Index Vakbarát Hírportál

A Zámbó Jimmy-sorozat már most nagyobb siker, mint amire számítottak

2023. január 18., szerda 16:54

Hiába támadja a család a Zámbó Jimmy életét feldolgozó, A Király című sorozatot, a főrendező Kovács Dániel Richárd szerint mindent „hűtlen hűtlenséggel” ábrázoltak a képernyőn. A rokonság kritikus tagjaival szemben az énekes korábbi menedzsere, Joós István is dicsérte az alkotást – bár Zámbó Jimmy szerinte sosem hagyta volna, hogy elkészüljön, fantasztikusnak tartja, ahogy feldolgozták a történteket.

Ahogy arról korábban beszámoltunk, egy interaktív program keretén belül mostantól komolyabb kutatómunka nélkül is meglátogathatók Zámbó Jimmy életének és a róla készült, A Király című RTL-sorozat jellegzetes helyszínei, amelyhez mindössze egy QR-kódot olvasó okostelefonra van szükség.

A széria néhány szereplője és alkotója társaságában kedden az Index stábja is elsétált a túra egy-egy állomására, ahol a helyszínek megtekintését követően a sorozat főrendezője, Kovács Dániel Richárd és Zámbó Jimmy korábbi menedzsere, Joós István is válaszolt lapunk kérdéseire.

A rendező szerint mindent „hűtlen hűtlenséggel” ábrázoltak

A legfontosabb helyszíneket bejárva keddi túránk a Garay téri piacon ért véget, ahol Jimmy kedvenc ételeit megismerve, egy jóízű hurka-kolbász menü elfogyasztása után kérdésünkre elsőként Kovács Dániel Richárd főrendező beszélt A Király sikeréről, a sorozat egyes elemeit kritizáló családtagokról és az RTL+ streamingszolgáltatásáról is.

A szakember szerint ugyan korántsem volt kockázatmentes, hogy A Királyt nem a tévécsatornán, hanem az épp csak elindított RTL+ streamingfelületen mutatták be, elmondása szerint jobban nem is dönthettek volna.

Nagy bátorság lenne kijelenteni, hogy ebben nem volt kockázat, de ez a jövő, nekünk pedig előre kell nézni, nem pedig biztonsági játékot játszani. Megváltoztak a tévénézési szokások, a prémiumtartalmakat pedig ezeken a streamingfelületeken fogyasztják az emberek. Ez egy hosszú távú befektetés, itt a nézettséget sem egy szombatban kell mérni, amikor lemegy az adott rész. Itt egy epizód felkerül, ott marad, és többször is megtekinthető. Szerintem kétségkívül jó ötlet volt egy ilyen húzónévvel készült sorozattal elindítani a szolgáltatást

– vélekedett.

Kovács Dániel Richárd ugyan pontos számokról nem tudott vagy csak egyszerűen nem akart beszélni, a sorozat sikere szerinte egyértelmű.

Sokkal nagyobb siker lett már most, mint amire számítottunk valaha. Pontos számokat még nem tudok mondani, de a visszajelzésekből tudjuk, hogy nagyon nagy a siker. Nem számítottunk rá, hogy szinte csak jó és ennyire jó visszajelzéseket kapunk majd szakmai és nézői részről is

– ecsetelte a főrendező-producer.

Hiába rajonganak azonban az emberek és a kritikusok is az alkotásért, a család nem minden tagja fogadta örömmel a sorozatban látottakat. Az énekes testvére, Zámbó Marietta például perrel is megfenyegette a készítőket, mert úgy véli, édesanyjukat rossz színben tüntették fel, ez pedig végül a halálához vezetett.

Mi mindenkivel, akivel tudtunk, beszéltünk a családból, és mindenki, aki szerepel a sorozatban, hozzájárult, ha máshoz nem, a névhasználathoz. Ha ezt az egészet az ő szemükkel nézzük, akkor nyilván egy nagyon nehéz dolog lehet visszanézni a saját életed történéseit. Ilyenkor az ember mindent üdvözítően fogad, ami pozitív, de nagyon nehezen emészti meg a negatív dolgokat. Sokat beszélgettem Zámbó Krisztiánnal, aki zokogva nézte végig a róla szóló epizódot, és féltem is tőle, hogy mit fog szólni hozzá. Aztán felhívott, és azt mondta, hogy ilyen szépet még nem látott, és hiába voltak negatív és kemény dolgok, elfogadta a saját hibáit, és ezt szerinte tökéletesen mutatta be a sorozat

– tette hozzá a főrendező, hozzátéve: három évig végezték a háttérbeszélgetéseket barátokkal, családtagokkal, zenésztársakkal és volt barátnőkkel, azonban ugyanarra a kérdésre sokszor nagyon eltérő válaszokat kaptak. Ennek ellenére úgy gondolja, ezekből kirajzolódik egy személyiség, és szerinte sosem mutattak torz képet senkiről.

„Nem készült volna el, ha Jimmy életben van”

A Király című sorozat készítői és színészei mellett a sajtóbejáráson Zámbó Jimmy korábbi menedzsere, Joós István is megjelent, aki az énekes életét feldolgozó alkotásról és az őt alakító Nagy Ervinről is mesélt lapunknak.

Le vagyok nyűgözve a sorozattól, nekem nagyon tetszik – valóban nagyon komoly kutatómunka és hiteles emberekkel való előzetes beszélgetések eredménye. Jártam a forgatási helyszíneken is, és bármennyire is fura, én elhittem Nagy Ervint Jimmynek. Ő nem volt Jimmy, de egyszerűen az a néhány mozdulat elég volt ahhoz, hogy jó karaktert választottak hozzá. Egy jó színész az jó színész

– mondta az egykori menedzser.

Joós István korábban több alkalommal is említette, hogy Jimmy nagyon hiú és tökéletességre törekvő ember volt, így adta magát a kérdés, hogy szerinte vajon mit szólna a róla készült sorozathoz, ha láthatná.

Eleve ez a film nem készült volna el, ha Jimmy életben van. Teoretikusan ennek ellenére azt mondom, hogy róla csak olyan alkotás készült volna el, amit maradéktalanul elfogad, és nem vagyok biztos abban, hogy itt minden részt elfogadott volna. Sőt kizártnak tartom

– vélekedett.

Az egykori menedzser a család kritikái ellenére úgy gondolja, hogy Zámbó Jimmy örökségének és zenei hagyatékának rendkívül jót tett ez a sorozat, szerinte ugyanis jó, ha a zeneiparnak nem csak a csillogó részét, hanem a háttérben húzódó konfliktusokat, nehézségeket és drámákat is láthatják a nézők.

Amikor a sorozat elkészült, Jimmynek havonta körülbelül 30-32 hallgatója volt a Spotifyon, amelyet a fiatalok használnak főként. Most ez a szám 64 ezer fölött van. Akik nem ismerték, meg akarják ismerni őt a sorozat miatt. A családnak emiatt sok szempontot kellene mérlegelnie

– tette hozzá.

(Borítókép: Kovács Dániel Richárd. Fotó: Németh Kata / Index)

Rovatok