Index Vakbarát Hírportál

Ez a tizenegy éves fiú intelligensebb, mint Hawking vagy Einstein

2022. november 15., kedd 05:42

A legnagyobb koponyákat, Stephen Hawkingot és Albert Einsteint is felülmúlta egy mostanában elvégzett IQ-teszten a mindössze tizenegy esztendős brit Yusuf Shah. A hatodik osztályos tanuló a MENSA felmérésén 162 pontot ért el, míg a legnagyobb elméleti fizikusok csak 160 körüli eredményt produkáltak korábban.

A legtöbb szülő titkolt, vagy kevésbé titkolt vágyálma, hogy a gyerekei egészségesek, szépek, okosak és értelmesek legyenek, azonban igencsak ritka, amikor a kisfiúk és kislányok már egészen fiatalon megmutatják zsenialitásukat. 

A legtöbben tizenéves korukban ugyan már megcsillantják intelligenciájukat vagy éppen valamilyen tehetségüket, egyesek már ilyenkor olyan dolgokra képesek, amelyre a legtöbb ember sosem lesz, sőt az emberiség legnagyobb elméi közé tartozó, létfontosságú elméleteket megalkotó zseniket is megközelítik, vagy túlszárnyalják. 

Emiatt is lepte meg még saját szüleit is egy mindössze 11 éves, leedsi iskolás fiú, aki egy MENSA IQ-teszten ért el kimagasló eredményt: Yusuf Shah, a Wigton Moor hatodik osztályos tanulója elképesztő, 162 pontot produkált. IQ-szintje pedig akár még ennél is magasabb lehet, hiszen a MENSA tesztjeinél ez a legmagasabb pontszám, amelyet korábban csak néhány személynek sikerült elérnie

Viszonyításképpen ez a teljesítmény nemcsak a korosztályában, de a világ legnagyobb zsenijei között is kivételesnek számít, még a kimagaslóan nagy koponyaként emlegetett Stephen Hawking és Albert Einstein elméleti fizikusok is kicsit alacsonyabb, 160 pontos eredményt értek el a teszten. Még a szülei, sőt maga a fiú sem sejtette, hogy ilyen magas pontszámot fog elérni, annak ellenére sem, hogy mindig is kitűnő tanulónak számított. 

Az iskolában mindenki azt gondolja, hogy nagyon okos vagyok, én pedig mindig is szerettem volna tudni, hogy a teszten résztvevők legjobbjai között lehetek-e

– mondta Shah a Yorkshire Evening Postnak.

A teszten való megméretés ötlete akkor jött, amikor a fiú szülei a középiskolai jelentkezéseken töprengtek, ekkor döntötték el, hogy jó lenne, ha a felvételhez kötődő teszthez hasonló MENSA felmérésében is részt venne Shah. Ehhez mérten kifejezetten az IQ-tesztre nem is készült a fiú, amellett, hogy gyakorolt a felvételire, extra feladatokat nem végzett.

Rendkívül nehéz erre felkészülni, ezért csak azt csináltuk, mint amit eddig is, semmi konkrét feladatot vagy gyakorlatot nem adtunk neki az IQ-teszt előtt

– ecsetelte a lapnak a fiú édesapja. 

A teszt során pedig még egy kis félreértés is hátráltatta a fiút, ugyanis a feladatsor egyik részénél 15 perc állt volna a rendelkezésére, azonban ő 13-at értett, emiatt kevesebb időt szakított bizonyos kérdések megválaszolására, amelyekben ennek ellenére is kimagaslóan sikerült teljesítenie.

Az oklevelét csak engedéllyel nézhetik meg a szülei 

Minden gyerek büszkén és féltve őrzi a különböző versenyeken szerzett okleveleit, érmeit és kupáit, ebben pedig a 11 éves Yusuf Shah sem különbözik a kortársaitól, a szülei elmondása szerint az eredményt validáló oklevelet csak azt követően foghatják meg, hogy a fiuk engedélyt adott rá. 

Különleges érzés, hogy van egy ilyen oklevelem. Soha nem gondoltam volna, hogy a hírekben leszek

– emelte ki Shah, amelyre reagálva édesanyja viccesen elmondta, csak akkor vehetik kézbe a dokumentumot, ha előtte a fiuk leellenőrizte a kezeiket, hogy azok elég tiszták-e.

Ugyan a kisfiú családjában korábban senki sem tesztelte a saját IQ-szintjét, továbbra sem szeretnék azt, hogy a fejébe szálljon a dicsőség, ezért azt mondogatják neki, sokat kell még tanulnia, hogy olyan okos lehessen, mint az édesapja. 

Olyan büszke voltam. Ő az első ember, aki MENSA-tesztet végzett a családban. Valójában aggódtam egy kicsit, féltem, hogy megijeszti, hogy most nem a kortársai között kell egy teremben ülnie, hanem felnőttekkel. Az aggodalmam ellenére azonban zseniálisan teljesített. Mindig azt mondom neki, hogy „az apád még mindig okosabb nálad, és ha tehetségesebb is vagy, neked kell a legkeményebben megdolgoznod a sikerért”

– mesélte az édesanya, Sana Ifran. 

Cambridge a cél, Rubik-kockával fejleszti magát

Ugyan a teszten elért kimagasló eredménnyel önmagában semmire sem megy Shah, tudására és magas intelligenciájára már korábban is felfigyeltek. A földrajzot is kedvelő, azonban a matematikára mint szenvedélyre tekintő tizenegy éves fiú szülei számára már többször is felajánlották, hogy gyermekük járjon felsőbb évfolyamba, ám ők azt szeretnék, ha Shah fokozatosan fejlődne, és a kortársaival tanulna egy osztályban.

A fokozatosság elvét követő szülők ennek ellenére már most a fiuk jövőbeli tanulmányaival vannak elfoglalva, amely talán nem is olyan meglepő, hiszen 2019-ben, amikor Shah még csak hétéves volt, talált egy matematikai jelenséget, amelyet ma a családon belül „Yusuf négyzetszabályának” neveznek. Édesanyja ekkor vette fel a kapcsolatot a Cambridge-i Egyetem egy matematikaprofesszorával, aki magyarázatot adott a jelenségre, azóta pedig élénken érdeklik őt a fiú eredményei. Ez kapóra jöhet Shah-nak, aki a jövőben matematikát szeretne tanulni pont Cambridge-ben vagy éppen Oxfordban, az egyetemi évek azonban még kicsit odébb vannak, egyelőre a középiskolai felvételire készül.

Intelligenciáját és logikáját továbbra is szeretné fejleszteni, emiatt szabadidejében ezentúl is sokat szeretne sudokuzni és Rubik-kockákat kirakni a fiú, amelyekben szintén kimagaslóan teljesít, pedig a magyar találmánnyal még csak idén januárban kezdett el ismerkedni. De vajon akár a legnagyobbak nyomába is érhet a zsenipalánta? 

(Borítókép: Yusuf Shah. Fotó: Yorkshire Post/SWNS/Northfoto)

Rovatok