Index Vakbarát Hírportál

Ed Sheeran nem vehetett részt nagymamája temetésén

2023. május 4., csütörtök 08:59

A világsztár egy ellene folyó szerzői jogi per miatt nem tudott részt venni nagymamája temetésén.

Ed Sheeran nem vett részt 98 éves nagymamája temetésében, a héten New Yorkban folyó szerzői jogi per miatt – írja a The Independent. 

A brit énekes-dalszerzőt Ed Townsend örökösei perelték be. Towsend 1973-ban Marvin Gaye soulénekessel közösen írta a Let's Get It On című klasszikust. Towsend örökösei szerint Sheeran plagizálta Gaye dalának elemeit a 2014-es Thinking Out Loud című slágerében. Sheeran tagadja a család plágiumvádját.

Sheeran nagymamájának temetését egy kis ír faluban tartották.

Nagyon szomorú vagyok, hogy Edward fiunk nem tud ma itt lenni. Ő is szomorú amiatt, hogy nem tud jelen lenni, mert több ezer mérföldnyire kell bíróság elé állnia, hogy megvédje a feddhetetlenségét

– mondta Ed Sheeran apja, John.

Rovatok