Index Vakbarát Hírportál

Egyre több vád zúdul a Rammstein énekesére, aki már az Instagramról is eltűnt

2023. június 7., szerda 13:19

Egy 24 éves ír rajongó posztja indította el a lavinát néhány nappal ezelőtt, majd ezt követően több nő is szexuális zaklatással vádolta meg a Rammstein énekesét. Till Lindemann kiadója megszakította a kapcsolatot a frontemberrel, a Rossmann sem árusítja tovább a német banda által jegyzett parfümöt, az énekes pedig, miután a zenekar hivatalos oldalán közleményben reagáltak a vádakra, eltűnt az Instagramról.

Botrány árnyékolja be a Rammstein európai turnéját, amely május 22-én, Vilniusban startolt, és amelynek során az eredeti tervek szerint egy dupla buli erejéig júliusban Budapestre is ellátogat a zenekar. Egy fiatal rajongójuk a Twitter-, illetve Instagram-oldalán vádolta meg a 60 éves Till Lindemannt és csapatát, azt állítva, hogy az italába kábítószert kevertek, amikor részt vett a banda turnényitó koncertjén. 

Shelby Lynn aznap este a „Row 0”-nak nevezett pozícióból élvezhette a show-t, ami egy, közvetlenül a színpad előtt található speciális hely, ahol előzetes meghívás után tartózkodhatnak a rajongók. A nő Alena Makeeva néven azonosította azt a személyt, aki kiválasztja azokat, akik a Row 0-ba meghívást kapnak. Az orosz származású Makeeva, aki az Instagram-fiókja szerint „casting directornak” titulálja magát, állítólag a közösségi médiában toboroz fiatal nőket ide, hogy a koncert előtt vagy után együtt ünnepelhessenek a zenészekkel. Lynn-nel állítólag Instagram-üzenetben konzultált, a kora és a származása után is érdeklődve, majd küldött neki egy linket egy WhatsApp-csoporthoz. 

A rajongó azt állítja, meghívást kapott a koncertet követő after partyra is, ahol találkozhatott a Rammstein énekesével, aki szexelni akart vele. Elmondása szerint amikor a közeledést visszautasította, a frontember agresszívan viselkedett. Emellett arra gyanakszik, hogy az italába drogot tehettek, mert az este egy részére egyáltalán nem emlékszik, a koncert után 24 órán át hányt, és zúzódásokat fedezett fel a testén. Segítséget kért a szállodában, a rendőröket és a mentőket is kihívták hozzá, miközben a családjával is folyamatos kapcsolatban volt. A sérüléseiről később több képet is megosztott az interneten, és feljelentést tett az ügyben. 

Szisztematikus visszaélési folyamatra gyanakszanak

Nem sokkal Lynn állításai után az NDR német közszolgálati műsorszolgáltató és a Süddeutsche Zeitung napilap exkluzív riportot tett közzé, amelyben több mint egy tucat, hasonló tapasztalattal rendelkező nő vallomása szerepel, rávilágítva, hogy Lynn esete akár egy szisztematikus visszaélési folyamat része is lehet – írja az Euronews. A riport egy olyan folyamatot tár fel, amelynek során vonzó fiatal nőket toboroznak a koncertek utáni after partykra, ahol a jelentések szerint alkohollal és illegális kábítószerekkel kínálják őket. A vizsgálat egy olyan toborzási rendszert taglal, amely lehetővé teszi az előadó számára, hogy a szexuális étvágyát a közösségi hálózatokból kiválasztott lányokkal elégítse ki.

A nők vallomása szerint a Rammstein csapata kereste meg őket, néhányuktól fotókat is kértek, illetve azt is meghatározták, milyen öltözékben jelenjenek meg az eseményen – így kaptak bebocsátást a nulladik sorba. Volt, akit saját bevallása szerint előre tájékoztattak arról, hogy a buliba csak azok léphetnek be, akik Lindemann-nal szexelni akarnak, mások csak a helyszínen szembesültek ezzel. 

Közleményben reagált a zenekar

A Rammstein először május 28-án egy tweetben utasította el a vádakat, és azt is leszögezték, nincs tudomásuk arról, hogy hivatalos vizsgálat folyna az ügyben. Később egy újabb közleményt bocsátottak ki, amelyben azt írták, nagyon komolyan veszik a vádakat, és szeretnék, ha a rajongóik biztonságban éreznék magukat mind a koncerteken, mind a színfalak mögött. Továbbá azt is kijelentették, hogy „elítélnek mindenféle kihágást”, és arra biztatják a rajongókat, hogy ne legyenek ellenségesek azokkal a nőkkel szemben, akik előálltak a vádakkal. Hozzátették: nekik is joguk van a saját álláspontjukhoz, ahogy a zenekarnak is van joga – nevezetesen ahhoz, hogy velük szemben se legyenek előítéletesek.

A kiadó kihátrált, az énekes Instája eltűnt

Lindemann könyvkiadója, a Kiepenheuer & Witsch megszakította az együttműködését az énekessel. Közleményükben azt írták, megdöbbentek a vádak hallatán, és együttéreznek az érintett nőkkel. Hozzátették:

Az aktuális tudósítások során jutott tudomásunkra, hogy készült egy pornóvideó (Till the End a címe – A szerk.), amelyben Till Lindemann a nők elleni szexuális erőszakot ünnepli, és amelyben a Kiepenheuer & Witsch által kiadott, 2013-as In Still Night című könyv is szerepel. Ezt súlyos bizalomvesztésnek és az általunk mint kiadó által képviselt értékekkel szembeni kíméletlen cselekedetnek értékeljük.

Kiemelték: teljes meggyőződéssel védik a művészet szabadságát, azonban Till Lindemann a fent említett pornóklipben látható, nőket megalázó cselekedeteivel és könyvük pornográf kontextusban való célzott felhasználásával a „lírai én” és a szerző/művész elkülönülését, amit határozottan védelmeztek, maga a szerző gúnyolja ki.

Álláspontunk szerint Till Lindemann a nőkkel való bánásmódban túllépi a mozdíthatatlan határokat. Ezért úgy döntöttünk, hogy Till Lindemann-nal való együttműködésünket azonnali hatállyal megszüntetjük, mivel a szerzővel való bizalmi kapcsolatunk helyrehozhatatlanul megromlott.

A zenekar körüli botrány miatt időközben a Rossmann áruházlánc is kivette a kínálatából a Rammstein által jegyzett Sex, Pussy és Cocain nevű parfümöket, és az Easy Agency sem képviseli már a bandát – mutatott rá összefoglaló cikkében a Lángoló. Állítólag Alena Makeevát is eltávolították a zenekar közeléből, Till Lindemann pedig elérhetetlenné tette az Instagram-fiókját. 

A Welt a cikkében kiemelte: bár Shelby Lynn állítja, hogy Lindemann elfogadta a visszautasítását a szexuális aktusra vonatkozóan, ha beigazolódik, hogy szándékosan drogot adtak a lánynak, Németországban elég egyértelmű a helyzet. A büntető törvénykönyv 224. paragrafusa kimondja, hogy valakinek illegális szerekkel való elkábítása súlyos testi sértésnek minősül, ami tíz évig terjedő szabadságvesztéssel büntetendő. Ha pedig valaki az áldozatát akarata ellenére kábítószerezi be, hogy szexelhessen vele, az nemi erőszakot követ el.

(Borítókép: Till Lindemann. Fotó: Rob Verhorst / Redferns)

Rovatok