Index Vakbarát Hírportál

A több százezres követőbázis komoly felelősséggel jár

2023. március 17., péntek 17:20

Március elején harmadik alkalommal rendezték meg a Post For Rent ügynökség Maneki Neko eseményét, amely most nem csupán egy exkluzív fórumot teremtett a hazai véleményvezér- és tartalomgyártó közeg kapcsolatépítésre, hanem az edukációt is fókuszba állította.

Korábbi, hasonló kezdeményezésük a Post For Rent Academy nevet viselte. A Maneki Neko Seminar programjában több, a szakmájában elismert előadó szerepelt: Fischer Gábor, a TV2 Group programigazgatója az influencerek tévés szereplésének hatásairól osztott meg értékes információkat, Kovács Péter a Google-től az eredményes YouTube-csatorna-építés témájában, dr. Lukácsy Gergő (Winkler, Barna & Társai Ügyvédi Iroda) a GVH influencerekre vonatkozó szabályozásairól tartott előadást, de fontos tudást adott át Szűcs Gergely az influencerretorikáról és Boroznaki Gergely a TikTokban rejlő lehetőségekről.

Nagy Benedek, akinek kumulált követőbázisa már meghaladja az egymilliót, úgy nyilatkozott, az eseményen a versenyhivatali iránymutatások, a televíziós és egyéb médiamegjelenések követőkre gyakorolta hatásairól és a jövőbe tekintő social media trendekről is kaptak információkat. Ezekről nem sűrűn esik szó.

Mind nagyon hasznosnak éreztük a Seminart, hiszen több százezres követőbázissal és milliós elérésekkel is komoly felelősség jár, ezért fontos az edukáció.

A szemináriumot egy kötetlen állófogadás követte a Zsiráf Budában a Post For Rent mostanra 100 főre nőtt exkluzív talentportfóliójának szinte minden tagjának részvételével.

Együtt töltötte a napot többek között Kárpáti Rebeka, Henry Kettner és Kempf Zozó, a hazai top TikTok-kreátorok közül például Lady Szomjas, WhisperTon, Kapi Levi, Verebélyi Vivi és Nagy Norbi. A televíziós szférából ismert szereplők, mint Kamarás Norbert, Kármán Odett, Schumacher Vanda mellett a PFR jelentősen megnőtt zenei portfóliójának tagjai: Bruno x Spacc, a ValMar, T. Danny és KKevin.

Megtiszteltetés volt a Post For Rent meghívása és az, hogy Magyarország vezető influencereinek bemutathattuk a TV2 Csoportot. Megismerhették az elmúlt években elért sikertörténetünket, de fel tudtuk arra is hívni a figyelmet, hogy milyen ereje van még mindig a televíziónak és az együttműködési lehetőségeknek, amit az influencereknek kínálunk. Számos példát sorakoztattunk fel arra, amikor a televíziós jelenlét segítette a kreátor fejlődését

– hangoztatta Fischer Gábor, a TV2 Group programigazgatója.

A résztvevők az eseményen kapták meg a számukra megálmodott Hooded Staff x PFR kapszulakollekció darabjait is. A cég ezentúl is hű marad a #DREAMBIGGER mottóhoz, és mindent megtesz azért, hogy az általa menedzselt tartalomgyártók és előadóművészek is átérezzék ezt.

A Post For Rent vezérigazgatója, Csiszár Gergő elmondta:

Feladatuknak tekintjük, hogy a szponzorációs együttműködés maximalizálásán túl egyéb együttműködési és személyes üzleti lehetőségekre is felhívjuk a figyelmet.

A családias és összetartó közösség megteremtése volt az első és legfontosabb céljuk, hogy az egymás kárára való versenyzés minimálisra csökkenjen, és a közös, együttes iparágfejlesztés legyen a cél. A nyár folyamán jön a Seminar következő állomása.

(Borítókép: Lady Szomjas, Schumacher Vanda, Forstner Csenge és WhisperTon. Fotó: Post For Rent)

Rovatok