Index Vakbarát Hírportál

Harry herceg Lady Di haláláról: sok dolog magyarázat nélkül maradt

2023. január 9., hétfő 09:29 | aznap frissítve

Harry herceg az ITV brit kereskedelmi televíziónak adott interjút, amely vasárnap este került adásba. Beszélt édesanyja halálának körülményeiről, elmondta, mit gondol a felelősőkről, és szót ejtett arról is, miért nem mond le a Sussex hercege címről. A beszélgetés témája volt az életrajzi könyve is, valamint megkérdezték tőle azt is, miért alakult ki feszültség a királyi családon belül.

Harry herceg az új, Spare (magyarul Tartalék) című életrajzi könyvének megjelenése előtt alig két nappal, vasárnap éjszaka leadott, több mint másfél órás műsorban elmondta: évekkel édesanyja halála után azt kérte, hogy autóval, ugyanolyan sebességgel vigyék át őt azon a párizsi alagúton, ahol Diana hercegnét a végzetes autóbaleset érte.

Harry szerint az aluljáróban „fizikai lehetetlenség”, hogy bárki elveszítse uralmát járműve felett, még akkor is, ha előtte megivott egy-két italt. Hozzátette azonban: ezalól csak az jelent kivételt, ha a sofőrt valami teljesen elvakítja. Ezzel arra célzott, hogy meggyőződése szerint 

édesanyja halálát a kocsit motorokon üldöző fotósok hada okozta.

Elmondta: vele is többször előfordult, hogy amikor angliai vidéki útjairól autóval tartott vissza Londonba, a fotósok „ráugrottak” a kocsijának a motorháztetejére, és nem látott tőlük semmit.

Diana hercegnő – Harry és bátyja, Vilmos trónörökös édesanyja, aki súlyos botrányok közepette 1996-ban vált el Károly akkori trónörököstől, a jelenlegi brit uralkodótól – 1997-ben, 36 esztendős korában halt meg Párizsban, amikor az őt és akkori barátját, Dodi Fayedet szállító Mercedes nagy sebességgel egy aluljáró pilléreinek csapódott. Diana mellett életét vesztette Fayed és a gépkocsi francia sofőrje, Henri Paul is. Az egyetlen túlélő Trevor Rees-Jones, Dodi Fayed testőre volt.

A járművet a baleset éjszakáján motorkerékpárokon üldözte többtucatnyi fotós, akik egybehangzó tanúvallomások szerint a szerencsétlenség utáni pillanatokban sem nyújtottak segítséget, ehelyett tovább fotózták az akkor már haldokló, súlyosan sérült hercegnőt. A több mint egy évtizedig tartó brit és francia vizsgálatsorozatot 2008 áprilisában lezáró londoni felsőbírósági végzés súlyos gondatlanságból elkövetett emberölésnek minősítette Diana halálát, amelyért az esküdtek a hercegnő autóját üldöző fotósokat és a gépkocsi ittas vezetőjét tették felelőssé.

Az eljáró bíró korabeli megállapítása szerint azonban a hercegnő barátjának édesapja, Mohamed Fayed brit–egyiptomi mágnás által vélelmezett összeesküvésnek „morzsányi bizonyítéka” sem merült fel a vizsgálat során.

Az idősebbik Fayed annak idején azt állította, hogy fiát és Dianát az udvar – elsősorban Fülöp edinburghi herceg, II. Erzsébet királynő 2021-ben elhunyt férje – gyilkoltatta meg a brit titkosszolgálatok közreműködésével. Ennek indoka szerinte az lett volna, hogy a brit királyi család nem akart „hithű muszlim mostohaapát” Vilmos és Harry hercegek mellé. Mohamed Fayed szerint ugyanis fia és Diana össze akart házasodni.

Harry: Az édesanyám haláláért felelős emberek büntetlenül megúszták az ügyet

A vasárnapi ITV-interjúban Harry herceg az összeesküvés-elméletekre nem tért ki. Arra a felvetésre azonban, hogy vannak-e még válaszra váró kérdései az édesanyja balesetével kapcsolatban, illetve vannak-e olyan elemei az ügynek, amelyekre az ő aggályai szerint máig sem születetett magyarázat, Harry herceg úgy válaszolt:

Rengeteg olyan dolog van a baleset körül, amely magyarázat nélkül maradt.

Hozzátette: feltették neki a kérdést, hogy szeretne-e újabb vizsgálatot, de ő jelenleg nem látja értelmét ennek. Kijelentette azt is, hogy mindazok, akiket édesanyja haláláért felelősség terhelt, „kivétel nélkül büntetlenül megúszták az ügyet”.

Harry és amerikai felesége, Meghan Markle 2020 márciusában felhagyott a brit királyi család magas rangú tagjaiként rájuk háruló hivatalos feladatok ellátásával, és első gyermekükkel együtt Kaliforniába költöztek. Harry és a királyi család között azóta is feszült a viszony, és különösen feltűnő ez a feszültség és elhidegülés Harry és Vilmos, valamint a két hercegi hitves, Meghan és Katalin kapcsolatában.

„Meghan kontra Kate ügy alakult ki”

A vasárnap éjszaka sugárzott ITV-interjúban Harry megerősítette azokat a korábban is rendre felmerült feltételezéseket, amelyek szerint Vilmos és Katalin már a kezdetektől nem jött ki jól Meghannal. Arra a kérdésre azonban, hogy ez miért volt így, Harry csak annyit mondott, hogy ennek „számos különböző oka volt”.

Hozzátette: annak idején remélte, hogy ők négyen jó viszonyban lesznek, de a kapcsolat „nagyon gyorsan Meghan kontra Kate üggyé vált”, és 

a Meghannal szembeni negatív megnyilvánulásokat szerinte „az ellenséges sajtó is tüzelte”.

A herceg cáfolta ugyanakkor, hogy ő és felesége – aki édesanyja részéről afrikai-amerikai gyökerű – bármikor is rasszizmussal vádolta volna a királyi család tagjait. Harry és Meghan 2021 márciusában az egész világon hatalmas feltűnést keltő interjút adott Oprah Winfrey-nek, és abban a beszélgetésben Meghan elmondta: még várandós volt elsőszülött fiával, amikor valaki a királyi családból felvetette, hogy a születendő gyermek bőrszíne „vajon mennyire lesz sötét”. A világsajtó ezt úgy értelmezte, hogy a házaspárt rasszista inzultusok érték a királyi családon belül.

A vasárnap éjjel műsorra tűzött ITV-interjúban azonban Harry kijelentette: csak a brit sajtó terjesztette el, hogy ők rasszizmussal vádolták a királyi családot, de Oprah Winfrey műsorában Meghan egyszer sem mondta azt, hogy a családtagok közül bárki rasszista lett volna.

Kérte apját, hogy ne vegye el Kamillát

Daily Mail összegzése szerint egy másik interjúban, a CBS 60 Minutes című műsorában elmondta, hogy annak idején bátyjával, Vilmossal kérték apjukat, hogy ne vegye feleségül Kamillát. A jelenlegi királynét veszélyesnek és gonosznak nevezte. Könyvében megemlíti, hogy volt alkalom, amikor mostohaanyja feláldozta őt a személyes PR oltárán, ugyanis bizalmas és személyes információkat szivárogtatott ki újságíróknak.

Muszáj volt rehabilitálnia az imázsát, ezért nyitott a média irányába. Elkezdett jó kapcsolatot kiépíteni az újságírókkal, riporterekkel, és ez tette őt igazán veszélyessé. Ugyanis mindkét fél hajlandóságot mutatott arra, hogy információkat osszon meg a másikkal.

Nincs beszélő viszonyban a bátyjával és az apjával

60 Minutes című műsorban Anderson Cooper azt is megkérdezte Harry hercegtől, hogy feleségével miért nem mondanak le a Sussex hercege és hercegnéje címekről – melyeket még II. Erzsébettől kaptak 2018-ban –, miután visszaléptek királyi teendőiktől. „Az min változtatna?” – kérdezett vissza Harry.

A műsorvezető ezután arról érdeklődött a hercegnél – aki az ötödik a brit trónutódlási sorban –, hogy ha tényleg az a vágya, hogy a háttérben maradjon, akkor miért tárja a nyilvánosság elé a magánéletét, illetve miért nem beszéli meg a konfliktusait a királyi családon belül. Erre azt válaszolta, hogy amikor erre kísérletet tett, akkor rendre kiszivárogtattak bizonyos kényes vagy intim információkat a sajtónak egyes családtagok – írja a Deadline

A mi családunk mottója az volt, hogy soha ne panaszkodj, soha ne magyarázkodj! De ez mára csak egy üres mondássá vált, már nem állja meg a helyét

– panaszkodott Harry, aki hozzátette: hat éve folyamatosan próbálkozik a családi ellentétek elsimításával, sok-sok beszélgetést kezdeményezett, rengeteg levelet és e-mailt írt, hiába. Szerinte a királyi család egyes tagjai nem vevők a gesztusaira. Az interjúban elmondta azt is, hogy nincs beszélő viszonyban Vilmos herceggel, és kiderült az is, hogy az édesapjával sem tartja a kapcsolatot.

Jelenleg nem beszélünk, nem keressük egymást. De alig várom, hogy végre békére leljünk

– jelentette ki a bátyjával való kapcsolatáról.

A nyughelyéről is rendelkezett

Harry hercegnek az volt a kívánsága, hogy halála után az édesanyja, Diana hercegné mellé helyezzék a sírhelyét, de úgy tűnik, ez nem valósulhat meg. Ez még akkor fogalmazódott meg benne, amikor Afganisztánba küldték katonai szolgálatra. Nem tudta, túléli-e a háborút, ezért rendelkezett arról, hogy mi történjen a halála után. Azonban kiderült, nem nyugodhat édesanyja mellett a család Althrop nevű birtokán, így Frogmore mellett döntött.

A XVII. századi vidéki birtok mintegy egy kilométerre található a windsori kastélytól. A Frogmore villában tartották 2018 májusában Harry herceg és Meghan Markle esküvőjét is, majd II. Erzsébet nekik ajándékozta a házat, így érthető, hogy Harry végül miért ezt a helyet választotta nyughelyeként.

(Borítókép: Chris Jackson / Getty Images)

Rovatok