Index Vakbarát Hírportál

Hoppon maradtak Korda Györgyék, több száz millió forinttól esett el a pókerkirály

2023. február 14., kedd 09:40

Korda Györgynek és Balázs Klárinak nem sikerült megegyeznie a Korda-villa megvásárlásával kacérkodó vállalkozóval, aki így nem fizette ki a 780 millió forintos vételárat.

Korábban az Index is beszámolt arról, hogy a zenészek az emelkedő rezsiárak miatt eladták a II. kerületi villát, amelyet még ők maguk építettek fel 32 évvel ezelőtt. Az énekes pár azonban egy podcastben bevallotta, mégsem adták el a villájukat, mert a vevő nem fizette ki az összeget, szúrta ki a Blikk.

A lap szerint a leendő új tulajdonos Villa Provance néven kisebb-nagyobb luxuslakásokká szerette volna átalakítani a villát. Időközben azonban a projekt addig működő weboldalát is lelőtték, a korábban megadott telefonszánom pedig senkit nem lehetett elérni.

A Korda házaspár nem kívánt nyilatkozni az ügyben, de azt korábban megjegyezték, hogy továbbra is szeretnének túladni a villán, ám egyelőre nem hirdették meg.

„Az új tulajdonos az utolsó pillanatig azon volt, hogy meg tudjon egyezni Kordáékkal, de nem sikerült közös nevezőre jutniuk” – nyilatkozta a Blikknek egy ingatlanos szakember, aki szerint a projektet végérvényesen leállították.

(Borítókép: Korda György és Balázs Klári. Fotó: Papajcsik Péter / Index)

Rovatok