Index Vakbarát Hírportál

Ferenc pápa áprilisban már Károly királyt fogadja a Vatikánban

2025. március 18., kedd 18:59

Károly király brit uralkodó áprilisban történelmi jelentőségű vatikáni látogatásra készül, találkozót tervez a lábadozó Ferenc pápával. A három napig tartó látogatás célja a katolikus és anglikán egyház közötti több évszázados szakadék áthidalása, valamint a brit–olasz szövetség megerősítése az ukrajnai válság közepette.

III. Károly brit király várhatóan találkozik Ferenc pápával áprilisi vatikáni államlátogatása alkalmával. A tervezett audiencia azt jelzi, hogy a Vatikán bizakodó a 88 éves, kétoldali tüdőgyulladással küzdő egyházfő felépülésével kapcsolatban – írja az Associated Press

A Buckingham-palota közlése szerint Károly király magánlevélben fejezte ki jókívánságait a február 14. óta kórházban lévő pápának.

Egyházi közeledés és diplomácia

A vatikáni látogatás szimbolikus jelentőségű a katolikus egyház és az anglikán egyház közötti kapcsolatok erősítésében. A két egyház a 16. században, VIII. Henrik uralkodása alatt szakadt el egymástól.

Az április 7-én kezdődő háromnapos úton a király Olaszországban is jár majd, ahol a brit–olasz szövetséget hangsúlyozza Ukrajna orosz agresszió elleni harcának támogatása apropóján. A látogatás egyik látványos eleme lesz az olasz és brit légierő közös légi bemutatója Róma felett. Károly és felesége, Kamilla részt vesz egy ravennai fogadáson Emilia-Romagna régió náci megszállás alóli felszabadulásának 80. évfordulója alkalmából, és találkoznak az árvízkárosult helyi gazdákkal.

A vatikáni program központi eseménye a király látogatása a „Falakon kívüli” Szent Pál-bazilikában, ahol a keresztény felekezetek közötti megbékélést ünneplik, és ahol fellépnek a királyi kápolnák és a Sixtus-kápolna kórusai. 

Az egyházfő lábadozik

A látogatás a pápai jubileumi évben történik, amit a katolikus egyház 25 évente ünnepel a megbocsátás jegyében.

Mint  írtuk , Ferenc pápa egészségi állapota stabilizálódott a Gemelli klinikán, és az orvosok már nem látják szükségesnek az esti egészségügyi jelentések kiadását. A Szentszék sajtóirodája szerint ez pozitív fejlemény, de a pápa felépülése lassú ütemben halad, és a további javulás időt igényel. A napokban megjelent az első fotó is az egyházfőről a kórházba kerülése óta, erről itt tájékozódhatnak.

Rovatok