Index Vakbarát Hírportál

Még soha nem találkozott ennyi ember, akit ugyanúgy hívnak

2022. október 30., vasárnap 10:07

Egy partin sosem könnyű megjegyezni a neveket, ez azonban nem volt így egy szombati tokiói összejövetelen, ahol mind a 178 vendéget Tanaka Hirokazunak hívták − ezzel megdöntötték a Guinness-rekordot, amelyet korábban 164 Martha Stewart tartott.

A rekordkísérletre az élet minden területéről érkeztek Tanaka Hirokazuk, köztük egy hároméves kisgyerek, egy 80 éves, sőt olyan is, aki a vietnami Hanoiból repült Japánba − írta meg a The Guardian

A Tanaka Hirokazu egyesület szervezte a sikeres kísérletet a Shibuya csarnokban, amelyen megdöntötték a 2005-ös rekordot, amelyet 164 Martha Stewart állított fel, akiket az azonos nevű híres amerikai üzletasszony hozott össze a „Martha!” című televíziós műsor forgatásán New Yorkban.

A nevükkel ellátott, egyforma pólókat viselő férfiak a Guinness-szabályoknak megfelelően öt percig ültek mozdulatlanul a zsúfolásig megtelt színházteremben, mielőtt a szervezet egyik tisztviselője kihirdette az új rekordot.

Gratulálok a teljesítményükhöz!

− mondta a bíró, a kijelentést éljenzés fogadta.

Példát mutattak hülyeségből

A találkozóval az 53 éves Tanaka Hirokazu álma vált valóra, aki évek fáradságos munkája és két sikertelen próbálkozás után hozta össze névrokonait.

Soha nem gondoltam volna, hogy elérjük ezt a nevetséges rekordot

− mondta kuncogva, hozzátéve, hogy Tanakáék „példát mutattak a hülyeségből”.

Tanaka törekvése 1994-re nyúlik vissza, amikor is egy szintén Tanaka Hirokazunak nevezett baseball-csodagyerekről szóló hírekbe botlott − és „dübörgő örömöt” érzett a hétköznapi név hallatán.

Elkezdte átkutatni az országot, és elindította a „Tanaka Hirokazu-kampányt”, ami virágzó hálózattá nőtte ki magát, amely egyszer még egy tréfás dalt is kiadott.

A Guinness honlapja szerint az azonos keresztnevű emberek legnagyobb összejövetele 2017-ben volt, amikor 2325 Iván gyűlt össze a bosznia-hercegovinai Kupresben. Korábban ezt a rekordot 1096 Mohamed tartotta.

Rovatok