Index Vakbarát Hírportál

Mégis büntetni fogja a későket a cégbíróság

2013. január 25., péntek 07:34

Akár 900 ezer forintos bírságot kaphatnak azok a cégek, amelyek a cégadatok kötelező módosítására vonatkozó február 1-jei határidőn túl nyújtják be kérelmüket a cégbíróságokhoz - közölte a Közigazgatási és Igazságügyi Minisztérium a Világgazdasággal.

A lap azután fordult a minisztériumhoz, miután a Fővárosi Cégbíróság vezetője úgy nyilatkozott, sokan az utolsó percre hagyták az ügyintézést, a folyamatosan emelkedő számú kérelmek miatt akadozik a cégbíróság informatikai rendszere, így nem büntetik azonnal a későket. A fővárosban működő mintegy 250 ezer cég közül eddig a társaságok alig harmada tett eleget a kötelezettségének.

Budapesten eddig a cégek 27-28 százaléka tett eleget cégbírósági adatbejelentési kötelezettségének, vagyis a mintegy 240 ezer vállalkozás közül bő 150 ezren egyelőre elmulasztották a bejelentést, nyilatkozta az InfoRádiónak Kenesei Judit, a Fővárosi Cégbíróság vezetője.

Kenesei Judit azt mondta, a határidő be nem tartása nem von maga után automatikusan bírságolást, a lényeg az, hogy a cégek mielőbb megtegyék a bejelentést. Szerinte az adatbejelentési kötelezettséget előírő cégeljárási törvény nem határozott meg szankciót. Igaz, a törvény általános részében van a mulasztók részére jogkövetkezmény, méghozzá pénzbírság, de itt ebben a körben a jogalkotó ezt nem mondta ki. "Mi mint jogalkalmazók nem is akarjuk az ügyfelekre ilyen hátrányos kiterjesztő értelmezését használni a jogszabálynak, nem fogunk csípőből bírságolni.  Ez nem jelenti azt, hogy a cégek megpihenhetnek, és aki eddig nem tett eleget a kötelezettségének, az később se tegyen" - mondta.

A minisztérium Kenesei nyilatkozata után közölte, a február 1-jei határidőn túl benyújtott kérelmek esetén a cégbíróságnak nincs mérlegelési jogköre, a pénzbírság kiszabásától nem tekinthet el. Hozzátették, hogy az adatbejelentési határidő meghosszabbítása csak törvénymódosítással történhetne, de ilyen módosítás nem volt, és nincs is folyamatban. A lap arra nem kapott választ a minisztériumtól, hogy a cégbíróságok mi alapján határozzák meg a büntetés mértékét. Egy szakértő szerint várhatóan az árbevétel számít majd a bírságoknál. A kötelező cégadat-módosítás illetékmentes, de csak ügyvédeken keresztül lehet megtenni. Az ügyvédek díja 6900 és 60 ezer forint között mozog.

Rovatok