Index Vakbarát Hírportál

II. Erzsébet szellemét látják a corgijai

2023. március 7., kedd 05:56

Sarah Ferguson, azaz Sára yorki hercegné egy hosszabb interjúban számolt be II. Erzsébethez kötődő emlékeiről, Harry hercegék útkereséséről, illetve III. Károly király uralkodásáról. Kijelentve, mindent megtesz azért, hogy támogassa az uralkodót.

Sára yorki hercegné tavaly novemberben látogatott el hazánkba, hogy népszerűsítse új könyvét, A szív iránytűjét – amiről az Index is beszélgetett vele –, azonban ma jelenik meg újabb kötete, a szintén a viktoriánus korba visszarepítő A Most Intriguing Lady, amellyel kapcsolatban már több külföldi lapnak is megszólalt. A People-lel folytatott beszélgetése azonban igen kitárulkozóra sikeredett, mivel szót ejtett a királyi család jelenleg egyik legnagyobb krízisidőszakának ludasáról, Harry hercegről, és nem ez volt az egyetlen érdekes meglátása. 

Mint ismert, Sára yorki hercegné a kegyvesztett András herceg egykori neje. Még 1996-ban váltak el, ám jelenleg is együtt élnek a 30 szobás Royal Lodge-ban – ahonnan át akarják költöztetni a királyi sarjat a Harry herceg és Meghan Markle által korábban bérelt Frogmore Cottage-ba. Két közös lányt nevelnek, Beatrix és Eugénia hercegnőt, és annak ellenére, hogy Sára yorki hercegné már 27 éve nem lát el a királyi családhoz kötődő hivatalos feladatokat, a famíliával továbbra is állandó kapcsolatban van, így nagyobb belelátása van abba, mi zajlik a színfalak mögött. 

II. Erzsébet szelleme visszatért? 

A hercegné a vele készült interjúban hosszasan értekezett II. Erzsébettel való kapcsolatáról, visszaemlékezve arra, mennyire hihetetlennek tartotta, hogy míg másoknak az lehetett a legnagyobb vágyuk, hogy audienciát kapjanak a királynőtől, ő órákon át teázott vele. 

Könnyen le tudta nyugtatni az embert. Neki volt a legnagyobb hite azon személyek közül, akikkel valaha találkoztam. Tudta, mi a dolga. Tudta, hogyan keltsen jó érzést az emberben

– mondta, hozzátéve, példaképként tekintett a néhai uralkodóra, akinek ha még ma is élne, szívesen számolna be a magnóliafákról a kertben, a kankalinokról Windsorban, a hóvirágokról, illetve a kutyáiról, akik a kedvenc helyein sétálgatnak azóta is. 

A királynő halálát követően két corgiját, Sandyt és Muickot András herceg és Sára yorki hercegné fogadták be, és azóta is náluk vannak. II. Erzsébet az első corgiját még 1944-ben kapta a 18. születésnapjára, hetvenéves uralkodása alatt több mint harminc ilyen fajtájú kutyája volt. Érdekesség, hogy az ebek többsége első Pembroke welsh corgijának, Susannak a leszármazottja volt. Kétségtelen, hogy az állatok, különösen a corgik, nagy helyet foglaltak el a királynő szívében, és a hercegné sejtése szerint nem is tudta őket elengedni igazán.

Nemzeti szimbólumok, ezért minden alkalommal, amikor egy mókust kergetve futkároznak, pánikba esek. Nagyon sok örömöt okoznak, és mindig arra gondolok, ha a semmibe ugatnak, és mókusok sincsenek a látóterükben, hogy ez azért van, mert épp a királynő halad el mellettük

jegyezte meg.

Nem ítélkezik

A hercegné mindemellett szót ejtett Harry hercegről és Meghan Markle-ről is, akik – kis túlzással élve – jelenleg a család feketelistáján találhatóak. A pár királyi kötelezettségeiről való lemondása és az Egyesült Államokba költözése óta a saját útját járja, ami sok ellenszenvet szült a szigetországban. Sára yorki hercegné már tinikorától kezdve Harry és Vilmos herceg édesanyjának, Diana hercegnének a legjobb barátnője volt, már azelőtt, hogy beházasodott volna a királyi családba, így ő minden bizonnyal másképp tekint a trónörökösre és a magát tartaléknak nevező Harry hercegre – ő egyébként többször is említést tesz könyvében Sára yorki hercegnéről, aki többek között megtanította Meghan Markle-nek a királynővel való első találkozása előtt, hogyan kell pukedlizni. 

Nem hiszem, hogy egyetlen embernek is joga lenne megítélni másokat. Én magam nem vagyok abban a helyzetben, hogy ítélkezzek. Egész életemben ítélkeztek felettem, de én semmilyen értékítéletet nem gyakorlok a sussexiek felett

mondta, hozzátéve, biztos abban, hogy Diana hercegné büszke lenne az unokáira, és nemcsak Harry herceg gyermekeire, hanem Vilmoséira is. 

Ahogy Sára yorki hercegné a jelenlegi uralkodóval, III. Károllyal kapcsolatban megjegyezte, mindent megtesz annak érdekében, hogy segítse őt és a kedvesét, Kamilla királynét. A közelgő koronázási ceremóniát pedig igazi brit ünnepségnek nevezte, kiemelve, szereti a monarchia intézményét, és támogatja a fennmaradását is. Tekintve, hogy Sára yorki hercegné már 27 éve nem lát el királyi teendőket, kérdéses, szánnak-e bármilyen szerepet neki a májusi koronázási ünnepségen, ami sokkal szerényebb és rövidebb lesz, mint korábban II. Erzsébeté volt, de így is 100 millió fontba fog kerülni. A néhai királynő koronázása volt egyébként az első élőben közvetített ceremónia, és három órán át tartott. A BBC a mostani eseményt is közvetíteni fogja.

(Borítókép: II. Erzsébet corgijai 2022. szeptember 8-án. Fotó: Justin Setterfield / Getty Images)

Rovatok