Index Vakbarát Hírportál

Orbán: Az IMF egy bank, így védi a bankokat

2013. február 1., péntek 08:11

Bármelyik pillanatban aláírhatjuk az E.On megvásárlásáról szóló szerződést, mondta Orbán Viktor pénteken a Kossuth rádióban. A miniszterelnök az árról a szerződés aláírása előtt nem kívánt nyilatkozni, szerinte azt többször is megfontolták, a döntés pedig már mindkét fél részéről megszületett.

Most már biztosan lesz elég energiánk

Mint ismert, Orbán csütörtökön Moszkvában úgy fogalmazott, a kormány Budapesten "megvette, visszavásárolta azokat az eszközöket - például gáztározókat, szerződéseket - amelyeket az előző kormányok privatizáltak". A kormányfő hozzátette: Magyarország polgárai most már biztonságban érezhetik magukat az energiaellátás mennyisége, illetve az érte fizetendő ár tekintetében is.

Nem döntöttek a finanszírozásról

Az MVM csütörtöki közgyűlésén ugyan döntött az E.On megvásárlásáról, a tegnapi közgyűlés napirendjén nem szerepelt a finanszírozás kérdése, ezért a májusi rendes éves közgyűlés előtt újabbat hívhat össze a cég, írja a Napi Gazdaság. Az MVM hitelállományára, illetve a 2015 utánra szóló Gazprom-megállapodásban foglalt gázártól függő, egyelőre bizonytalannak tűnő megtérülésre tekintettel a banki finanszírozás nehezen kivitelezhető. Logikus lépés lenne az állami tőkeemelés (az MVM jegyzett tőkéje 200, saját tőkéje több mint 600 milliárd forint, az állami MNV Zrt. pedig 99,87 százalék részesedéssel rendelkezik a cégben). Nyilván el kell kerülni a tiltott állami támogatás esetleges brüsszeli vádját, ami időigényes lehet, a tranzakció teljes lezárása 2013 végéig is elhúzódhat.

Pénteki rádióinterjújában kifejtette, szerinte a vásárlás összefügg a rezsiköltségek csökkentésével, hiszen minél több eszköze van a kormánynak - tárolói, gázszerződése - annál inkább csökkenteni tudja a rezsit. "Ez nem akarat, hanem erő kérdése" - vélte Orbán, aki szerint az, hogy a szocialisták annak idején nem csökkentették az árakat, azt mutatja, hogy nem volt meg az ehhez szükséges erejük. A miniszterelnök úgy vélte, az a cél, hogy a folyamat folytatódjon.

Kérjük a tiszteletet

A miniszterelnök brüsszeli látogatása kapcsán elmondta, a magyarok nem kérnek különleges elbánást, egy kettős mérce nélküli elbánást kérünk és Barrosoval lényegében minden vitás kérdést lezártak. Szerinte erkölcsi kérdés a túlzottdeficit-eljárás lezárása, mert 2004 óta nem tudjuk teljesíteni a vállalásainkat. Nemcsak, hogy nem tartottuk be, hanem hazudoztak is, ráadásul még le is buktak, mondta. De most "azt kérjük, hogy kapjuk meg azt a tiszteletet, amelyet Magyarország az elmúlt két, két és fél év teljesítménye alapján megérdemel"

Szerinte itt az ideje, hogy kikerüljünk a túlzottdefcit--eljárás alól, hiszen "semmit nem lehet felhozni Magyarország ellen a tényvilágból, hiszen mindent, amit vállaltunk, teljesítettünk" - fogalmazott.

Holló a hollónak nem vájja ki a szemét

Orbán szerint jó esélyünk van arra, hogy idén kikerüljünk a túlzottdeficit-eljárás alól, érdemes harcolnunk. Az IMF-megállapodással kapcsolatban megismételte, hogy Magyarország nem kapott rugalmas hitelkeretet, pedig "ha akarták volna, adhatták volna", szerinte ezt az is alátámasztja, hoyg Lengyeleország és Mexikó például kapott ilyet. (Az IMF egyébként ezelőtt értetlenül állt, szerintük soha nem is volt szó ilyen hitelről, Magyarország eleve készenléti hitelt kért, immár több mint egy éve.)

Orbán úgy vélte, hogy nincs vége a tárgyalásoknak. Szerinte az IMF is egy bank, ezért védi a bankok érdekeit és megadóztatná az embereket. "Holló a hollónak nem vájja ki a szemét" - mondta. "Láthatóan az IMF egyetlen dologra koncentrál, ez pedig az, hogy a bankadót töröljük el, és helyette az embereket adóztassuk meg. Egy darabig ezt nem értettem világosan, de most már világos: az IMF is egy bank"- érvelt tovább.

A spekuláció miatt inkább nem mondja el

A jegybankelnök kérdéséről azt mondta el, hogy ""offshore-lovagokat nem fogok a jegybank élére jelölni", mert bár mindenki azt csinál a pénzével, amit akar, kivéve, ha közmegbízatást vállal, mert abban az esetben vannak bizonyos betartandó szabályok. Hozzátette, a nemzeti bank kötelezettségeit, lehetőségeit, politikájának kereteit törvény jelöli ki, amelyet mindenkinek be kell tartania. Amit a jogszabály előír, az fog történni - jelentette ki az MTI alapján.

Azzal kapcsolatban, hogy csak a határidő előtti napon jelöl majd új jegybankelnököt, azt mondta: nem akarja kitenni feleslegesen az országot egy spekulációnak, ezért gondolja azt, hogy a lehető legsimább váltásnak kell végbemennie.

A miniszterelnök moszkvai útjáról elmondta, nagyon mély barátsággal fogadtak bennünket. Orbán elmondta, hogy Magyarország a nyugati szövetségi rendszer része, de húsbavágó érdeke a lehető legjobb viszony Oroszországgal.

Rovatok