Index Vakbarát Hírportál

Kim Kardashianról mutogatott meztelen képeket alkalmazottjainak Kanye West

2022. november 24., csütörtök 07:45

Az amerikai rapper alkalmazottjai arról beszéltek egy magazinnak, hogy Kanye West több alkalommal is meztelen képeket és videókat mutatott önmagáról és/vagy volt feleségéről.

Kanye West az utóbbi időben – a The Guardian szerzőjének szavaival élve – önmegsemmisítő üzemmódba kapcsolt, és egymást érik a botrányai. Ennek következtében nemrég az Adidas és több másik nagy nemzetközi cég is felbontotta a vele kötött szerződését.

Nem fog jobb fényt vetni a rapperre az sem, amit most a Rolling Stone derített ki róla. A magazinnak Kanye West saját márkájának, a Yeezynek az alkalmazottjai beszéltek arról, hogy mennyire toxikus volt a légkör a munkahelyen. Elmondásuk szerint 

a rapper arra törekedett, hogy manipulálja, megfélemlítse őket.

Állításuk szerint ez a fajta viselkedés elsősorban a női alkalmazottak ellen irányult, akikre időről időre mindenféle szexuális töltetű megjegyzéseket tett. Emellett a rapper nagyon szabadosan bánt a saját magáról és/vagy feleségéről készült meztelen képekkel is. Az alkalmazottak egyike azt mondta, hogy

2018-ban, az állásinterjú közben Kanye West egyszer csak mutatott neki egy meztelen képet a feleségéről, Kim Kardashianről (akivel azóta már elváltak). 

Rajta kívül a Rolling Stone két másik forrása is arról beszélt, hogy Kanye West olyan képeket mutogatott, illetve olyan helyzetekről beszélt a dolgozóinak, amelyek senki másra nem tartoznak. Egyikük azt mondta, hogy szerinte ez a fajta viselkedés elsősorban a női alkalmazottak ellen irányult. A Yeezy-alkalmazottak mellett megszólaltak a Kanye Westtel korábban partnerségben álló Adidas munkatársai is, akik azt mondták a magazinnak, hogy a rapper a meztelen fotók mellett még a feleségével közösen készített szexvideókat is mutogatott a dolgozóknak. 

Az ügy odáig fajult, hogy az Adidas dolgozói nyílt levélben panaszolták el mindezt a vállalat vezetésének, akiken számonkérték az ügy erkölcsi vonzatait, és azt kérték tőlük, hogy kezdjenek valamit „azzal a toxikus és kaotikus környezettel, amelyet Kanye West létrehozott”, és azzal a botrányos viselkedéssel, amelyet a női alkalmazottak felé mutat.

A Yeezy és az Adidas alkalmazottjai a Rolling Stone-nak azt is elmondták: már bánják, hogy korábban nem léptek fel elég határozottan a fentiekkel szemben, és elfogadták azt az íratlan szabályt, hogy „Kanye már csak ilyen”, és elnézték neki a mindenféle kihágásait emiatt.

(Borítókép: Kanye West. Fotó: Lester Cohen/WireImage/Getty Images Hungary)

Rovatok