Index Vakbarát Hírportál

Mentővel szállították kórházba a Família Kft. sztárját

2022. november 23., szerda 21:13

Forgatás közben baleset érte a Família Kft. sztárját, Baranyi Lászlót: mentővel kellett kórházba szállítani.

A színész balesete után egy héttel a felesége, Klára asszony is megsérült: eltört a szegycsontja. A lábadozás idejét otthon tölti az idős házaspár, hetente kétszer pedig egy kirendelt ápoló érkezik a segítségükre. A Blikk zuglói otthonában látogatta meg az ország Laci bácsiját és feleségét. 

Baranyi László elmondása szerint Az unoka című filmje után azzal kereste meg egy külföldi rendező, hogy szerepeljen az új filmjében, épp a forgatásra tartott akkor is, amikor a baleset érte. 

„Nagy örömmel mondtam igent szerepre, egy idős embert kellett volna alakítanom, aki a végén meghal. Úgy gondoltam, ez a film szép és méltó befejezése lenne színészi pályafutásomnak. Épp a próbafelvételre mentem, amikor megbotlottam a lépcsőn, és hatalmasat estem. Az arcomat próbáltam a kezemben lévő táskával védeni, de a szemüvegem így is betört, és felcsúszott a homlokomra, a fejemből pedig ömlött a vér” – idézi fel a történteket a színész, akinek a stábtagok azonnal a segítségére siettek, majd mentővel elszállították a Honvédkórházba.

A fejem betört, de más csontom nem sérült, a bal vállam viszont alaposan zúzódott, az egész karom lila volt. Még aznap hazaengedtek, de sokat kellett pihennem, és egy ideig fel volt kötve a karom

– mesélte a színművész. Hozzátette: „Szerencsére a sérüléseknek már nyomuk sincs, de a vállam még mindig nagyon fáj, nem tudom a karom teljesen felemelni. Minden reggel tornáztatom, bízom benne, hogy nemsokára újra a régi lesz”.

A rendező fenntartotta a szerepet, ám végül a színész úgy döntött, hogy nem vállalja el. 

 Vérzik a szívem érte. Jött néhány felkérés az utóbbi időben, de bevallom, a baleset után félek bármit is elvállalni, pedig a szívem vágyna rá. Kilencvenhárom éves koromig meg se kottyant az időskor, de amióta 2021-ben elkaptam a Covidot, és életemben először kórházba kerültem tizenhat napra, elhagyott az erőm. Akkor újra kellett tanulnom járni, azóta is bizonytalannak érzem a lábaimat és az egyensúlyom

mesélte Baranyi László a Blikknek, hozzátéve, hogy egyre gyakrabban gondol az elmúlásra.

Rovatok