Colin Farrell szívszorító, mégis tudatos döntést hozott: 21 éves fiát, a ritka Angelman-szindrómával élő Jamest hosszú távú gondozóintézetbe helyezi. A világhírű színész szerint fontos, hogy még most, egészségesen találjanak számára biztonságos otthont – mert bármikor történhet velük bármi, és nem akarják kiszolgáltatottan magára hagyni fiukat.
Az Oscar-díjra jelölt színész, Colin Farrell, akit legutóbb a Pingvin című sorozatban láthattunk, régóta nyíltan beszél fia állapotáról, és 2023-ban alapítványt is létrehozott a szellemi fogyatékkal élő emberek és családjaik támogatására – James tiszteletére.
Colin Farrell az Independent által szemlézett interjúban mondta el, hogy volt párjával, Kim Bordenave-val közösen hozták meg a nehéz döntést. Legnagyobb félelmük, hogy ha velük történne valami váratlan – például egy baleset vagy hirtelen egészségügyi probléma –, fiuk teljesen kiszolgáltatott maradna, a rendszer kegyeire bízva.
Mi történik, ha holnap szívrohamot kapok? És ha Jamest egyedül hagyjuk a világban? Akkor az állam gondozásába kerülne, és mi már nem dönthetnénk a sorsáról
– fogalmazott a színész. Colin Farrellék most olyan otthont keresnek, amelyben fiuk már most megkezdhetné az életét, miközben még ők is vele lehetnek, látogatják, és időről időre magukkal viszik. „Azt szeretnénk, ha boldog és teljes életet élhetne, olyan helyen, ahol valóban kapcsolódni tud másokhoz” – mondta.
A színész korábban arra is felhívta a figyelmet, hogy amikor James szeptemberben betöltötte a 21-et, megszűntek azok az állami támogatások és oktatási lehetőségek, amelyek eddig segítették őket. „Amint a gyermeked felnőttkorba lép, magára marad. A rendszer nem készült fel arra, hogy integrálja őket a társadalomba” – nyilatkozta a színész.
Farrell egy szívszorító emléket is felidézett: azt a pillanatot, amikor James először sétált felé. „Hat lépést tett meg, és én zokogni kezdtem. A kitartás az arcán… az egy életre belém égett” – fogalmazott.
Ahogy arról korábban beszámoltunk, Colin Farrell alapítványt indított az értelmi fogyatékkal élők támogatására. Ez az első alkalom, hogy Farrell beszélt a fiáról és fia állapotáról. Bevallása szerint most is csak azért teszi ezt, mert úgy érzi, a fia szívesen elmondaná, mit érez, csak nem tudja.
A színész azért hozta létre az alapítványát, hogy „nagyobb lehetőséget biztosítson azoknak a családoknak, akiknek speciális igényű gyermekük van, és hogy az élet minden területén megkapják a megérdemelt segítséget”.
Az alapítvány honlapján az áll, hogy a kaliforniai székhelyű szervezet a lakhatásra, a nappali programokra, a munkaerő támogatására és az érdekérvényesítésre összpontosít, hogy tartós változást hozzon létre az értelmi fogyatékossággal élő személyek számára.