Index Vakbarát Hírportál

Több mint százéves lenne ma Kojak, a kopasz, nyalókás nyomozó

2023. január 21., szombat 06:14

A magyarok még dalt is írtak róla, sőt filmet is készítettek Inke László főszereplésével.

Kopaszra borotvált feje és a szájából kikandikáló nyalókapálcika tette igazán egyedülállóvá Kojak nyomozót, így az őt alakító Telly Savalast is – aki ma ünnepelné 101. születésnapját. A színész 1922. január 21-én látta meg a napvilágot a New York állambeli Garden Cityben, Aristotelis Savalas néven.Édesanyja, Christina Kapsalis New York-i művész, míg édesapja, Nick Savalas étteremtulajdonos volt, így semmi sem indokolta, hogy fiukból feltétlenül híres színész válhat.

Talán Savalas sem dédelgetett ilyen álmokat, ugyanis az érettségi után először munkába állt, majd beiratkozott a Columbia Egyetemre, ahol angolt, rádiózást és pszichológiát tanult, majd a diploma megszerzése után mint rádióbemondó debütált. Nem sokkal ezt követően már rendezői munkát kapott az ABC tévétársaságnál, aminek köszönhetően teljesen megváltozott az élete. 

Az az elengedhetetlen nyalóka

Karakterszínész lett, majd több műsorban is feltűnt, ezt követően pedig már nem volt megállás. Az Oscar-díjas Burt Lancaster felfigyelt rá, így hamarosan a mozivásznat is meghódította, olyan filmekben kapott szerepet, mint A piszkos tizenkettő, a Kelly hősei vagy a James Bond: Őfelsége titkosszolgálatában.

Bár a legtöbb szerepében a jellegzetes, erős vonásai és kopaszra borotvált feje miatt a rosszfiút játszotta, a Kojak-sorozat főszereplőjeként hanyag, de mindig elegáns és kimért jófiúként is megismerhette őt a közönség. Az 1973 és 1978 között forgatott sorozat 5 évadot élt meg, ezalatt pedig 118 részen keresztül követhették végig a görög származású Theocrates „Theo” Kojak, a dél-manhattani rendőrkapitányság hadnagyának és csapatának kalandjait, nyomozásait.

A színésznél 1989-ben diagnosztizáltak húgyhólyag-, majd prosztatarákot, halálát is ezen betegségek okozták. Savalas egy nappal 72. születésnapját követően, 1994. január 22-én hunyt el. De a nyalókán és a jellegzetes kinézetén kívül mit lehet még tudni Kojakről, azaz Telly Savalasról? Nyomozza ki a válaszokat mai kvízünkben ön is!  

Minden kérdés megválaszolására 30 másodperc áll rendelkezésére. Jelölje meg a helyes választ, majd vagy várja ki az idő végét, vagy kattintson a "Következő kérdés" gombra. A linkre kattintva elindul a játék.

Sajnos nem sikerült :(
Kérjük próbálja meg újra.
Indulhat a kvíz »

(Borítókép: Telly Savalas 1986. november 1-jén. Fotó: Avalon/Getty Images)

Rovatok