Index Vakbarát Hírportál

Nem csak a középiskolában, a párkeresésnél is kulcsfontosságú, hány emberrel vagyunk jóban

2022. november 7., hétfő 18:38

Az egyesek számára meglehetősen húzós, míg mások számára inkább a népszerűségről szóló középiskolás évek után a felnőttkorban is rendkívül fontos tényező lehet az, hány emberrel vagyunk jóban. A népszerűség ugyanis a párkeresésben kulcskérdés, ami mellett ha még kompatibilisek is vagyunk a kiszemeltünkkel, nyert ügyünk lehet a rapid és első randevúkon egyaránt.

A középiskolás, tinédzser évek után a felnőttkorba lépve az ember sok mindent átértékel magában, így azt is, mennyire számít az iskolás korszakot követően az, hogy hány ember kedvel minket, azaz mennyire számítunk népszerűnek a közegünkben. 

Egyesek a baráti társaságuk középpontjában állnak az iskolaéveket követően is, mások azonban már más prioritások szerint élnek ekkorra. Természetesen vannak ennél jóval fontosabb dolgok is az életben, mégis érdemes lehet jóban lenni mindenkivel, ugyanis egy kutatás szerint nemcsak a középiskolás hierarchiában számít az, hogy mennyire vagyunk népszerűek, hanem a pártalálás során is rendkívül fontos szempont ez – nagyobb eséllyel kerülnek azok az emberek romantikus kapcsolatba, akiket több ember is kedvel. 

A Kaliforniai Egyetem csapata több mint 550 rapid randevúzót kért fel, hogy értékeljék romantikus érdeklődésüket a potenciális partnerek iránt, akikkel a kutatás keretein belül találkoztak – írja a DailyMail

Az esemény után megkérdezték a résztvevőket a következő néhány hónapban, hogy felmérjék, találkoztak-e azóta valamelyik potenciális partnerrel, akivel a rapid randikon találkoztak, és hogyan változtak meg az érzéseik az idő múlásával a másik féllel kapcsolatban. 

A népszerűség és kompatibilitás a nyerő

A kutatócsoport a begyűjtött információkat követően arra jutott, hogy az első benyomások a legfontosabbak, ugyanis a legtöbb esetben az emberek véleménye nagyon kevésszer változik meg idővel a másik félről. A publikációt készítők ezt követően elemezték, hogy a résztvevők közül kinek sikerült elmélyítenie a kapcsolatát a randipartnerével, amelyből kiderült, az emberek nagyobb eséllyel kerülnek romantikus kapcsolatba azokkal, akikről azt gondolják, hogy népszerűek és kompatibilisek másokkal is.

Bár arra számítottunk, hogy a népszerűség fontos tényező lesz a tanulmányban, meglepődve tapasztaltuk, hogy a jó első benyomás nemcsak népszerűségi versenyről, hanem a kompatibilitásról is szól, még akkor is, ha az emberek még mindig ismerkednek egymással. Más szóval, bár segít a népszerűség, amikor a második randevú esélyéről van szó, a potenciális partnerrel való egyedi kapcsolat legalább ugyanolyan fontos tényező lehet

– vélekedik a tanulmány társszerzője, Alexander Baxter.

A Proceedings of the National Academy of Sciences folyóiratban a kutatók azt írták, hogy bizonyos tulajdonságok a potenciális társértéket jelzik – például a vonzerő, a termékenység vagy az erőforrás-potenciál –, ezért gyorsan és konszenzusosan felmérhetők ezek már az első találkozáskor, amelyek aztán tartós első benyomást kelthetnek.

A kompatibilitás az emberpárok kötődése szempontjából is számít, mivel ez kell ahhoz, hogy a párok később sikeresen nevelhessék az utódokat. Ezek a tanulmányok azt mutatják, hogy az első benyomások – különösen a népszerűség és az összeférhetőség – az egyik legfontosabb tényezője a kapcsolat fejlődésének korai szakaszában

– írták. 

Egyre többen döntenek a szingliség mellett 

Hiába van meg azonban a siker receptje, nem mindenki szeretne párkapcsolatban élni. A szándékos szingliség okait vizsgálva, a ciprusi Nicosia Egyetem kutatói tanulmányt készítettek annak kiderítésére, miért döntenek minden eddiginél többen az egyedülálló életforma mellett. Az eredmények tanúsága szerint a legtöbben továbbra is amiatt választják a szingliséget, hogy több időt tudjanak magukra, a céljaikra és a karrierjükre fordítani, azonban nemenként eltérő lehet az, mi még a fő motiváló tényező az egyedüllét mögött. 

A kutatás szerint ugyanis a férfiak leginkább a flörtölés szabadsága miatt szeretik az egyedüllétet, míg a nők amiatt döntenek szándékosan a szingliség mellett, mert így elkerülik az állandó feszültségeket és a veszekedést. 

A párok közötti veszekedések fizikai erőszakig is fajulhatnak, aminek a nők sokkal kiszolgáltatottabbak. Ez arra ösztönzi őket, hogy elkerüljék az ilyen helyzeteket, aminek az egyik módja az, ha szándékosan nem élnek kapcsolatban

– áll a tanulmányban.

Ez azonban hatalmas problémát jelenthet, ugyanis a kapcsolatok számának csökkenése egyben a gyerekvállalás számának csökkenésével jár együtt. 

Azoknál az embereknél, akik nem szeretnének komoly kapcsolatot, jelentősen csökken annak az esélye, hogy gyereket nemzzenek

– magyarázták a kutatók, így ember legyen a talpán, aki megoldást tud találni a problémára. 

(Borítókép: Jonathan Brady / PA Images / Getty Images)

Rovatok