Index Vakbarát Hírportál

Ők lejtették vadóc össztáncukat a Fekete Lyukban

Ilyenek voltak a rendszerváltás és kora legendás alternatív klubjának főszereplői Urbán Tamás egykori fotóin.

Ma már a Fekete Lyuk is valami olyasmi, mint a budapesti Nirvana-koncert: utólag mindenki törzsvendég volt a rendszerváltás korának ikonikus alternatív klubjában, pedig akkor a Lyukat egy viszonylag szűk szubkultúra látogatta rendszeresen, a nagyközönség azokban az években inkább  lakodalmasrock-kazettákat vásárolt nyakra-főre. Igaz, a Lyukban fellépett egy sereg, akkor vagy később országosan ismertté vált zenekar, megfordult ott a következő két évtized legtöbb fontos alakja az alternatív kultúrában, nem is beszélve a tucatnyi, a Lyuk köpönyegéből kibújó későbbi budapesti klubról. A Lyuk és a korszak néhány meghatározó zenekar Urbán Tamás fotóin.

A Fekete Lyuk a korábbi Ganz-Mávag Vörösmarty művelődési házának pincéjében nyílt meg 1988-ban a 8. kerületi Golgota utcában, amikor már érezhetően lazábban fogta a gyeplőt az állampárt. A klubvezető, Nagy Gyula underground klubot akart, alternatív/rock/punk/dark zenékkel és koncertekkel, és rövid idő alatt a Lyuk lett A Hely a budapesti éjszakában. Bár a Lyukról durva, sokszor túlzó sztorik is keringtek, verekedésekkel, azért a hely nem erről szólt a visszaemlékezések szerint: "Elfogadottá vált, hogy akinek kedve tartja, az asztalon vagy a földön feküdhet, a közönség gyakran lejtette vadóc össztáncát, a pogót. Egy laza, több százas társaság számára, ha prüdériájától kellőképpen megszabadult, a Lyuk-as magatartás csöppet sem formabontó" - büszkélkedett egy korabeli interjúban Nagy Gyula.

A Lyuk még a kilencvenes évek első felében is a város vezető klubjai közé tartozott, de addigra már volt számos új hely a budapesti éjszakában, a Rockokótól kezdve a Saigonon át a Night Oilig. A Fekete Lyuk egyeduralma megszűnt, bár a hely hosszabb szünetek után még az évtized végén is működött, csak éppen már addigra többször is átkeresztelték. Urbán Tamás fotóin néhány hangulatkép a klubból, és jó néhány kép az ott gyakori vendég zenekarokról. Utólag nem sikerült mindenkit azonosítani, de aki felismeri magát vagy mást a fotókon, az bátran jelezze nekünk!



Rovatok