Index Vakbarát Hírportál

Brendan Fraser kihagyja a Golden Globe-ot, mert szexuálisan zaklatta a volt elnök

2022. november 17., csütörtök 19:46

Brendan Fraser kijelentette, hogy nem vesz részt a jövő évi Golden Globe-díjátadón, még akkor sem, ha A bálna című filmben nyújtott alakításáért jelölnék, mert a díjátadót szervező szervezet korábbi elnöke szexuálisan zaklatta.

Brendan Fraser 2018-ban azt állította, hogy Philip Berk, a Hollywood Foreign Press Association (HFPA) volt tagja – akik a díjakat osztják a sztárok között –, a Golden Globe díjátadó mögött álló szervezet korábbi elnöke 2003-ban egy Beverly Hills-i gálán ebéd közben egyszer megtapogatta őt.

Elmondta, hogy ez az incidens is közrejátszott abban, hogy hosszú időre eltűnt Hollywoodból.

Magamat hibáztattam, szerencsétlen voltam, mert azt mondtam magamnak, hogy ez semmiség. Ez a fickó hozzám nyúlt, és megtapogatott, ami után visszahúzódó lettem.

Philip Berk 2018-ban teljes kitalációnak nevezte Fraser beszámolóját, de elismerte, hogy annak idején bocsánatot kért tőle az eset miatt. Egy belső vizsgálat után, amelyet akkor folytattak le, amikor Fraser a nyilvánosság elé állt, a HFPA arra a következtetésre jutott, hogy Berk „helytelenül érintette meg” Frasert, de cselekedetét viccnek szánta, nem szexuális közeledésnek.

Berk a HFPA tagja maradt, amíg tavaly ki nem zárták, miután a Black Lives Mattert „rasszista gyűlöletmozgalomnak” nevezte. A tavalyi Golden Globe-ot szinte teljesen törölték, miután a szervezet erkölcsi botrányba keveredett, és kiderült, hogy a csoportban akkor nem voltak fekete szavazó tagok. Számos sztár, publicista és stúdió közölte, hogy bojkottálja a Globe-ot.

Komoly elismerést hagyhat ki

Az év elején a HFPA közölte, hogy a 80. Golden Globe-ot január 10-én közvetítik. Brendan Fraser azonban nem lesz ott.

Arra a kérdésre, hogy részt vesz-e a ceremónián, ha jelölik, Fraser a The Guardian szerint azt válaszolta, nem vesz részt a velük való közös múltja miatt.

Az anyám nem képmutatónak nevelt

– közölte a színész.

Darren Aronofsky A bálna című filmjében, amelyet a velencei filmfesztiválon mutattak be, és pozitív kritikákat kapott, Fraser egy elhízással élő, visszahúzódó angoltanárt alakít, aki megpróbál újra kapcsolatba lépni elhidegült lányával.

A közelgő Gotham-díjkiosztón kiemelkedő főszereplőnek jelölték, és a márciusi Oscar-díjátadón is a legjobb színészi alakítás esélyes jelöltjeként tartják számon.

Ebben a cikkben szexuális visszaélés a téma. Kérjük, olvassa el erről szóló írásunkat is!

Ha önt vagy ismerősét erőszak éri a kapcsolatában, vagy ha valakiről úgy véli, emberkereskedelem áldozata lett, hívja az Országos Kríziskezelő és Információs Telefonszolgálatot a belföldről ingyenes, 06 (80) 20-55-20-as számon.

A NANE Egyesület bántalmazott nőknek és gyermekeknek szóló segélyvonala szerda kivételével minden hétköznap 18 és 22 óra között ingyenesen hívható a 06 (80) 505-101-es telefonszámon.

(Borítókép: Brendan Fraser. Fotó: Franco Origlia / Getty Images)

Rovatok