Index Vakbarát Hírportál

A Balaton továbbra is a nyár slágere, és van is miért büszkének lenni rá

2024. július 27., szombat 09:26

Míg Till Attila és családja évek óta Zamárdira esküszik, Trokán Nóra számára nem számít, hogy északi vagy déli part, a lényeg csupán az, hogy ha nyár, akkor Balaton. Vélhetően ezzel nem csak ő van így, hiszen a magyarok számára továbbra is a magyar tenger az első számú nyári úti cél, a Best of Balaton program pedig az új élményekre vágyóknak is segít abban, hogy rátaláljanak a régió ismert és kevésbé ismert gyöngyszemeire. A négy éve futó kezdeményezés keretein belül idén a hírességekből verbuvált nagykövetek mellett már bárki ajánlhatja a kedvenc balatoni programját és helyszíneit. A programról Lobenwein Norbert, a kezdeményezés megálmodója árult el újabb kulisszatitkokat, de Trokán Nóra és Till Attila is mesélt lapunknak a balatoni nyarakról és terveikről.

A Best of Balaton immár negyedik éve mutatja be azokat a különlegességeket, amelyekért bármely évszakban érdemes felkeresni a magyar tengert. A személyes hangvételű válogatás mögött álló nagykövetek kivétel nélkül rajonganak a Balatonért. Gianni Annoni, Gyurta Dániel, Lábas Viki, Marsalkó Dávid, Ördög Nóra, Till Attila, Trokán Nóra és Vecsei H. Miklós és a szakmai stáb 2021 óta gyűjti azokat a helyeket, témákat, ügyeket és arcokat, amelyekért ők ennyire szeretik a Balatont, arra biztatva a turistákat, hogy ők is keressék fel, fedezzék fel az általuk ajánlottakat. Az indulás óta 90 ajánlat gyűlt össze, idén nyáron pedig a közönség, a turisták, a Balatonon nyaralók és a helyben élők ötleteire kíváncsi a Best of Balaton nagyköveti csapata.

A kezdeményezés alapítója, Lobenwein Norbert elárulta, a legnagyobb újdonság idén, hogy ezúttal a közönséget is komolyabban bevonják a munkába – azaz bárki ajánlhatja a kedvenc programját, helyszínét, Balatonhoz köthető tevékenységét.

„Már az indulás óta kérdés számunkra, hogy minden évben találunk-e majd olyan újabb, szeretni való helyeket, embereket, vendéglátóhelyeket, bármit, amiért jó a Balatonon lenni. Ez a lista évről évre bővül, és jó látni, hogy mindig van új a tó körül. 

Tavaly télen a közönséget kérdeztük meg, hogy mit ajánlanának abban az évszakban, most pedig arra vagyunk kíváncsiak, akadnak-e olyan ajánlatok, amelyek nekünk nem jutottak eszünkbe. Több száz ajánlatnál tartunk most, köztük igazán érdekes és izgalmas ötletekkel, javaslatokkal. A döntő szó persze most is a nagyköveteké, rajtuk múlik, hogy kikkel és mikkel bővül idén a Best of Balaton kínálata

– magyarázta. 

Az eddig beérkezett ajánlatokat tüzetesen még nem nézték át a szervezők, azokat a Best of Balaton csapata csak később dolgozza fel, hiszen augusztus 1-jéig a www.bestofbalaton.hu oldalon továbbra is várják azokat az ötleteket, amelyekből a nagykövetek választhatnak majd. Az ajánlók között kétszemélyes VIP-bérletek találnak gazdára az augusztus végi STRAND Fesztiválra Zamárdiban, ahol augusztus 24-én, a Balaton Ünnepén élőben is bemutatkoznak a Balaton legjobbjai. 

„Kiszűrjük a már korábban is beérkezett ajánlottakat, duplikációkat, és augusztus első napjaiban ülünk össze a nagykövetekkel, hogy átnézzük, átbeszéljük, kinek mi a véleménye, benyomása. Természetesen a nagykövetek maguk is hozhatnak és még hoztak is új ötleteket. A tervünk az, hogy idén tízzel nő az eddigi kilencvenes listánk, az új ajánlatokat pedig először az Indexen mutatjuk be, a STRAND Fesztivál zárónapján, augusztus 24-én, a Balaton Ünnepe keretében pedig az összes eddigi Best of Balaton-ajánlat és az újak is összegyűlnek, hogy együtt köszönthessük a kedvenc tavunkat.

Mindenkinek más szempontjai vannak a döntés során, és szeretjük is, ha van miről vitatkozni. A legjobb persze az egészben az, hogy mi, akik „hivatalból” is sokat járunk a Balatonon, minden évben épp a Best of Balaton új ajánlatait látva kapunk újabb ötleteket, hogy hová érdemes még eljutnunk a következő hetekben, hónapokban

– emelte ki Lobenwein Norbert.

A program megálmodója és életre keltője hozzátette, a Best of Balaton a MOL Nagyon Balaton egy kiemelt programja. Már utóbbi produkció is azért született, hogy csokorba gyűjtve mutathassuk meg a potenciális turistáknak, hogy mitől különleges a Balaton, milyen sok és minőségi kulturális esemény van itt jelen egész nyáron, szerte a régióban. Szerinte annak ellenére, hogy a Balaton kincseit – elsősorban a gasztronómiát – rendszeresen szokás listákban rendszerezni, a Best of Balaton más utat jár be. A legfontosabb különbség, hogy a listát azok a nagykövetek hitelesítik, akik nemcsak ismertek, de „kifejezetten hiteles arcok is egyben”.

A listán ráadásul nemcsak a legfontosabb, legjobb éttermek, teraszok, halsütők szerepelnek, de olyan személyes ügyek is, amelyeket megvenni nem lehet, de nem kérdés, hogy pont ezek miatt az élmények miatt kötődnek oly sokan a Balatonhoz.

Az egyik kedvencem, „A Balatonon kimondott igenek” például Ördög Nóri ajánlata volt, de „A Balaton vízének a színe”, vagy éppen a „Kompozás a Balatonon” és a „Balatoni fesztiválok” is mind-mind olyan ügyek, amelyek miatt ennyire fontos szerepet tölt be az életünkben a tó. És ott vannak persze a képzőművészek, szervezők, vendéglátók – vagy éppen Csukás István is, akik ugyancsak a Best of Balaton elismert és szeretett büszkeségei

– árulta el lapunknak a szervező. 

És hogy mit ajánlanak a nagykövetek a saját úti célok mellé? 

Északon és délen is temérdek a program

Legyen szó az északi vagy éppen a déli partról, amióta a balatoni turizmus fellendült, a tó mindkét partjának meglettek a maga rajongói. Van, aki a déli oldal lassan mélyülő vizébe szerelmes, míg mások az északi part hegyeiért és domboldalaiért rajonganak. Trokán Nóra, a Best of Balaton program nagykövete már gyerekkora óta a magyar tenger szerelmese, ám mivel mindkét parthoz szép emlékek kötik, így ő sokkal inkább a családot és a nyugodt légkört tartja szem előtt úti célja kiválasztásakor. 

Egyik évben sem maradhat ki a Balaton, így természetesen ezen a nyáron is voltam már többször. Az északi parton van egy nyaralónk, és amikor van egy kis szabadidőm, akkor egyből lemegyek. Az apukám tulajdonképpen már tavasszal leköltözik, tartja ott a frontot, mi pedig megyünk, amikor tudunk. Most elég sok munkám volt a nyár elején, de ennek ellenére is szakítottam rá időt

– mesélte az Indexnek a színésznő, akinek a kapcsolata a magyar tengerrel egészen gyerekkoráig nyúlik vissza, bár akkor még a rivális partszakasz csapatát erősítette. 

„Gyerekkoromtól kezdve nyaralok már a Balatonon, a Nemzeti Színháznak volt Siófokon üdülője, és a szüleim ott játszottak akkor még, amikor kicsik voltunk. Így kerültünk abba az üdülőbe, amit sajnos már lebontottak. A gyerekkoromat így a déli parton töltöttem, most pedig már az északi part csapatát erősítem. Ennek ellenére mindig jó lemenni délre is, múlt héten voltam egy interjú kapcsán például Siófokon, és nagyon jót nosztalgiáztam” – tette hozzá. 

Trokán Nóra szerint a Balatonnak az a legnagyobb előnye, hogy a temérdek program mellett a pihenésre és nyugalomra vágyók is el tudnak vonulni – amire neki is szüksége volt az elmúlt időben. 

Én az utóbbi időben szeretek inkább elvonulni, és az olyan dolgokat keresni, ahol minél kevesebb az ember, csak természet, csend és szép balatoni panoráma van. Nagyokat szoktam sétálni az erdőben, és szeretem a kilátókat is. Emellett az egyik személyes kedvencem a Paloznaki Jazzpiknik, mivel ott tényleg nagyon minőségi előadók vannak, és aki szereti ezt a fajta zenét, annak ez egy kihagyhatatlan program

– emelte ki a Best of Balaton nagykövete. 

Tilláéknál most kezdődik a balatoni nyár

A program nagykövete a műsorvezető Till Attila is, aki ugyan minden évben többször is meglátogatja a partot a családjával, az idei évben azonban valamilyen munka mindig felülírta a számításait. Ennek ellenére, mint mondja, náluk „nincs nyár Balaton nélkül” – ez pedig idén sincs másképp. 

Amikor csak lehet, szívesen megyünk. Nem lakunk lent, nem a kétlaki életet éljük, ezért örülünk, hogy most július végén le tudunk menni egy hétre, végre sikerült úgy összehozni a forgatásokat. Jönnek a gyerekek barátai is, anyósom is, mi elég nagy társasággal szoktunk ott lenni. Ki nem hagynánk

– mesélte a műsorvezető, aki azt is elárulta, hol töltik a nyarakat a tónál.

„Szinte mindig Zamárdiba megyünk, az utóbbi 10-15 évben már leragadtunk itt, és inkább a déli parton szoktunk mozogni. Engem mindig Balatonszemesre vittek gyerekkoromban, a feleségemet pedig Zamárdiba – tehát a gyerekkori emlékek győztek – tette hozzá. 

És hogy mivel töltik majd az elkövetkezendő napokat? 

Nálunk mindenki imádja a Balaton vizét, nagyon sokat fürdünk. Szoktunk menni a rokonokkal vitorlázni, supozni, hol bemegyünk Siófokra, hol Balatonfüredre, de van északi parti túra is. Átmegyünk Tihanyba, megmásszuk a Kő-hegyi-kilátót,  vagy elmegyünk a salföldi bányatavakhoz. Van ott egy remek kerthelyiség is, de az egész környéken nagyon jó helyekre lehet beülni

– árulta el Till Attila, illusztrálva, miért is tekinti szívügyének a Best of Balaton programját. 

Rovatok