Index Vakbarát Hírportál

Miatta fagyoskodnak előszeretettel miniszoknyában a nők

2023. április 19., szerda 05:44

A ruhadarab hosszához mérten a miniszoknyák története is meglehetősen rövid, a térd fölé érő textil evolúciója azonban komoly érdekességeket is tartogat. A múlt héten elhunyt Mary Quant nevéhez kötődő ruhadarab a hatvanas években indult világhódító útjára, a szoknyák pedig a mai napig a női ruhásszekrények szinte kihagyhatatlan darabjai. De hogyan vált a női divat egyik legkedveltebb darabjává fél évszázad alatt a miniszoknya?

Ahogy arról az Index is beszámolt, 2023. április 13-án, 93 éves korában meghalt Mary Quant, az Egyesült Királyság egyik leghíresebb divattervezője, a miniszoknyák szülőanyja.

A tervezőnő a 20. század egyik legfontosabb alkotója volt, aki forradalmasította az akkori divatot. Quant nemcsak a miniszoknyát alkotta meg, de többek között a shortnadrágok, a színes harisnyák és az overallok is az ő nevéhez köthetők. Mint mondta, nem volt ideje megvárni a női szabadságjogokat, ezért divatforradalmat indított, hogy megmentse az 1950-es és 1960-as évek fiatal nőit attól, hogy úgy kelljen öltözködniük, mint az anyjuknak.

Annak ellenére hogy a közelmúltban már több mint fél évszázados fennállását ünnepelte, a miniszoknya megőrizte az időtlen frissesség és újdonság arculatát. A szakértők szerint ennek a ruhadarabnak a története elmeséli, mi volt a nők emancipációjának útja, és azt is, hogy az ehhez köthető társadalmi értékek és az ízlés hogyan változtak a történelem során. Egy biztos, az erős változtatási vágy, a jogkövetelés, valamint a praktikus és gazdaságos ruházat iránti igény tette ezt a darabot az 1900-as évek egyik legvitatottabb, ám egyben egyik legsikeresebb darabjává. 

De hogyan lett Mary Quant újítása a korábbi first lady, Jackie Kennedy és Britney Spears kedvence is egyben?

Mary Quantnak tulajdonítják, de már a II. világháború előtt is viselték

Ugyan a miniszoknyák megálmodását valóban a brit divatlegendához kötik – nem is alaptalanul –, a miniszoknyák elődei már jóval korábban, az ókori egyiptomiak emberábrázolásain is feltűntek, ráadásul akkor még férfiak is viselték. Mindez azonban hosszú évekig feledésbe merült, egészen a két világháború közötti időszakig, amikor is újra fel-feltűntek a különböző, térd fölé érő szoknyák – ekkor már azonban csak a nők körében volt használatos.

Pontosabban a hétköznapi viseletet tekintve ekkor még az ő körükben sem, ugyanis az 1920-as években éppen csak elkezdett egyre feljebb kúszni a szoknyák szabásmintája a különböző, egyrészes dresszek megjelenésének köszönhetően, a maira hajazó miniszoknyát pedig csak különböző előadóművészek viseltek. Így, egy banánokkal díszített darabbal vált a miniszoknyák történelmének részévé Josephine Baker is, aki formabontó megjelenésével akkoriban szabályosan sokkolta párizsi közönségét. 

Míg a második világháborút követően a divat továbbra is a térd vonala alá érő szoknyáról szólt, a miniszoknya már olyan sci-fi-filmekben feltűnt, mint a Flight to Mars vagy a Tiltott bolygó – írja a Style Caster

A miniszoknyára való legkorábbi, közvetlen utalás mégis csak 1962-ből származik, amikor is a wyomingi The Billings Gazette című újság cikket közölt, amelyben a miniszoknyát a mexikóvárosi gyártás vitatott termékeként írja le. Az újság a miniszoknyát úgy határozta meg, hogy ez egy olyan szoknya, amely a térd fölött ér véget, pontosan nyolc centivel. 

A tervező kedvenc autójáról kapta a nevét

Mégis, ha valakit igazán a miniszoknyák tényleges úttörőjének nevezhetünk, az nem más, mint Mary Quant brit tervező, aki 1955-ben nyitotta meg ikonikus butikját a King’s Roadon, London Chelsea nevű negyedében. A falatnyi szoknyák azonban csak közel egy évtizeddel később, 1964-ben indultak el világhódító útjukra, Quant ugyanis ekkor döntött úgy, hogy szoknyái szegélyvonalát több centivel a térd fölött húzza meg, így ekkor született meg az ikonikus miniszoknya. A divattervező a szoknyát kedvenc autójáról, a Miniről nevezte el.

Akkoriban azonban nem csak Quant volt az, aki merészet húzva, a kor divatját felülírva jóval rövidebb szoknyák megalkotására adta a fejét. A francia tervező, André Courreges szintén az 1960-as évek elején kezdett kísérletezni a szegélyek hosszával, 1964-ben pedig már térd fölé érő, akkor még rendkívül futurisztikusnak tűnő ruhákat kezdett tervezni. 

Mivel mindkét tervező szinte egy időben vágott bele a szoknyák készítésébe, mindkettejüknek köze volt a miniszoknya ma ismert formájának kialakulásához, emiatt azonban évtizedek óta dúl a vita, hogy valójában ki találta fel. 

Quant szerint egyikük sem mondható kifejezetten a miniszoknyák megálmodójának.

A miniszoknyát nem én és nem is Courreges találta fel, hanem azok a lányok, akik az utcán járkálnak

– utalt arra, hogy az utcán látott nők viselete inspirálta őt a szoknya megalkotására.

Függetlenül attól, hogy valójában ki találta ki technikailag a ruhadarabot, hamar a kifutómodellek és a színészek, előadók kedvencévé vált, a kor egyik leghíresebb szupermodellje, Twiggy, azaz Lesley Hornby pedig a miniszoknya nem hivatalos arca lett – ennek köszönhetően pedig hamar rendkívül népszerűvé váltak. 

Világmárkák, kifutók és a first lady

A miniszoknyák ráadásul olyannyira elterjedtek, hogy hamarosan Párizs, London, Milánó és New York, azaz a divatvilág legjelentősebb kifutóira is eljutottak, ráadásul a popkultúra is egyre inkább szerette volna magáénak tudni a ruhadarabot és az ahhoz köthető eszméket. 

Eközben a divatszakmában olyan nevek álltak elő különböző, miniszoknyát is tartalmazó kollekciókkal, mint az Yves Saint Laurent vagy a Paco Rabanne, így a mini hivatalosan is a divatvilág része lett, ezzel együtt pedig a kor slágere – már ami a női ruházkodást illeti. 

A divatos darabokat olyan személyek is magukra öltötték, akikről korábban sosem gondolta volna senki, hogy térd fölé érő szoknyában lép majd a nyilvánosság elé. Ilyen volt a meggyilkolt amerikai elnök, John F. Kennedy felesége, Jackie Kennedy is, aki férje halálát követően előszeretettel jelent meg a rövid ruhadarabban, ráadásul második esküvőjén, a görög Arisztotelész Onassisszal kötött frigyekor is egy miniszoknya ihlette Valentino dresszet viselt.

Ahogy azonban az a háborúk esetében lenni szokott, a vietnámi háború is nagyban átírta a divatvilág alakulását. A trendek újra a régi slágerdarabok felé kezdtek eltolódni, így a miniszoknyák iránti kereslet is visszaesett némileg, ám a fegyveres konfliktus lezárását követően – mintha mi sem történt volna – újra virágozni kezdett a miniszoknyák iránti kereslet – írja a WWD

Az 1970-es években, ahogy minden más ruhadarab, úgy a miniszoknyák is egyre merészebbek és színesebbek lettek. Jean Paul Gaultier 1979-es kifutós bemutatóján például olyan darabokat mutatott be, amelyeket tarka konfettiháromszögek díszítettek. A lelkesedés a következő évtizedben sem lankadt, az amerikai divattervezők pedig olyannyira komolyan vették a miniszoknyát, hogy Perry Ellis és Michael Kors is komolyabb darabok tervezésébe kezdett, utóbbi pedig 1988-ban már egy elegáns, üzleti ruhakollekcióval is előrukkolt.

Julia Roberts és Britney Spears is másképp viselte

Ahogy a popkultúra is egyre inkább felfigyelt a ruhadarabra, úgy vált az emberek körében is egyre elfogadottabbá, ha valaki már nem térd alá érő szoknyában, hanem egy sokkal többet megmutató darabban megy ki az utcára. 

Ebben nagy szerepe volt Julia Robertsnek, aki igazi divatot teremtett combra simuló, fekete miniszoknyájával, amit a Micsoda nő! című filmben viselt. Emellett az évtized során a miniszoknyák beépültek a dolgozó nők ruhatárába is, amelyeket az olyan tévéműsorok, mint a Melrose Place vagy az Ally McBeal még sokkal inkább hétköznapivá és elfogadottá tettek. 

A kétezres években aztán újabb lendületet kaptak a miniszoknyák, főként az olyan nagy rajongóbázissal rendelkező sztároknak köszönhetően, mint az akkor rendkívül népszerű Paris Hilton és Britney Spears – akiknek a divatra gyakorolt hatása egészen a 2010-es évekig kitartott. 

A lendület ezt követően sem lankadt azonban, a divatvilág tartotta a lépést a trendekkel. Amikor a Celine jelenlegi kreatív igazgatója, Hedi Slimane 2012 és 2016 között Saint Laurent-t vezette, kollekcióit általában fekete miniszoknyákkal dobta fel, amelyek egyben a szexualitás és a rock and roll életérzés hatását szerették volna közvetíteni – amely egyben magának a miniszoknya viselésének egyik alapvető üzenete is. 

Nem Slimane volt azonban az Yves Saint Laurent első kreatív igazgatója, aki a miniszoknyákkal hívta fel a figyelmet a márkára: amikor Tom Ford 1999 és 2004 között a kiadó élén állt, szintén temérdek különleges miniszoknyát mutatott be a kifutón.

Azt, hogy csak idő kérdése, hogy mikor lesz újra igazán divat a miniszoknya, mi sem bizonyítja jobban, mint hogy a kifutókat 2014-től ismét nagy számban lepték el miniszoknyás modellek, a ruhadarabokat pedig főként az 1960-as évek első minijei ihlették – ehhez mérten pedig a legnagyobb brandek, a Gucci, a Dior és az Yves Saint Laurent is minilázban égett ezekben az években. 

A miniszoknyák hype-ja azóta sem esett vissza, így az sem okoz komoly rácsodálkozást, hogy a 2022-es tavaszi divathéten a Miu Miu márka bemutatott egy mikrominiszoknyát, ami még az eddig divatos miniszoknyáknál is rövidebb – ennek ellenére azonban szinte azonnal a kívánságlisták élére került. A szoknya a Vanity Fairtől az iD-ig számos divatmagazin szerkesztőségébe eljutott, jelenleg pedig továbbra is körülbelül 2000 dollárért adják el olyan viszonteladói oldalakon, mint a Vestiaire – a szoknyát Nicole Kidmantől kezdve Paloma Elsesseren át Naomi Campbellig, valamint Hailey Biebertől Hunter Schaferig mindenki magának akarta. 

Ahogy a miniszoknya provokatívnak számított a 60-as években, úgy a a mikromini is ugyanazt az éles hatást kívánja elérni a mai világban. Népszerűsége pedig ehhez mérten tagadhatatlanul újra megnövekedett, mindez pedig jól bizonyítja, hogy ami korábban divatos volt, az egyszer újra az lesz – így egészen biztos, hogy lassan felkészülhetünk a miniszoknyák nagy visszatérése is.

(Borítókép: Getty Images)

Rovatok