Index Vakbarát Hírportál

Leonardo DiCaprio akár Williams is lehetett volna

2022. november 11., péntek 06:08

Hiába az íratlan szabály, miszerint Leonardo DiCaprio nem jár 25 évesnél idősebb lányokkal, ő maga már egyre közelebb kerül a fél évszázados korhoz, ma már a 48. születésnapját ünnepli Hollywood egyik legnépszerűbb férfiszínésze. 

Leonardo Wilhelm DiCaprio 1974. november 11-én látta meg a napvilágot Los Angelesben, édesapja képregényrajzoló, míg édesanyja jogi titkárnő volt. Mindössze tizenegy-két éves volt, amikor eldöntötte, hogy színész szeretne lenni, külföldi hangzású neve miatt azonban eleinte rengeteg elutasítást kapott. Végül 1989-ben megkapta első komoly szerepét a Vásott szülők című sikerfilm sorozatváltozatában, ezt követően pedig már nem volt számára megállás Hollywood berkein belül.

Az igazi áttörést mégis az 1993-as Ez a fiúk sorsa című film és az 1995-ös Egy kosaras naplója című film hozta meg számára, ezeknek a sikerfilmeknek köszönhetően kapta meg végül az 1997-es Titanic főszerepét is. Ezt követően DiCaprio olyan filmekben szerepelt, mint a New York bandái, az Aviátor, a Véres gyémánt vagy a Viharsziget, de siker övezte a nevével fémjelzett Eredet, A nagy Gatsby, a Visszatérő és A Wall Street farkasa című filmeket is.

Az elmúlt években sem maradtak el az elismerések, a Volt egyszer egy Hollywood és a Ne nézz fel! is hatalmas siker lett.

A karrier mellett magánélete azonban már meglehetősen különösen alakul, Leonardo DiCaprio ugyanis nem hajlandó 25 évnél idősebb nővel járni, emiatt pedig tudatosan szakít az éppen aktuális párjával, amint az eléri a negyed évszázados kort. A színész ennek ellenére sem unatkozik, környezetvédelmi aktivistaként a globális felmelegedés elleni harc egyik fő hírnöke, hazájában pedig a demokraták támogatója – így közéleti témákban sem lehet eladni. 

De mit lehet még tudni korunk egyik legnépszerűbb színészéről? Az Index mai kvízében ön is tesztelheti DiCaprio-tudását! 

Minden kérdés megválaszolására 30 másodperc áll rendelkezésére. Jelölje meg a helyes választ, majd vagy várja ki az idő végét, vagy kattintson a "Következő kérdés" gombra. A linkre kattintva elindul a játék.

Sajnos nem sikerült :(
Kérjük próbálja meg újra.
Indulhat a kvíz »

(Borítókép: Theo Wargo/Getty Images for Global Citizen)

Rovatok