Index Vakbarát Hírportál

Milliókat fizethet az erőszakkal vádolt Oscar-díjas rendező

2022. november 11., péntek 11:38

A rendezőt, Paul Haggist még 2017-ben vádolták meg szexuális erőszakkal, azonban mostanra született ítélet az ügyben: legalább 7,5 millió dollár kártérítést kell fizetnie.

Paul Haggis Oscar-díjas kanadai rendező-forgatókönyvíró legutóbb idén nyáron került a címlapokra, miután kiderült, hogy őrizetbe vették Olaszországban, mivel vizsgálat indult ellene szexuális bűncselekmény elkövetésének gyanúja miatt. Bár nem ez az egyetlen folyamatban lévő ügye, egy 2017-ben benyújtott keresettel kapcsolatban a minap döntés született. Haleigh Breest még 2017-ben vádolta meg őt azzal, hogy 2013-ban megerőszakolta őt. Állítása szerint mindez egy filmes rendezvény után történt Haggis New York-i lakásán. Bár a rendező elismerte, valóban szexuális kapcsolatban állt a nővel, azonban azt is hozzátette, hogy mindez kölcsönös beleegyezésen alapult.

Az ítéletet az ügyben egy New York-i bíróság esküdtszéke hozta meg még csütörtökön, miszerint Haggisnak legalább 7,5 millió dolláros kártérítést kell fizetni, azonban a bíróság további büntetési tételeket szabhat ki, így a kártérítés pontos összege egyelőre még nem ismert – írta meg a People.

Mint kiderült, az ítéletet követően a rendező ügyvédje csalódottságát fejezte ki, mivel elmondása szerint nem jártak el korrektül a védencével szemben. Míg az áldozat jogásza közölte, ügyfele a büntetést a MeToo-mozgalom győzelmeként értékeli. A hírek szerint ugyanakkor nem ő volt az egyetlen, akiket szexre kényszerített Haggis, mivel a tárgyalások során több nő is felszólalt, akik hasonló helyzetbe kerültek az elmúlt évtizedekben.

A rendező kétes múltja a Harvey Weinstein-botrány alatt került előtérbe, több nő is szexuális zaklatással vádolta meg, bár ezeket az állításokat mindvégig tagadta. Paul Haggis neve talán néhányaknak nem túl ismerős, azonban több olyan film is kötődik a nevéhez, amelyek igazi klasszikusnak számítanak. Ő írta a forgatókönyvét többek között a Millió dolláros bébi és a Casino Royale című alkotásoknak is. Az arany szobrot azonban nem az előbbi produkciókkal, hanem az Ütközések című filmmel nyerte el még 2006-ban.

Ebben a cikkben szexuális visszaélés a téma. Kérjük, olvassa el erről szóló írásunkat is!

Ha önt vagy ismerősét erőszak éri a kapcsolatában, vagy ha valakiről úgy véli, emberkereskedelem áldozata lett, hívja az Országos Kríziskezelő és Információs Telefonszolgálatot a belföldről ingyenes, 06 (80) 20-55-20-as számon.

NANE Egyesület bántalmazott nőknek és gyermekeknek szóló segélyvonala szerda kivételével minden hétköznap 18 és 22 óra között ingyenesen hívható a 06 (80) 505-101-es telefonszámon.

(Borítókép: Paul Haggis filmrendező megérkezik tárgyalására a New York-i Legfelsőbb Bíróság épületéhez 2022. október 19-én. Fotó: Angela Weiss / AFP)

Rovatok