Index Vakbarát Hírportál

Kiskorú elleni nemi erőszakkal vádolják Marilyn Mansont

2023. január 31., kedd 05:59

Ismét szexuális erőszakkal vádolják Marilyn Mansont. Ezúttal kiskorú ellen elkövetett nemi erőszak a vád.

Kiskorú ellen elkövetett nemi erőszakkal vádolják Marilyn Mansont. A nemrég nyilvánosságra hozott dokumentumok szerint az énekes a kilencvenes években bántalmazott mentálisan és fizikailag egy tinédzsert. 

A Rolling Stone beszámolója szerint a meg nem nevezett sértett azt állítja, hogy Manson az 1995-ös dallasi koncertje után invitálta meg őt és egy barátját a turnébuszába. Majd miután elkérték a lányok adatait, Manson a zenekar többi tagja előtt erőszakolta meg a 16 éves felperest. 

A nő elmondása szerint akkor még szűz volt. 

A történtek után Manson megfenyegette a lányt, hogyha bárkinek elmondja, mit tett vele, akkor megöli a családját. A történtek hatására az akkor még tinédzserkorú olyan traumatizálttá vált, hogy drogozni kezdett. 

Később a lány ismét találkozott az énekessel, aki állítása szerint 1999-ig folyamatosan manipulálta és abuzálta őt, valamint többször arra kényszerítette, hogy a zenekar más tagjaival is szexeljen. Hozzátette: nem érezte magát komfortosan, mégsem mert nemet mondani. Kapcsolatuk akkor ért véget, amikor a lány már annyira rettegett Mansontól, hogy visszautasította a turnéján való részvételt. 

Az énekesnek nem ez az első ilyen esete. Nemrég zárult le az az ügye, amelyben Esmé Bianco is szexuális erőszakkal vádolta.

Ebben a cikkben szexuális visszaélés a téma. Kérjük, olvassa el erről szóló írásunkat is! Ha önt vagy ismerősét erőszak éri a kapcsolatában, vagy ha valakiről úgy véli, emberkereskedelem áldozata lett, hívja az Országos Kríziskezelő és Információs Telefonszolgálatot a belföldről ingyenes, 06 (80) 20-55-20-as számon.

A NANE Egyesület bántalmazott nőknek és gyermekeknek szóló segélyvonala szerda kivételével minden hétköznap 18 és 22 óra között ingyenesen hívható a 06 (80) 505-101-es telefonszámon.

(Borítókép: Marilyn Manson 2020. február 9-én. Fotó: Axelle / Bauer-Griffin / FilmMagic)

Rovatok