Index Vakbarát Hírportál

Nem vált el Koltai Róbert és Pogány Judit

2022. november 29., kedd 10:06

A színművész egy friss interjúban beszélt arról, nemrég meg kellett őt műteni, illetve azt is megosztotta, egykori nejével, Pogány Judittal a kapcsolatuk zátonyra futása óta nem váltak el.

Viszonylag ritkán fordul elő, hogy Koltai Róbert színművész kamerák előtt ad interjút, azonban a FixTV Bóta Café című műsora kedvéért kivételt tett. A beszélgetés alatt több témára is kitértek a munkássága mellett, köztük a korábbi szerencsejáték-függőségére, illetve az egészségi állapotára. Az idén 79. életévét betöltő Koltait ugyanis hónapokkal ezelőtt meg kellett műteni, mivel már a beszéddel és a járással is gondjai adódtak. A színész heteken át volt kórházban, az orvosok jóindulatú daganatra és Parkinson-kórra is gyanakodtak, végül kiderült, hogy az előbbiről van szó. 

Meg menni sem tudtam, nagy baj volt

– fejtette ki Koltai, hozzátéve:

Ahogy megcsinálták ezt a shuntbehelyezést (ami az agyvíznek az áramlását befolyásolja, ott volt valami gond), másnap a betegtársaim megtapsoltak, mert már csak tiszteletből nem dobtam el a járókeretet.

Mint arról beszámolt, az sem volt biztos, hogy sikeres lesz a beavatkozás, de ő már másnap képes volt járni. Elmondása szerint ugyan még mindig nem úgy mozog, mintha olimpikon lenne, de látja a változást. Autót már egy ideje nem vezet, ahogy azt is megjegyezte, nem tartott attól, hogy egészségi problémájának a karrierje láthatja a kárát, mivel „nem szokta gyászolni magát”, és bizalommal indul neki az új perceknek, óráknak.

Még nem vált el

Koltai Róbert és Pogány Judit harmincöt éven át voltak házasok, és 2006-ban ugyan szétmentek, a pár papíron még mindig férj és feleség. Mint azt a színész az interjúban kifejtette, nem ment tönkre a házasságuk, csupán elköszöntek egymástól egy időre, amit egy igen fájdalmas időszaknak írt le. 

Most is egymásnak a szurkolói vagyunk. Van egy gyerekünk, három unoka, persze hogy beszélünk. Nem papíron, de ez egy nyugodt, jó helyzetben levő elválás. Tehát nem váltunk el papíron

– mondta Koltai, akinek a különválásuk idején a szerencsejáték-függőségével is meg kellett birkóznia, ami évtizedeken át gyötörte, azonban már egyáltalán nem hozza izgalomba.  

(Borítókép: Koltai Róbert 2021. február 19-én. Fotó: Szováthy Kinga / Index)

Rovatok