Index Vakbarát Hírportál

A Harry Potter meggyilkolt szereplője előtt tisztelegnek

2023. február 24., péntek 18:57

A 15 évvel ezelőtt megkéselt Rob Knox tiszteletére dokumentumfilmet jelentettek meg a hozzátartozói, hogy felhívják a figyelmet a késeléses bűnesetekre, illetve ebből a célból a színész halálát követően egy alapítványt is létrehoztak.

Rob Knox a legtöbbeknek a Harry Potter és a félvér hercegből lehet ismert, amelyben Marcus Belby karakterét alakította. Bár szerepet kapott a filmsorozat utolsó részében is, végül nem láthattuk őt a filmben, mivel négy nappal azután, hogy befejezték a Harry Potter hatodik részének forgatását, meggyilkolták. Az akkor 18 éves Knox 2008. május 24-én ünnepelni ment egy sidcupi kocsmába, majd meghallotta az öccse, Jamie kiáltását, hogy egy férfi két konyhakéssel hadonászik kint az utcán.

A színész, amint meglátta, hogy a testvére és annak barátai veszélyben vannak, próbált közbelépni, de a próbálkozása tragédiával végződött. Az ámokfutó, Karl Bishop megkéselte őt, és a kórházban nem sikerült megmenteni az életét. A tettest  minimum húsz év börtönre ítélték, de jó magaviselet miatt hamarabb szabadult.

Azóta újra késelt, visszakerült a börtönbe, de nemrég ismét szabadlábra helyezték. 

Rob Knox tragikusan végződő életéről a napokban bemutattak egy dokumentumfilmet, amely a Called (K)nox: The Rob Knox Story címet kapta. Knox szüleinek elmondása szerint azért szerettek volna filmet készíteni a fiukról, mert úgy gondolták, szeretnék kamatoztatni, hogy gyermekük hírnevének köszönhetően ők is hallathatják a hangjukat – ami szerintük más szülőknek, akik késelés miatt vesztették el gyereküket, nem adatik meg. Nem titkolt céljuk az sem, hogy felhívják a figyelmet az efféle bűnesetekre. 

A filmben a családtagjai mellett megszólalnak korábbi munkatársai, köztük Tom Felton, akivel a Harry Potter-filmnek köszönhetően ismerték meg egymást. A produkcióban Draco Malfoyként feltűnő Felton állítása szerint Rob Knox kissé pimasz volt, és mindig kapható volt egy kis heccelésre. 

Kint kriketteztünk, vagy próbáltuk ellopni Robbie Coltrane telefonját, hogy törökre állítsuk be rajta a nyelvet, csak hogy huncutkodhassunk egy kicsit. Robbal pontosan ugyanannyit szórakoztunk a forgatások alatt, mint utána

mondta Felton.

Nem tudták megmenteni

Felton mellett a produkcióban nyilatkoztak Knox szülei is. Az édesapja, Colin felelevenítette, min ment keresztül, amikor megtudta, hogy idősebb gyermekét megkéselték. Mint kifejtette, amikor a kórházba ért, a családi szobába küldték, és egy nővér arról tájékoztatta, hogy a fiukat éppen próbálják újraéleszteni. 

Beletelt néhány másodpercbe, mire magamhoz tértem. Nem számítottam arra, hogy a legrosszabb is megtörténhet. Majd amikor a személyzet egyik tagja belépett egy rendőrrel, nem akartam elhinni, hogy ezzel véget ért az élete, mikor úgy érződött, hogy csak akkor kezdődött el. Nagyon nehéz volt

– jegyezte meg az édesapa.

Ahogy a szülők elmondták, bár tudtak volna ordítani, toporzékolni, az nem oldott volna meg semmit, így fájdalmukból merítve jelenleg arra törekednek, hogy szembeszálljanak a késeléses bűnesetek problémájával. Colin Knox hozzátette, a filmmel azt is szerették volna érzékeltetni, gyermekük milyen különleges volt. Kitüntetést kapott a szupermarkettől, ahol dolgozott, mert megfékezett egy férfit, aki épp rátámadt egy nőre. Sőt, az apa visszaemlékezése szerint egyszer adott neki egy üveget tele pénzérmékkel, azonban ő nem saját magának vett belőle valamit, hanem jótékony célra ajánlotta fel.

Hangsúlyozta, a fiukat senki nem fogja visszahozni, de remélik, hogy a késes bűnözés napirendre helyezésével tehetnek azért, hogy kevesebb szülőnek kelljen azt a fájdalmat átélnie, mint nekik. 

Szembe akarnak szállni a késes bűnözéssel

Rob Knox családja egy alapítványt is létrehozott – amely a színész nevét viseli –, hogy a késeléses bűnesetekről oktassanak, illetve a művészetek fontosságáról beszéljenek a fiatalokkal. Egyik projektjük a 2010-ben megjelent Cold Kiss című rövidfilm volt, amelyben Ray Winstone is szerepelt – korábban A tégla, a Fekete Özvegy és az Arthur király produkciókban tűnt fel. A színész a dokumentumfilmben kifejtette: az ő egyik családtagját is megkéselték, de neki végül sikerült megmenteni az életét. 

Ami megérintett engem, az a késes bűnözés témája volt. Terroristának nevezzük azokat, akik bombákkal ölnek meg embereket, de ez is terrorizmus. Terrorizálja az embereket. A helyzet egyre rosszabb, és nem gondolom, hogy bármit is tesznek ellene. A dokumentumfilmmel azonban tehetünk egy lépést a helyes irányba

– mondta Winstone.

(Borítókép: Rob Knox testvére és édesanyja a temetésen. Fotó: Gareth Fuller – PA Images/PA Images via Getty Images )

Rovatok