Index Vakbarát Hírportál

Nem fulladás okozta Aaron Carter halálát

2023. január 17., kedd 18:53

A rapper egész életében kábítószer-függőséggel küzdött, és a legfrissebb jelentések szerint valószínűsíthető, hogy valamiféle szer vezetett a halálához is.

Még november elején érkezett a hír, hogy a Backstreet Boys énekesének, Nick Carternek a testvérét, a rapper Aaron Cartert holtan találták otthonában, a fürdőkádban fekve. Halálának pontos okára azóta sem derült fény, bár Nick Carter a függőséget és a mentális betegséget tette felelőssé. Nem sokat tévedett, mivel családja elmondása szerint annak ellenére, hogy a fürdőben találtak rá, nem fulladás következtében halt meg, sokkal valószínűbb, hogy a kábítószer okozta a vesztét.

Mint arról Carter egykori párja, Melanie, valamint édesanyja, Jane beszámoltak a  TMZ -nek, a Los Angeles megyei halottkém hivatala azt közölte, hogy a rapper tüdejében nem találtak vizet, ami kizárja a fulladást a halála lehetséges okai közül. A jelentés szerint a teste sokáig a kádban volt, mivel már a bomlás szagát lehetett érezni, a víz pedig természetellenes színűvé vált. Ahogy szerettei hozzátették, még mindig a toxikológiai vizsgálat eredményére várnak, amelyből kiderül, milyen szerek lehettek Carter szervezetében, amikor meghalt. Sőt azt is szeretnék, ha a hatóságok utánajárnának egy gyanús nyomnak.

A párja ugyanis azt állítja, a telefonjában talált egy SMS-t egy ismeretlen személytől, aki azt mondta, 800 dollárral lóg neki valamiféle anyag miatt. Carter erre úgy felelt, már nincs szüksége rá, mire az illető azt mondta, nem számít, továbbra is tartozik neki. Ugyan a rapper visszakérdezett, megfenyegették-e, erre már nem kapott választ. Melanie úgy véli, kedvese találkozhatott ezzel a személlyel a halála előtt, és attól tartanak, hogy olyan szert fogyaszthatott, amely végül a halálát okozta. Arra kérik a hatóságokat, vizsgálják ki annak eshetőségét, hogy valaki olyan anyagot adhatott el Aaron Carternek, ami végzetesnek bizonyult. 

(Borítókép: Aaron Carter 2022. február 12-én. Fotó: Gabe Ginsberg / Getty Images)

Rovatok