Index Vakbarát Hírportál

Halála után adhatják ki Aaron Carter könyvét, amit sosem akart megjelentetni

2022. november 15., kedd 05:47

Bár a rapper próbálta megakadályozni, hogy megjelentessék a memoárját, a kötet kedden landolhat a könyvesboltok polcain. Az eddigi információk szerint több múltbeli eseményről leránthatja a leplet, köztük arról, milyen élményben volt része Michael Jackson otthonában.

Aaron Carter főleg bátyjának, Nicknek, a Backstreet Boys énekesének köszönhetően lett ismert. Az idősebb Carter a 90-es években lett sikeres a fiúbandával, a hírnévből pedig öccsének is kijutott, aki szintén a zeneiparban találta meg számításait. A rappernek egész élete során meggyűlt a baja az alkohollal és a drogokkal, ahogy bátyjával is nehezen jöttek ki egymással. A Backstreet Boys budapesti koncertje után néhány nappal, november 5-én érkezett a hír, hogy 34 éves korában meghalt Aaron Carter, holttestére az otthonában találtak rá. Egyelőre nem tudni, mi okozta a halálát. 

A történtek óta egyre több információ kerül napvilágra a rapper múltjáról, köztük az is kitudódott, hogy korábban egy könyvön dolgozott, amit november 14-én készülnek kiadni, holott Carter tiltakozott ellene. Mint kiderült, az Aaron Carter: An Incomplete Story of an Incomplete Life nevet viselő kötetet a férfi be sem fejezte.

Aaron a könyv írása közben azt mondta: 'Semmit nem akarok kezdeni ezzel', és abbahagyta az egészet, szóval az, hogy az író azt állítja, zöld utat kaptak, nem így van. Ez szembemegy Aaron akaratával

fejtette ki a rapper képviselője, hozzátéve, Carter meg akarta akadályozni, hogy kiadásra kerüljön a könyv.

Néhányan vakarhatják a fejüket

A hírek szerint a kötetben olyan történeteket is felelevenít Carter, amelyek kifejezetten negatívan hathatnak egyes hírességek megítélésére. Megemlít állítólag egy olyan esetet, amikor egyszer gyerekként Michael Jackson otthonában töltötte az estét, majd az éjszaka közepén az ágya végénél találta az énekest egy „feszes, fehér alsóneműben”. Rajta kívül beszámol még Hilary Duff énekesnő-színésznővel való kapcsolatáról, akinek állítása szerint 13 éves korában elvette a szüzességét.

Duff egyébként azt követően, hogy kiderült, a memoár kiadását tervezik, egy nyilatkozatot adott ki, amelyben igen aggályosnak nevezte, hogy alig telt el egy hét Carter halála óta, de már hasznot szeretnének húzni a tragédiából. Ráadásul úgy, hogy utána sem néznek, az állításai a kötetben egyáltalán megfelelnek-e a valóságnak. Carter menedzsmentje azóta köszönetet is mondott Duffnak, hogy kiállt az elhunyt rapper mellett.

Ahogy azt Taylor Helgeson, a Big Umbrella Management munkatársa kiemelte:

A drága barátunk eltávozását követő napokban próbáltuk feldolgozni a gyászt, miközben ezzel együtt meg kellett küzdenünk az engedély nélküli megjelenésekkel is, beleértve egy feketelistára került albumot, egy Lately című kislemezt és most a könyvet.

Helgelson mindemellett arról is szót ejtett, ez most a gyász időszaka, nem a haszonszerzésé, így arra kérik az illetékeseket, hogy a fent említett tartalmakat távolítsák el, és ne is hozzanak semmit nyilvánosságra Carter családja, a barátai és a munkatársai jóváhagyása nélkül.

Csak a történetét akarják elmesélni?

Bár a könyv már most nagy port kavart, a kötetet kiadni készülő Andy Symonds továbbra is kitart az álláspontja mellett. Hozzátette, Carter anno amiatt fordult hozzá, hogy segítsen neki elmesélni a történetét az egész világnak. Az író elmondása szerint bár a rapper élete tragikusan fiatalon ért véget, jó és rossz történésekkel egyaránt tele volt.

Az élete korántsem volt szép, és érthető módon bizonyos emberek nem akarják, hogy egyes történetek, amiket Aaron elmesél a könyvben, napvilágra kerüljenek. Ettől nem lesznek kevésbé helytállók vagy kevésbé hírértékűek

– magyarázta Symond, megjegyezve, ahogy mindenkinek, úgy Carternek is joga volt ahhoz, hogy elmesélje a történetét.

Aaron – mindamellett, hogy katartikus érzés volt a számára – remélte, hogy ez a könyv segíteni fog másoknak, akik függőséggel és mentális betegséggel küzdenek. Remélem és hiszem, hogy ez sikerülni fog

– nyilatkozta az író, aki arról nem beszélt, a rapper korábban megemlítette-e neki, hogy mégsem akarja kiadni a könyvet. 

(Borítókép: Aaron Carter 2021-ben. Fotó: Gilbert Carrasquillo/WireImage)

Rovatok