Index Vakbarát Hírportál

Sebestyén Balázsék élő adásban reagáltak a viselkedésükre vonatkozó kifogásokra

2022. október 19., szerda 21:16

Miután felkapta a sajtó a Celeb vagyok, ments ki innen! című kalandreality tegnapi adásának egyik jelenetét, Sebestyén Balázs és Vadon János egy kisfiúval tanúsított magatartása miatt, a műsorvezető páros a mai adást bocsánatkéréssel kezdte.

Hétfőn startolt az RTL Celeb vagyok, ments ki innen! című műsorának hatodik évada, amelyet ezúttal Kolumbiában forgatnak. A celebpróbáló reality műsorvezetői, Sebestyén Balázs és Vadon János már az első részben megalapozták a napi sorozat hangulatát – őrült poénkodásba kezdve gyakorlatilag szétoltották a hírességeket, akiknek már a táborba jutás során is jó néhány kellemetlen pillanatuk adódott. 

A humorból a keddi adásban sem adtak alább, sőt, az egyik jelenetnél kissé túl is lőttek a célon, amikor egy kisfiú is csatlakozott hozzájuk, akit sokak szerint megalázó helyzetbe hozott a páros a nem megfelelő viselkedésével. Hogy a ránézésre maximum tíz év körüli gyermek esetleg megkapta-e előre azokat a kérdéseket, amiket Vadon János magyarul tett fel neki, és erre minden esetben csak annyit válaszolt, hogy igen, uram, az nem derült ki a műsorból, mindenesetre a sajtó felkapta a témát, a műsorvezetők magatartását kifogásolva.

A fentiek kapcsán megkeresésünkre az RTL Marketing- és Kommunikációs Igazgatósága annyit válaszolt, hogy „a Celeb vagyok, ments ki innen! című műsorban látott félreérthető jelenettel kapcsolatban ma este, élő adásban fog reagálni a két műsorvezető, Sebestyén Balázs és Vadon Jani.” Ez így is történt.

Az adás elején, miután a műsorvezetők ismertették, mi fog történni a szerdai részben, Vadon János magához ragadta a szót, és mindenkitől elnézést kért, akit a kisfiúval együtt játszott jelenetben megbántott. 

Mindenkitől elnézést kérek, akit megbántottam, nem ez volt a célom, ironizálni szerettem volna. Sajnálom, tanultam belőle. Nem fog többet előfordulni.

Sebestyén Balázs ehhez annyit tett hozzá, társa ennyivel azért nem ússza meg a dolgot, meg fogják büntetni a műsorban.

(Borítókép: Index)

Rovatok