Index Vakbarát Hírportál

Kulcsár Edina kórházba került

2023. március 9., csütörtök 08:25

Kórházba kellett vinni Kulcsár Edinát a sok kritika és az azzal járó stresszt miatt.

Az esetről maga a modell mesélt egy interjúban, amelyet a Story magazinnak adott. Kulcsár Edina egyrészt arról beszélt: nagyon boldog, hogy február végén hozzáment rapper párjához, G.w.M-hez.

„Szerettük volna, ha a kislányunk családba születik […] Mindössze félórás volt az egész ceremónia, de annál viccesebbre és meghatóbbra sikerült. Majdnem elkéstem az esküvőről, így kissé levert a víz a rohanásban, szóval úgy vezettek, hogy lehúztam az ablakokat, és a ruhámhoz tartozó jó hosszú tüllanyag csak úgy szállt kifelé a kocsiból. Elég vicces látvány lehettem, de legalább odaértem” – mesélte Kulcsár Edina, majd azt is hozzátette,

Elmondhatatlan jó érzés, hogy Márk felesége lettem. Valami földöntúli érzés és nyugalom van bennem.

A modellt arról is megkérdezték, miként élik meg azokat a kritikákat, amelyeket a közösségi médiában kapnak hétről hétre. Kulcsár Edina azt mondta, időnként elveszíti a nyugalmát.

Megviselnek a történtek. Főleg a sok gonoszkodás, áskálódás körülöttem. Nemrég még kórházba is bevitt Márk, mert azt hittük, baj van, de szerencsére mindent rendben találtak. Valószínűleg a sok stressz volt a probléma forrása

– fogalmazott a Story magazinnak adott interjúban, majd azt mondta, szerinte rengeteg minden, ami róluk terjed, csak ki van találva, vagy fel van nagyítva, és egyáltalán nem igaz.

Már tényleg csak az maradt hátra, hogy embert öltem. Mindezek ellenére nem tudok haragudni, csak sajnálatot érzek a gyarló és rosszindulatú emberek iránt

– tette hozzá Kulcsár Edina. 

(Borítókép: Kulcsár Edina. Fotó: Szollár Zsófi / Index)

Rovatok