Apasági pert indított Bálint Antónia ellen a tévés volt párja, Földesi-Szabó László még tavaly ősszel. A férfi magyarázatot szeretne kapni arra, hogy miért nem láthatta a lányát az elmúlt 12 évben.
Földesi-Szabó László egykori rendőr ezredes apasági pert indított a volt párja, Bálint Antónia ellen – tudta meg a Story magazin. A lap információi szerint egy friss bírósági ügy folyik a háttérben a két fél között. Az „apaság vélelmének megdöntése iránti per” főszereplője a 17 éves közös lányuk, Lilien. A négy éve külföldön élő volt ezredes kétségbe vonta, hogy ő az apja Antónia gyermekének, mert hiába szeretett volna találkozni a lánnyal, erre nem volt lehetősége.
Ez egy érzékeny téma, és az ügy lezárásáig nem is szerettem volna, ha ez nyilvánosságra kerül. De ha már kiszivárgott, megerősítem: valóban, tavaly ősszel apaság vélelmének megdöntése iránti pert indítottam. Noha szerencsére már nagy a csend körülöttünk, ez nem azt jelenti, hogy minden megoldódott. Én 12 éve nem láthattam a lányomat. Pedig megvolt a végzés a láthatásról. De hiába mentem oda, a kaputelefonba csak annyit kaptam, hogy nem akar kijönni
– nyilatkozta Földesi-Szabó László.
A 24.hu szerint a férfi azt is elmondta, hogy csak anyagilag teljesíthette az apai kötelességeit, és még egy képet sem kaphatott a lányáról, mert az édesanyja által minden csatorna el lett zárva az irányába. Most magyarázatot szeretne kapni erre az évtizede tartó tiltásra, és hogy miért nem láthatta felnőni a lányát.
„12 éve el vagyunk szakítva, itt már nem beszélhetünk apai érzésekről. Semmilyen kapcsolatunk nincs, pedig az első évek nagyon szépek voltak. Úgyhogy ha más az igazság, mint amiben 17 éve élek, az talán valamelyest megnyugtatna, és megmagyarázna sok mindent. Ha mégsem érzem jól a tiltás okát, akkor pedig a remény mindig bennem lesz, hogy a lányom egyszer elindul felém” – mondta.