szeretne tenni a közösségért, csak felveszi a pénzt és félrenéz, ezért felszólította, hogy ne hallgasson tovább a témában.

Teljesen elveszíti a katari LMBTQ-közösség a reményt miattad. Megjelentél, felvetted a pénzt, majd elfordultál. Ezzel azt üzened, hogy valóban nincsen esélyünk arra, hogy szabadabban élhessünk. Ezzel legitimálod a katari melegközösség üldöztetését. De végül is, ha David Beckham tökéletes helyként írja le Katart, mégis milyen rossz történhetne itt valójában? Arra kérlek, hogy használd a népszerűséged arra, hogy hangsúlyozd, egyáltalán nincs itt minden rendben 

– írta Mohamed. 

Mások szerint azonban pont hogy a korábbi focista világbajnokság melletti kiállása hozhat változást...

David hisz Katar fejlődés iránti elkötelezettségében, és abban, hogy a világbajnokság – az első, amelyet az arab világban rendeznek – jelentős, pozitív változást hozhat. Beckham továbbá hisz a futball erejében, abban, hogy ez áthidalhatja a különbségeket, és ami a legfontosabb, hogy látja az ország szándékát és fejlődését az igazán fontos kérdésekben

– idézi Beckham egyik közeli ismerősét a The Sun

A nők jogai is csorbulnak

Ugyan Katar a nők jogai kapcsán az egyik leginkább felvilágosult helynek számít a régióban, a nemek közötti egyenlőtlenség mégis tapintható. Bár az utóbbi globális rangsorában Katar jelenleg a 44. helyen áll, ennek ellenére sem mondható rózsásnak a helyzet.

Az ország határozottan kinyilvánította elkötelezettségét a nemek közötti egyenlőség mellett, de még mindig kiegyensúlyozatlan törvényeket érvényesít az öröklés és a házasság területén, sőt, a bíróságon például a férfiak szava továbbra is többet ér, mint a nőké. Az alapvető jogi egyenlőtlenségek ellenére a katari nők meglehetősen magasan képzettek, és lényegesen több szabadságot élveznek, mint a régió más országaiban – írja az Expatica

Nagyon kevés káros gyakorlat legális Katarban, a színfalak mögött azonban továbbra is nagy réteg hódol a régi szokásoknak. Továbbra sincsenek katari törvények, amelyek tiltanák a női nemi szerv megcsonkítását, azonban ennek népszerűségének megállapítása meglehetősen nehéz. Ennek ellenére a katariak társadalmilag általában elutasítják ezt, ezért a gyakorlat hanyatlik, de titokban továbbra is nagy számban hajtják végre.

A kényszerházasságok arányát szintén nehéz meghatározni, azonban a jogi szakértők szerint ez továbbra is rendkívül elterjedt az országban, mivel a házassághoz a nő gyámjának (gyakran az apjának) kell jóváhagynia a frigyet, két férfi tanú jelenlétében. Annak ellenére, hogy a nők legálisan szerezhetnek útlevelet és utazhatnak egyedül a férjük vagy férfi gyámjuk jóváhagyása nélkül is, a valóságban ez szintén ritka gyakorlat, valójában rendkívül kevés nő utazik egyedül.

Munkaügyileg sem túl fényes a nők helyzete az országban. Hiába növekszik folyamatosan a dolgozó nők száma, jelenleg is csak 51 százalékuk dolgozik az országban. Ahogyan az a világon szinte mindenhol észlelhető még, a női munkavállalók ugyanazért a pozícióért Katarban is kevesebb pénzt vihetnek haza, mint férfi társaik – átlagosan a férfiak munkabérének 70 százalékát keresik meg, és sokkal nagyobb számban munkanélküliek is.

Tartanak a tornától 

Ugyan vélhetően a torna kezdetéig és azt követően sem történik majd komoly változás az arab ország joggyakorlatát illetően, a Katarba utazó külföldieket figyelmeztetik arra, hogy ellenérzéseik ellenére is tartsák be a törvényeket és előírásokat a világbajnokság ideje alatt.  

Az Egyesült Államok külügyminisztériuma például egy részletes útmutatót tett közzé Katarról a közelgő esemény miatt. 

Az azonos neműek közötti szexuális kapcsolat illegális, még ha az kétoldalú belegyezésen is alapul. A törvényt megsértők büntetései közé tartozik a korbácsolás, a hosszú börtönbüntetés és/vagy a kitoloncolás. Az iszlám kultúra tiszteletben tartásával a nőknek kerülniük kell az ujjatlan felsők, a rövid szoknyák és a rövidnadrág viselését, emellett pedig a nyilvános területen történő alkoholfogyasztás és ittasság is súlyos büntetést vonhat maga után, például letartóztatást, súlyos pénzbüntetést, börtönbüntetést és/vagy akár kitoloncolást

– áll a dokumentumban.

Az Egyesült Államok iránymutatása mellett több olyan eset is figyelmeztető értékű lehet, ami miatt jogosan érezhetik az emberek úgy, hogy alapvető emberi jogaik és szabadságuk csorbul. 

Rengeteg olyan rémtörténet terjed az interneten arról, hogyan jártak a gyanútlan, figyelmetlen nyugati turisták az országban. Többeket bebörtönöztek nyilvános alkoholfogyasztás miatt vagy szexuális együttlétért, de volt, aki egy szimpla csók miatt került összetűzésbe a helyi hatóságokkal

– vélekedik Ken Klippenstein, a The Intercept oknyomozó riportere.

De hogy fog kinézni egy focimeccs sör nélkül? – merül fel a kérdés jogosan. A jegyet vásárlók számára szerencsére ez sosem derül ki, ugyanis Katar engedélyezni fogja, hogy az érvényes belépővel rendelkező szurkolók sört vásároljanak a labdarúgó-világbajnokságon a tervezett kezdőrúgást megelőző három órában és a végső sípszó után követő egy órában.

A katari labdarúgó-világbajnokságot november 20. és december 18. között rendezik meg, az eseménynek az arab országban nyolc stadion ad majd otthont. 

(Borítókép: David Beckham 2021. július 9-én. Fotó: Clive Brunskill/Getty Images)

Rovatok