Index Vakbarát Hírportál

Barátainak köszönheti életét Molnár Gusztáv

2023. január 22., vasárnap 13:27

A színész volt felesége, Fazekas Vivien Hajdú Péternek mesélt Molnár Gusztávval való viharos házasságáról. Mint kiderült, ugyan már elváltak, de a nő azóta is figyelemmel kíséri volt párja életét. Mesélt arról is, hogy a Drága örökösök sztárja a barátainak köszönheti életét.

A Drága örökösök sztárja, Molnár Gusztáv nehéz éven van túl, ugyanis alkoholproblémái miatt elveszítette feleségét. A bipoláris zavarral küzdő színész bevonult az elvonóra is, hogy helyrehozza kapcsolatát nejével, ám a nő végül úgy döntött, véget vet a házasságuknak. A férfi ezután az öngyilkosság gondolatával is eljátszott, novemberben pedig elfogatóparancsot adtak ki rá rágalmazás miatt.

A színész volt felesége, Fazekas Vivien most Hajdú Péternek mesélt a Frizbi TV YouTube-csatornán viharos kapcsolatukról. Mint kiderült, ugyan már elváltak, és Fazekas Viviennek azóta új párja van, a nő közös ismerőseiken keresztül azért még figyelemmel követi Molnár Gusztáv sorsát.

A színészt jelenleg Komlón kezelik. Fazekas Vivien ezzel kapcsolatban arról mesélt Hajdú Péternek, hogy volt férjét két gyerekkori barátja ébresztette rá, milyen rossz irányba tart az élete, valamint arra, hogy muszáj lenne segítséget kérnie. Vesztenivalója már nem volt, hiszen addigra utcára került, elveszítette a munkáját, a barátait és a családját is.

Száztíz kilóról hetven kilóra fogyott, véreset pisilt, véreset hányt. Az orvosai megmondták neki, hogy ha így folytatja, akkor decemberre meghal

– mesélte a volt feleség, aki reméli, hogy ezt az egy évet Komlón tölti, és 2023. november 11-ig ott is marad. 

A műsorban beszélt arról is, hogy ugyan ő soha nem csalta meg a volt párját, fordítva ez nem volt igaz, ugyanis többször rajtakapta egykori férjét, amint másoknak írogatott.

Úgy érzem, jobb, ha én távol tartom magam ettől az egésztől, mert nagyon sokan szenvedtünk már miatta nagyon sokáig

– tette hozzá Fazekas Vivien.

A teljes beszélgetést alább tudja megtekinteni:

(Borítókép: Molnár Gusztáv 2013-ban. Fotó: Vajda János / MTI)

Rovatok