Index Vakbarát Hírportál

Majka: Én a NER kegyeltje... Erre már köpni-nyelni nem tudok

2022. november 23., szerda 05:58

Úgy tűnik, Majoros Péter megelégelte, amit a Molnár Tamással közös dala miatt egyesektől kapott. Jakab Péter üzenete és Vona Gábor véleménycikke után a rapper egy hosszú írásban reagált a kritikákra, amelyek elsősorban nem is magát a szerzeményt, hanem Majka személyét érintik. Majoros egyértelműen cáfolja, amit Jakab és Vona mellett mások is gyakran a fejére olvasnak, egyúttal rámutat arra, ami miatt szerinte példát vehetnének róla mind.

Nagy port kavart Majka és Molnár Tamás Azt beszélik a városban című klipes dala, amelyben a társadalmat, valamint a hatalmon és ellenzékben lévő politikusokat is bírálják. A kisfilm még egy hete sincs kinn a YouTube-on, de minden hazai rekordot megdöntve cikkünk írásakor már közel 3 millió megtekintésnél jár, a kommentszekcióban pedig csak úgy özönlenek a hozzászólások, miután a friss nótában a szerzők tükröt tartanak az egész országnak

Ahogy megírtuk, a dal szövege tele van aktuálpolitikai utalásokkal, s bár a szerzők a szövegben senkit nem neveznek meg, elég egyértelmű, hogy kiket emelnek ki a politikai életből, akik feltehetőleg azonnal magukra is ismertek. Közülük egyedüliként Jakab Péter érezte úgy, hogy feltétlenül reagálnia kell az ominózus sorokra – a Jobbik volt elnöke hétfő délelőtt a Facebook-oldalán üzent Majorosnak, kétségbe vonva a rapper hitelességét. Habár Vona Gábor személyére semmiféle utalás nincs a dalban, a Második Reformkor Alapítvány vezetője is véleményezte annak tartalmát, hosszasan elemezve, vajon mi lehetett Majka szándéka a dallal.

Majoros nem hagyta szó nélkül a bírálatokat

Úgy tűnik, a rapper mostanra megelégelte a dal miatt ráömlő kritikákat: kedd este a Facebook-oldalán reagált Jakab Péter videóbejegyzésére és Vona Gábor írására, cáfolva a kijelentéseik igazságtartalmát, illetve hogy bármilyen szinten is elköteleződött volna a kormány mellett.

Én a NER kegyeltje... Elképesztő, mennyi mindenkit „nem” érdekel ez a nóta, és mégis mennyi mindenki érzi azt, hogy beszéljen róla, ezzel meglovagolva azt a sikert és népszerűséget, amit nekünk pár nap alatt sikerült elérni. Ráadásul egy olyan sikerről beszélek, amit pártoknak súlyos pénzekből, kampányra elköltött százmilliókból sem sikerült. Innen nézve meg is értem a frusztráltságot

– kezdte a bejegyzésében Majka, majd rögtön kitért arra az esetre, amit már annyiszor a fejéhez vágtak: amikor a járvány alatt meglátogatta Szijjártó Pétert, hogy elővezesse az ötleteit a zeneipar helyzetének könnyítésére vonatkozóan. Akkor ugye egy közös fotó is készült róluk, ami – miután a külgazdasági és külügyminiszter a saját Facebook-oldalára kitette – azonnal végigsöpört a sajtón, és amit a necces helyzetekben azóta újra és újra a rapper fejére olvasnak. 

„Másfél évvel ezelőtt találkoztam Szijjártó Péterrel, és most Jakab Péter erre hivatkozva arra kér, hogy válogassam meg a barátaimat.. (????) Soha semmilyen plusz juttatásban nem volt részem, mert találkoztam a külügyminiszterrel, és elmondtam neki, hogy a járvány miatt kurva nagy bajban van az az iparág, amiben dolgozom. Ha egy kompetens emberrel leülünk beszélgetni, hogy milyen megoldást tudna javasolni arra, hogy ne veszítsék el azok az emberek a munkájukat, akik a közvetlen munkatársaim, akkor az mindjárt a cinkosunkká válik, vagy barátommá lép elő? Sajnos a magyar közgondolkodás szerint igen... Jószándékkal mentem el, és 

azonnal megbélyegeztek. De tanultam belőle...”

– jelentette ki Majoros, majd Jakab Péter fejére olvasott néhány olyan dolgot, amit szerinte a személyével kapcsolatban nehezményezni lehet.

Jakab Pétert az sem zavarja, hogy annak a pártnak az érdekeit képviseli, sőt vezette, elnökölte, akiknek tagjai vállaltan rasszista, antiszemita kijelentéseket tesznek, megkérdőjelezik a holokausztot, vagy akár a múltban szélsőséges félkatonai szervezeteket pénzeltek. Különösen visszás ez onnan nézve, hogy Jakab Péter felmenői közt vannak zsidó származású emberek, és az pedig egyenesen sokkoló, hogy Jakab Péter kéz a kézben jár olyan „elvtársakkal”, akik holokamuznak, miközben Jakab Péter dédapja egy auschwitzi haláltáborban halt meg. (??????)  Képzeljük el, hogy milyen beszélgetések zajlanak privátban ezek között az emberek között, ha a nyilvánosság előtt is ilyen mondatok hagyják el a szájukat. És ezek után Jakab Péter kér meg engem arra, hogy válogassam meg a barátaimat... agyrém...

Vona kijelentéseire köpni-nyelni nem tud

Miután kiosztotta Jakabot, a rapper Vona Gábort is elővette, akinek a friss dalra, illetve Majoros Péter személyére vonatkozó véleménycikke kedden jelent meg az Index felületén. A Második Reformkor Alapítvány vezetője a korábbi írásaihoz hasonlóan most is öt pontban elemezte, vajon mi lehetett a szerző szándéka a dallal, akit egyébként kiváló és az általa leírtak alapján nagyon tudatos üzletembernek tart.

Itt van Vona Gábor, aki szintén ezt az „üzleti modellt” képviselte egy darabig. Ő egyenesen az alábbi dolgot jelenti ki: »Sokak szerint Ákos a Fidesz zenei szimbóluma, de ez már nem igaz. Ákos a múlt. A maga értelmiségi attitűdjével ő még a polgári, jobbközép politika maradványa, de ennek a populista, leuralós NER-rendszernek már egyértelműen Majka a szimbóluma. És ez a dal ezen nem változtatott, csupán még egyértelműbbé tette.« Hát erre már köpni-nyelni nem tudok. Ez lassan már bonyolultabb, mint egy Christopher Nolan-film

– jelentette ki Majka, hozzátéve: 

„Úgy beszélnek ezek a fickók rólam, mintha én évek óta Tusványoson Bayer Zsoltot ölelve, Rákay Philip seggéből narancsszínű zászlóval integetnék. Úgy csinálnak, mintha a telt házas koncertjeinket a kormány szponzorálná, és állami támogatásból megvett ingyenjegyeket osztogatnék minden Fidesz-szimpatizánsnak. Aztán amikor elfogynak az észérvek, akkor lőnek rám a mindent elpusztító csodafegyverrel: 

TE A TV2-NÉL DOLGOZOL!!!! 

Ezt mindig elő lehet venni...” – írta, rámutatva: „Mészáros Lőrincnek közel 343 cége van. Itt nagyjából 25 ezer ember dolgozik, és akkor nem beszéltünk még azokról a cégekről, emberekről, akik közvetve vagy közvetlenül dolgoznak neki. Gondolom mindannyian Fidesz-szavazók... (khm) Egy útépítőnek el kéne dobnia a lapátot, egy hotel szakácsának a fakanalat, a kaszinó dealerének a zsetonokat, ha nem ért egyet a főnöke valamelyik döntésével? Nagyon szép ideológiának tűnik ez, de kérem szépen, a gyakorlatban ezt vajon hogy lehetne megvalósítani?”

Majka szerint példát vehetnek róla

Miután reagált Jakab Péter és Vona Gábor kijelentéseire, Majoros részletesen elmagyarázta, szerinte miben tévednek azok, akik folyton azt vágják a fejéhez, hol dolgozik, vagy szerepel, kihangsúlyozva, hogy az ő munkájára sosem volt hatással az, hogy épp melyik politikai párt van hatalmon, két évtized alatt ugyanis sikerült egy olyan autonómiát felépítenie, amilyet az őt kritizálóknak szerinte sosem.

„17 éve dolgozom a TV2-nek. Volt egy pár tulajdonosa azóta. Sosem volt semmilyen beszélgetésem senkivel arról, mit, avagy kit kelljen képviselnem. Ha nem mennék el azokra a fellépésekre, ahol valamelyik politikai párttal közvetett vagy közvetlen kapcsolatban lévő cég a szervező, megrendelő, akkor hova mennék? Otthon ülnék, és a gyerekeknek magyaráznám, milyen fasza csávó az apjuk, miközben éppen küszöböt vacsorázunk. A magyar ember akkor nem azt mondaná, hogy NER-kegyelt vagyok, hanem hogy hülye!! Melyik a jó megoldás? Én mindenképpen rosszul járok.

A legfájóbb pont ezeknek az embereknek talán az, hogy két évtized alatt kiépítettem egy olyan autonómiát, ami nekik sosem sikerült. Kicsit sincs hatással a munkámra az, hogy ki jön vagy ki megy a politikai életben.

Olyan emberek osztják az észt, akiknek valójában a munkájuk ki is merül ebben. Olyan emberek osztják az észt, akik valójában teljesítményt, eredményt felmutatni nem tudnak az elmúlt években, de mégis fizetésük van a munkájukért. Ha így nézzük, hozzájuk képest én azt hiszem, még keveset is keresek. Tessenek élvezni a dalt, és elfogadni, hogy vannak, akik ragaszkodnak a függetlenségükhöz. De legfőképpen

tessenek példát venni arról, hogy hogyan kell megszólítani azokat az embereket, akiket egyébként nem sikerült akkor, amikor pont az adófizetők milliárdjait költötték el erre a célra.”

A bejegyzése végén Majoros Péter a nyilvánosság elé tárta, hogy a friss videóklip 2,5 millió forintba, míg a dal elkészítése nagyjából 300 ezer forintba került. Azt is hozzátette, hogy a saját és Molnár Tamás munkáját nem tudja pénzre váltani. 

Molnár Tamás: a rap és a rock kritikus műfaj

Majoros Péter szerzőtársa, Molnár Tamás közben feltöltött egy rövid videót a közösségi oldalára, amely egyébként egy korábbi felvétel folytatása, és amelyben Majoros Péterrel együtt pont azt magyarázzák, miért lett olyan a dalszöveg, amilyen.

Nekem a dolgom az, hogy én minden alkalommal ellenzékből politizáljak, ha politizálok. Szerintem egy előadó nem engedheti meg magának, hogy valaki mellé odaálljon. Mindig arra kell felhívni a figyelmet, hogy mi a nem jó, vagy mi az, ami rosszul megy. Persze meg kell dicsérni néha embereket, de most erre kevés lehetőség van

– mondja a videóban Majka.

„Én nagyjából azt érzem egyébként, hogy ez egy klasszikus értelemben vett rap-rock házasság. Ilyet már azért hallottunk a poptörténelemben valaha. Szerintem ezek a műfajok alapvetően arról szólnak, hogy kritikusak. Mind a kettő. Vagy arról kéne hogy szóljon, de nagyon régóta már nem szól erről, úgyhogy nagyon tetszett, hogy Peti ezzel a dallal visszakanyarodik a gyökerekhez – azonnal láttam lángolni a várost, és a Molotov-koktélokat repkedni a levegőben, amiről szól egyébként ez a két műfaj” – teszi hozzá a felvételen Molnár.

A klipet itt tudja megtekinteni:

Majoros Péter bejegyzését itt találja:

(Borítókép: Majoros Péter. Fotó: Bodnár Patrícia / Index)

Rovatok