Index Vakbarát Hírportál

Tom Brady őszintén vallott válásáról

2022. november 1., kedd 12:36

Tom Brady először beszélt nyilvánosan válásáról, amikor a Let's Go! című műsor vendége volt.

Amint arról az Indexen is beszámoltunk, a hónapok óta húzódó válási mizéria végére október 28-án pont került, a 45 éves NFL-irányító és a 42 éves szupermodell múlt hét pénteken beadták a válókeresetet, amelyet néhány órával később véglegesítettek.

Brady egy Instagram-történetben azt írta, hogy barátságban váltak el egymástól, hálásak az együtt töltött időért, valamint gyönyörű és csodálatos gyermekeikért, akik továbbra is az életük középpontját fogják jelenteni, szülőként azon dolgoznak majd, hogy a gyerekek megkapják a kellő odafigyelést. A válás kimondása nehéz és fájdalmas volt, de a legjobbakat kívánják a másiknak a jövőben.

Hétfőn a Let's Go! című műsor vendége volt, ahol arról beszélt, sok ember él át olyasmit, ami a munkahelyükön és az otthonukban is foglalkoztatja őket, kihatással van az életükre.

Nyilvánvalóan az a jó hír, hogy ez egy békés helyzet, és most csak két dologra kell koncentrálnom: először is a családomra, szeretnék a gyerekeimmel foglalkozni, másodszor pedig arra, hogy a tőlem telhető legtöbbet megtegyem a csapatom sikeréért

– jelentette ki Brady, majd hozzátette:

Ezt csinálják a profik. A munkára koncentrálnak, amikor dolgozni kell, majd amikor hazamennek, az otthon élvez prioritást.

A hétszeres Super Bowl-győztes irányító beszélt arról is, hogy a nyilvánosság előtti élet nem könnyítette meg a kapcsolatuk rendezését, de hálás szüleinek, akik példaértékű nevelésben részesítették.

Szeretnék jó apa lenni, és igyekszem jól végezni a dolgomat. Ahhoz, hogy az életedben megoldást találj a kihívásokra, a lehető legjobb módon kell kezelned azokat. Mindig felemelt fejjel fogok járni a pályán és azon kívül is

– mesélte a műsorban az NFL-sztár.

Brady és Bündchen két közös gyermekükről, a 9 éves Vivianről és a 12 éves Benjaminról válási egyezségükben közös felügyeletről egyeztek meg – írja az Independent.

Nem találja a helyét sehol

Az NFL rajongói talán soha nem gondolták volna, hogy ilyen negatív rekord fog fűződni Tom Brady nevéhez, de a sokak által minden idők legnagyobbjának tartott irányítóval megesett az a csúfság, hogy 20 év után először veszített el három egymást követő mérkőzést a csapatával. A Tampa Bay Buccaneers 3–5-ös mérlege jelenleg az NFC déli csoportjának 3. helyére elegendő, az újabb rájátszásba kerülés álmai pedig egyre távolabb kerülnek a floridai csapattól.

(Borítókép: Tom Brady és Gisele Bündchen 2019. május 6-án. Fotó: John Shearer / Getty Images for THR)

Rovatok