Index Vakbarát Hírportál

Budapestre jön a Mötley Crüe és a Def Leppard

2022. október 20., csütörtök 17:52

Világkörüli turnéra indul a Mötley Crüe és a Def Leppard 2023-ban – május 29-én Budapesten is fellépnek az MVM Dome-ban.

A 2022-es év legnagyobb észak-amerikai stadionturnéját követően, amelyre több mint 1,3 millió jegyet adtak el, a Mötley Crüe és a Def Leppard 2023-ban kiterjeszti The World Tour elnevezésű turnéját az egész világra. A most bejelentett koncertsorozat február 18-án indul a Foro Sol arénában, Mexikóvárosban, májustól pedig Európában folytatják a turnét.

Azután, hogy végre visszatérhettünk a koncertekhez, egy monumentális nyári turnén vettünk részt az Egyesült Államokban és Kanadában, és most rendkívül izgatottak vagyunk, hogy ezt a hatalmas turnét elvihetjük a világ többi nagyvárosába, ráadásul Sheffieldben indíthatjuk el az európai részt, ahol nekünk 45 évvel ezelőtt ez az egész kezdődött. Nagyon várjuk, hogy találkozzunk veletek valamelyik állomáson!

– idézte a koncertszervező Live Nation Joe Elliottot a Def Leppardtól. A Mötley Crüe közös közleménye szerint a zenészek nagyon jól érezték magukat a nyári turnén Észak-Amerikában, és már alig várják, hogy a világ többi részére is elvigyék a show-t. 

Crüeheadsek Latin-Amerikában és Európában: készüljetek! Jövünk hozzátok, és alig várjuk, hogy láthassunk benneteket jövőre!

– üzente a zenekar.  

A show Budapesten is látható lesz 2023. május 29-én az MVM Dome-ban.

(Borítókép: A Mötley Crüe együttes fellépése 2022. június 22-én Washington DC-ben. Fotó: Kevin Mazur / Getty Images for Live Nation)

Rovatok