Index Vakbarát Hírportál

Valami nem stimmelt G.w.M arany- és platinalemezeivel, de itt a válasz

2023. január 24., kedd 12:49 | aznap frissítve

Újabb fordulóponthoz érkezett G.w.M, azaz Varga Márk és Szabyest, azaz Szabó Szabolcs Achilles internetes háborúja, melyben a másik szakmaiságát és létjogosultságát vitatják a magyar zenei életben. Varga korábban azt írta, reméli, hogy Szabó 50 éves korára eléri azt, amit ő – tehát a 9 arany- és 19 platinalemezt –, Szabó állítása szerint a Magyar Hangfelvétel-kiadók Szövetségének (MAHASZ) adatbázisa szerint azonban G.w.M ezek egyikével sem rendelkezik. Ez egyébként pontosan így is volt, egészen kedd délutánig.

Bár a Szabyest néven tevékenykedő Szabó Szabolcs az elmúlt években – mondhatni – eltűnt a közéletből, nemrégiben véleménynyilvánítása miatt újfent felpörgött közösségi oldala, a Zenebutik egyik adásában ugyanis páros lábbal állt bele Kulcsár Edina vőlegényébe. Szabó szerint Varga „kéthetente rohadvány zenéket hoz ide”, amit természetesen a rapper sem tudott szó nélkül hagyni – egy Instagram-történetben válaszolt Szabyest kritikáira.

Egyszerűen röhejes, hogy már egy saját vonatom is van, amire olyan sokan szeretnének felszállni… mert aki G.w.M-et bármilyen formában a szájára veszi, az 1-2 napos hírnévnek örvendhet… De azért innen is köszönöm ennek a nagyon aranyos Crazy Frog-formának, hogy a szakma szóról én jutottam először eszébe

– idézte G.w.M szavait a Blikk. A rapper ezek után megjegyezte, hogy Szabyest véleménye nem mérvadó számára, mivel még soha nem hallott róla, most azonban, hogy utánanézett, rájött, hogy jóformán semmiről sem maradt le, „eddigi karrierje során ugyanis nem igazán brillírozott”.

Isten segítse az útját, hogy ötvenéves kora elejére elérje az én jelenlegi szólómegtekintéseim (380 000 000+) legalább 20%-át, vagy 9 arany- és 19 platinalemezt. Ha megvan a 20%, akkor szívesen leülök vele a szakmáról beszélgetni

– jelentette ki G.w.M. Mindezt azonban Szabyest nem hagyta annyiban.

A 30 éves énekes felkereste a Magyar Hangfelvétel-kiadók Szövetségének nyilvános, bárki számára hozzáférhető adatbázisát, mely akkor valóban azt mutatta, hogy sem G.w.M, sem Varga Márk név alatt nem található egyetlenegy arany- és platinalemez sem. Erre reagálva Szabyest kifejtette Instagram-történetében, még ő sem gondolta volna, hogy a rapper ekkorát kamuzik a karrierjével kapcsolatban.

Nem néztem korábban utána, mert gondoltam, hogy ha ekkorát mond, van alapja, csak nem tolja ennyire retardba a kamudumát a saját követői előtt, de hát… emberem. Hazudni a sikert, játszani a kiváltságos rapsztár szerepét, de a koktélcseresznye szót nem ismerni, ez a szint. Számla nélkül a Józsefvárosin eladottak nem számítanak, akkor jómagam is már gyémántlemezes lennék

– idézte Szabó szavait a Reflektor online.

Frissítés: Cikkünk megjelenése után a Magyar Hangfelvétel-kiadók Szövetsége (MAHASZ) elkezdte frissíteni adatbázisát, melyet a szövetség munkatársa, Mezei Csaba is megerősített az Indexnek. Kérdésünkre elmondta: az adatbázisban korábban adminisztrációs hibák miatt valóban nem voltak fellelhetők a G.w.M által megszerzett arany- és platinalemezek, mostanra azonban az összes megtalálható a felületen, melyet ide kattintva érhet el.

(Borítókép: Varga Márk, G.w.M 2022. október 3-án. Fotó: Szollár Zsófi / MTI)

Rovatok