Index Vakbarát Hírportál

A rímhányó, aki legendássá tette A Mézga családot

2023. március 8., szerda 07:37

102 évvel ezelőtt született Romhányi József, akinek sorait szinte minden magyar ismeri azon híres rajzfilmekből, mint a Kérem a következőt!, a Frédi és Béni, avagy a két kőkorszaki szaki, és A Mézga család.

Romhányi József pályafutása során joggal vívta ki magának a rímhányó címet, ugyanis számos olyan magyar alkotás szövege fűződik a nevéhez, amelyek máig nem mentek ki a divatból. Bár a Nagytétényben napvilágra jött művész zenésznek készült, brácsán játszott, később dramaturgként dolgozott a Magyar Rádiónál, majd az Állami Hangverseny- és Műsorigazgatóság, illetve a Magyar Televízió művészeti vezetője lett. Romhányi több magyar opera szövegírója volt (Hunyady, Báthory Zsigmond), de ő fordította le például a Macskák című musicalt és írta a Lúdas Matyi forgatókönyvét. 

Az író-költő munkásságát viszont nem az előbb felsorolt művek által ismerhetik a legtöbben, hanem az olyan magyar produkciókban hallható legendás sorairól, mint A Mézga család, a Kérem a következőt!, a Frédi és Béni, avagy a két kőkorszaki szaki és a Mekk mester. A verses, rímelő szerkezeteket játszi könnyedséggel használó Romhányi tollforgatáshoz való tehetségének köszönhette azt is, hogy ráragasztották a rímhányó becenevet, ami igen találó. A ma 102 éve született érdemes művész emlékére egy kvízt állítottunk össze A Mézga családról, ami a 60-as években lopta be magát a magyarok szívébe, és soha nem is távozott onnan.

Minden kérdés megválaszolására 30 másodperc áll rendelkezésére. Jelölje meg a helyes választ, majd vagy várja ki az idő végét, vagy kattintson a "Következő kérdés" gombra. A linkre kattintva elindul a játék.

Sajnos nem sikerült :(
Kérjük próbálja meg újra.
Indulhat a kvíz »

Rovatok