Index Vakbarát Hírportál

Már alig érti meg szeretteit Bruce Willis, kifejezni sem tudja magát

2022. december 29., csütörtök 18:23

Rohamosan romlik Bruce Willis állapota, egyre kevésbé tudja magát kifejezni, és családtagjait is alig érti már meg az afáziával küzdő színész – állítják a családhoz közel álló személyek. A 67 éves filmsztár életében azonban még van, aminek igazán örülhet: karácsony előtt derült ki, hogy nagyapa lesz, felesége, Emma Heming Willis pedig egy 15 évvel korábbi síelésükről készült videóval vallott most újra szerelmet Willisnek.

Ahogyan arról az Index is beszámolt, Bruce Willis, Hollywood egyik legnépszerűbb filmsztárja kilenc hónappal ezelőtt bejelentette visszavonulását, miután afáziát diagnosztizáltak nála.

Az afázia a beszéd megértésének vagy produkciójának zavara, amely agyvérzés, fejsérülés, tumor vagy fertőzés következtében alakul ki. Hosszú ideig tartó terápiával sok esetben, ha nem is teljes gyógyulást, de jelentős állapotjavulást lehet elérni.

A diagnózis óta családja körében, visszahúzódva élő Willis állapota azonban a betegség felismerése és kezelése ellenére sem javult, sőt, a színészhez közel álló személyek szerint egyre rosszabb, 

a korábbi akcióhős szinte már kifejezni sem tudja magát, és szeretteit is csak nehezen érti meg.

Bár esetenként Willis képességei és tudata olyan, mint évekkel ezelőtt, egyre kevesebbszer ismer rá a családja korábbi énjére – írja a DailyMail

Állapota olyannyira romolhatott az elmúlt időben, hogy egyes médiumok már a halálhírével is sokkolták a közönséget, erről azonban az egyre romló egészségi állapota ellenére sincs szó, bár felesége, Emma Heming Willis többször is arra kérte a rajongókat, hogy imádkozzanak a színészért, mert nagy szüksége van rá. 

Ahogyan családjára is, akik mindenben Willis mellett állnak, az együtt töltött karácsony után pedig felesége egy megható, 15 évvel ezelőtti videóval emlékezett megismerkedésük első meghatározó pillanatára, egy közös síelésre. Emma Heming Willis a bejegyzéshez rövid szöveget is csatolt, amelyben azt írja, hogy ez volt az a pillanat, amikor teljesen beleszeretett a színészbe. 

Azon a télen volt, 15 évvel ezelőtt. Teljesen beleszerettem

– írta. 

A pár 2009-ben két különböző szertartás keretében házasodott össze: az első jeles napot a Turks- és Caicos-szigeteken tartották, ez azonban jogilag nem volt érvényes, így nem sokkal ezt követően egy polgári ceremónia keretében Beverly Hillsben ismét kimondták a boldogító igent. 

Bruce Willisnek a betegség ellenére igazán boldogok lehettek az ünnepek, ugyanis néhány nappal karácsony előtt jelentette be korábbi feleségétől, Demi Moore-tól született legidősebb lánya, hogy gyereket vár. A 34 éves Rumer Glenn Willis a gólyahírről Instagram-oldalán számolt be, a megosztott képek alapján pedig nem is kell már olyan sokat várniuk a baba érkezésére.

(Borítókép: Rich Fury / Getty Images)

Rovatok