Index Vakbarát Hírportál

Jane Fonda elárulta, miért érzi magát készen a halálra

2022. november 17., csütörtök 07:12

Még szeptember elején diagnosztizáltak non-Hodgkin limfómát Jane Fondánál. A betegség egy rosszindulatú daganat a nyirokrendszerben. A színésznő egy interjúban most arról beszélt: tisztában van vele, hogy az ő korában mennyi ideje van még hátra.

Jane Fonda színésznő az Entertainment Tonightban arról beszélt, tudja, hogy nem sok van már neki hátra, ám úgy érzi, nagyszerű élete volt, ezért készen áll a halálra. A 84 éves színésznő kifejtette: reálisan kell gondolkozni, éppen ezért tudja, hogy több idő van a háta mögött, mint ami még rá vár, ám ezt megtanulta elfogadni.

Nem mintha el akarnék menni, de tudom, hogy inkább előbb, mint utóbb fog ez bekövetkezni. Ez a realitás

– fogalmazott a kétszeres Oscar-díjas színésznő az Independent szerint.

Jane Fonda szeptemberben Instagramján jelentette be, hogy beteg. A non-Hodgkin limfóma (NHL) definíciója szerint több kórképet is magában foglal, az egyes típusok több szempontból is eltérnek egymástól, így különböznek.

Az úgynevezett agresszív non-Hodgkin limfóma esetében a tapasztalatok szerint 40-75 százalékban érhető el a teljes gyógyulás. Erről Fonda azt írta szeptemberben, hogy „ez egy nagyon jól kezelhető rák. Az emberek 80 százaléka túléli, így szerencsésnek érzem magam”.

Fonda az interjúban elmondta, hogy féléves kemoterápián fog átesni, ami azóta már elkezdődött, és eddig nagyon jól reagál a kezelésekre.

(Borítókép: Jane Fonda 2018. május 13-án. Fotó: Gisela Schober/Getty Images) 

Rovatok