Index Vakbarát Hírportál

Osváth Zsolt szerződést bontott az RTL-lel a Való Világban látottak miatt

2022. december 7., szerda 11:52

Szerződést bontott az RTL-lel Osváth Zsolt. Az influenszer erről a YouTube-csatornáján futó ZshowTime című műsorában beszélt, részletesen kifejtve, hogy a Való Világ című műsorban történt esetek miatt hozta meg a döntését. Mostanra a csatorna is reagált a kifogásolt jelenetekre vonatkozóan.

Rendhagyó epizóddal jelentkezett Osváth Zsolt a YouTube-csatornáján, amit elsőként egyébként a promotions.hu szemlézett. Az influenszer a felvétel elején közölte: szerződést bontott az RTL-lel, és nem kíván részt venni a csatorna nemrég indított streamingplatformjának reklámozásában, mert bár az RTL+ tele van hiánypótló és minőségi tartalmakkal, a Való Világ is ott van közöttük. Azt is hozzátette, hogy a döntését nehezen hozta meg, hiszen annak idején ő is szerepelt a realityshow-ban, és a Konyhafőnök VIP forgatásait is élvezte, amelynek epizódjait jelenleg is nyomon követhetik az RTL-en a nézők, ám a luxusbörtönben az elmúlt napokban olyasmik történtek, amelyek szerinte bűncselekménynek minősülnek. A látottak kapcsán úgy fogalmazott:

Én egyszerűen ezzel nem tudok közösséget vállalni, ugyanis a Való Világban bűncselekményeket követtek el, és ezeket a bűncselekményeket nem szankcionálták megfelelően, feltehetőleg a sértettek egy része nem is tud arról, hogy ők bűncselekmények áldozatai lettek.

A videóban Osváth Zsolt példaként kiemelt néhány jelenetet, amelyek közül

A jogász szerint bűncselekmény történt

Ezt követően elsőként Mérő Vera emberi jogi aktivistát szólaltatta meg, majd dr. Ragány Zoltán ügyvéd, egyetemi mesteroktatót is felhívta, aki az alábbiakat mondta arról az esetről, amelynek során az egyik szereplő arcon köpte a másikat:

Ezeken a felvételeken, ha szabad nagyon röviden összefoglalni, egy iskolapéldaszerű tettleges becsületsértést látunk, a Büntető törvénykönyv egy évig terjedő szabadságvesztéssel rendeli büntetni ezt a bűncselekményt. Ugye nagy nyilvánosság előtt történik mindaz, ami történik, és az egyik ember leköpi a nagy nyilvánosság előtt a másik embert. 

A jogász azt is kiemelte, hogy a fenti cselekedet csak és kizárólag abban az esetben büntethető, ha a sértett magánindítványt terjeszt elő, amelynek határideje a cselekmény észlelésétől számított harminc nap. 

A történtekre reagált az RTL

A hvg.hu megkeresésére a fentiek kapcsán az RTL annyit közölt, hogy a Való Világgal nem céljuk az erőszak bármilyen formáját népszerűsíteni, épp ellenkezőleg: a műsor készítői az erőszak minden formáját, így a verbális erőszakot is elítélik. Kiemelték, hogy a villában zajló eseményekre nincs teljes ráhatása a műsor készítőinek – a műsor és a műsorsugárzás jellege miatt a szereplők viselkedését, illetve a villában történt eseményeket valós időben nem tudják befolyásolni. A villalakókat akkor zárják ki a játékból, ha a velük előzetesen megismertetett szabályok szerint saját vagy mások testi épségét veszélyeztetik. Azt is hozzátették, hogy a szóban forgó eset után

a játékosok tájékoztatást kaptak a műsor készítőitől arra vonatkozóan, hogy milyen jogi lehetőségeik vannak.

A csatorna közleménye szerint a villában történt eseményekkel kapcsolatban ők azt tartják a leghatékonyabb eszköznek, ha a műsorban látottakat a játékosok és a nézők számára is kontextusba helyezik. Erre vonatkozóan a következő hetekben egy olyan háttérműsort is készítenek, ami az erőszakmentes kommunikációval foglalkozik, a villalakóknak pedig szakemberek mutatják meg az erőszakmentes, asszertív kommunikáció alapjait, továbbá azt, hogy ezeket a kommunikációs formákat hogyan tudják hatékonyan használni.

A csatorna kiemelte: a céljuk az, hogy ilyen esetek után segítséget nyújtsanak a villalakók közötti konfliktusok feloldásában, és megmutassák, hogy egyes magatartásformáknak milyen következményei lehetnek, illetve hogy melyek a konfliktuskezelés elfogadható módjai, ezzel nemcsak a szereplőket, hanem a nézőket is segítve a konfliktusok kezelésében.

A videót itt érheti el:

Ha önt vagy ismerősét erőszak éri a kapcsolatában, vagy ha valakiről úgy véli, emberkereskedelem áldozata lett, akkor hívja az Országos Kríziskezelő és Információs Telefonszolgálatot a belföldről ingyenes 06-80-20-55-20 számon.

A NANE Egyesület bántalmazott nőknek és gyermekeknek szóló segélyvonala szerda kivételével minden hétköznap 18 és 22 óra között ingyenesen hívható a 06-80-505-101 telefonszámon.

Rovatok