Index Vakbarát Hírportál

Az ötvenéves rendező, akire csak most figyelt fel Hollywood

2023. január 19., csütörtök 08:05

Mike White az elmúlt években vált igazán nagy névvé Hollywoodban, amit A Fehér Lótusz című sorozatnak köszönhet. A széria már az első évad megjelenése óta sorra zsebeli be a díjakat, és még számíthat is egypár elismerésre.

Előző héten rendezték meg a 80. Golden Globe-díj-átadót, amelyről az HBO Maxon megtalálható A Fehér Lótusznak két díjat is sikerült hazavinnie. A legjobb minisorozat mellett a legjobb mellékszereplő televíziós mini- vagy antológiai sorozatban, tévéfilmben kategória győztese lett. Utóbbi elismerést történetesen az a Jennifer Coolidge kapta, akit többek csak úgy ismernek, mint az Amerikai pite-filmekben szereplő Stifler mamáját. A 61 éves színésznőt a korábbi években parkolópályára helyezte a szakma, azonban a szériának köszönhetően ismét az élvonalba került.

Tavaly Primetime Emmy-díjjal jutalmazták, az idei év elején pedig már egy Golden Globe-bal gazdagodott. Coolidge a köszönőbeszédében egekig magasztalta A Fehér Lótusz megalkotóját, Mike White-ot, aki a produkció írója és rendezője is egyben. Ahogy azt a színésznő kifejtette a beszédében, Mike White reményt adott neki és egy új kezdetet jelentett azután, hogy a szakma már szinte elfelejtette őt. Mint hozzátette, neki köszönhető az is, hogy már úgy érzi, minél tovább szeretne élni. A sorozat megálmodója a hallottaktól könnyekben tört ki, de azt csak kevesen tudják, ki is az a Mike White, aki ekkora hatással volt Jennifer Coolidge-ra. 

Egyik tanára inspirálta

Mike White Kaliforniában töltötte gyerekkorát szüleivel, James Melville White-tal és Lyla Lee Loehrrel. Az író-producer-rendező állítása szerint édesanyja és édesapja mindig pártolták, hogy szabadjára engedje a fantáziáját. Második osztályos tanára, aki egyben Sam Shepard híres drámaíró édesanyja volt, inspirálta őt elsőként és indította el a pályán, első darabját pedig a főiskolán írta. 

Úgy indult minden, hogy drámaíró leszek, aztán túl hidegre fordult az időjárás keleten, ezért visszatértem Los Angelesbe, és rossz helyre kerültem, végül forgatókönyvíró lettem

emlékezett vissza White, kiemelve, egyik barátjának, Zak Penn-nek köszönheti, hogy egyáltalán bekerült Hollywood krémjébe. 

White a 90-es évek legemblematikusabb sorozatain dolgozott, köztük a Dawson és a haverok, illetve a Különcök és stréberek forgatókönyvét írta. Állítása szerint karrierje elején az írásról azt hitte, tökéletesen fog passzolni introvertált személyiségéhez, mivel egyáltalán nem tudta elképzelni, hogy egyszer majd neki kell megmondania az embereknek a forgatásokon, mit csináljanak. Ezzel együtt számtalan alkalommal vállalt kisebb színészi szerepeket is. 

Zak Penn mellett jóbarátja a színész-író Jack Black, akivel közös céget alapítottak Black and White néven. Legnagyobb sikerük a Rocksuli című film volt, amelyben egyébként mindketten feltűntek színészként is. 

Nagy bukás

Bár Mike White nagy reményeket fűzött a 2011-ben megjelent Megvilágosultam című sorozathoz, amelynek főszerepét Laura Dern játszotta, végül két évad után elkaszálták a szériát az alacsony nézettség miatt. White korábban azt mondta, ebben az időben teljesen elment a kedve a sorozatkészítéstől, nem volt meg a kellő lelkiereje ahhoz, hogy esetleg ismét megégesse magát.

Írtam néhány filmet, pár olyan anyagot, ami sokat jelentett a számomra. De azt hiszem, egy kicsit nyalogattam a sebeimet. Ez olyan érzés, mintha kapcsolatban lennél, amelyben csalódsz, és nincs erőd ahhoz, hogy újra átéld ugyanezt, szóval szánsz egy kis időt a gyógyulásra

– mondta még korábban a forgatókönyvíró.

White ezt követően feltűnt a Survivor és a The Amazing Race című tévésorozatban is, mivel nagy rajongója a realityműsoroknak. Eddigi pályafutása során számtalan hírességgel dolgozhatott együtt, köztük Angeline Jolie-val az Ivan, az egyetlen film miatt. Együtt bulizhatott Diane Keatonnal, illetve Jennifer Anistonnal is, aki nemigen értette, White miért vállalta el egyáltalán a The Amazing Race-ben való szereplést. 

Emlékszem, egy partin voltam Courteney Cox házában – nem vagyunk barátok, de ott voltam. Éppen az Amazing Race-re készültem. Jennifer Aniston is ott volt, olyan büszke és izgatott voltam. Azt mondtam: 'Szerepelni fogok az Amazing Race-ben az apámmal'. Láttam Jennifer Aniston kikerekedő szemeit, mire azt mondta: 'Mi a francért? Senki sem vágyik arra, hogy egy reality versenyzője legyen'

– fejtette ki.

A Fehér Lótusz

Mike White-ot a koronavírus-járvány kitörésekor kereste meg az HBO, hogy a segítségére lenne szükségük, hogy mielőbb elkészülhessen egy saját gyártású sorozatuk. Ekkor született meg A Fehér Lótusz, amelynek első évadát Hawaiion forgatták, és az egyik főszereplőnek jó barátját, Jennifer Coolidge-ot választotta. Még a Visszanyal a plágium című filmnek köszönhetően ismerhették meg egymást 2009-ben, amelyben együtt játszottak. Egy afrikai vakáción is közösen vettek részt, ami egy életre összekovácsolta őket.

Mike szemtanúja volt ezen az úton annak, hogy szomorú vagyok, amiért nem vagyok kapcsolatban, és látta, hogy az éjszaka közepén esküvői videókat nézek az iPhone-omon

– árulta el, hozzátéve, ez ihletként szolgált a sorozatbeli karakteréhez is.

A széria akkora sikernek bizonyult, hogy a 74. Primetime Emmy-díj-átadón tíz elismerést zsebelt be – köztük Jennifer Coolidge-ot is jutalmazták. Azóta a második évadot is berendelték a sorozatból, amelyet Szicíliában forgattak, és 2022 decemberében lett vége. Hamarosan pedig érkezhet a harmadik etap, amelyet már az HBO is megerősített. 

(Borítókép: Mike White 2022. október 20-án. Fotó: Amy Sussman / GETTY IMAGES NORTH AMERICA / Getty Images / AFP)

Rovatok