Index Vakbarát Hírportál

Londoni befektetőt talált az Orangeways

2013. április 18., csütörtök 14:10

A londoni székhelyű West Block Ltd. 110 millió forint jegyzett tőkével megalapította az Orangeways Közlekedési Hálózatok Holding Zrt.-t azzal a céllal, hogy felvásárolja a jelenleg közlekedési feladatokat ellátó három Orangeways-céget: az Orangeways Magyarország Zrt.-t, az Orangeways Dél-Alföld Kft-t és az Orangeways City Kft.-t. - tájékoztatta a Napi Gazdaságot a társaság.

A vállalatok átvilágítása folyamatban van, a cégértékeléseket követően kerül sor a végleges tulajdoni arányok kialakítására, a jelenlegi menedzsment jelentős részesedésre számít - mondta a Napi Gazdaságnak Kovács Miklós az Orangeways cégek vezérigazgatója, kisebbségi tulajdonosa. Az új befektetőcsoport bevonásával a stabil pénzügyi háttér megteremtése volt a cél, ami versenyképessé teszi az Orangeways-cégeket a különböző közbeszerzési eljárásokon, pályázatokon - tette hozzá Kovács.

Az Orangeways Zrt. 2007-ben jött létre a fapados légitársaságok működési elvét a nemzetközi buszos fuvarozásba ültetve. A helyközi közlekedésről többszöri próbálkozás után azonban kénytelen volt lemondania cég, miután a szaktárca 2016-ig kitolta a piacnyitást, megerősítve ezzel a volántársaságok monopóliumát. Rossz nyelvek szerint ennek a döntésnek volt tulajdonítható, hogy a korábbi többségi tulajdonos, Kedves Ferenc kiszállt a cégből.

Az Orangeways Zrt. 90 százaléka 2010. szeptember elején az ORW Hungaria Kft. birtokába került, a fennmaradó 10 százalék Kovács Miklósnál maradt. A helyi piaci lehetőségek hatékonyabb kihasználása céljából a társaságot - tevékenységi körök szerint 2011-ben több cégre szabdalták. Többszöri tulajdonos és névváltást követően a nemzetközi járatokat jelenleg az Orangeways Magyarország Zrt. szervezi, 9 saját és 2 alvállalkozói busszal, az Orangeways Dél-Alföld Baján, az önkormányzattal kötött tíz éves közszolgáltatási szerződés keretében szervezi 2022-ig a helyi közlekedést. Az Orangeways City Kft. Budapestet célozta meg, 2010 novemberében az akkor még Orangeways Zrt-ként működő cég meg is nyerte a BKV midibusz-tenderét, amelyet azonban a BKV végül eredménytelenné nyilvánított. Az Orangeways City Kft. a BKK előminősítési procedúráján megfelelt az előírásoknak, így az újra kiírt midibusz tenderen is adhattak be ajánlatot.

Az Orangeways Magyarország Zrt. tavaly 300 ezer utast szállított nemzetközi járatain, mérleg szerinti eredménye 1, 05 milliárd forintos árbevétel mellett 10,35 millió forint volt. A bajai tömegközlekedés 105 millió forintos árbevétele származott a Orangeways Dél-Alföldnek, az eredmény itt 3,7 millió forint volt - mondta Kovács.

A buszos cégek üzemeltetése nem mindig volt zökkenőmentes, a sajtóban rendre megjelennek olyan hírek, amelyekben a munkavállalók és a beszállítók elmaradt bérekről és járulékokról, illetve kifizetetlen számlákról számolnak be. Kovács azonban határozottan cáfolja a vádakat, elmondása szerint a cégeknek nincsenek tartozásai és a nehézkes eszközfinanszírozásra is találtak megoldást. A buszokat egy magyar üzletemberekből álló befektetői csoport vásárolja meg, amelyeket fix havidíjért bérel a társaság. Ezt az üzleti modellt Kovács szerint a londoni befektetők is támogatják. A most megalakuló holdingban Kovács Miklós megkapta a vezérigazgatói széket, elmondása szerint a tőkebevonással banki finanszírozás nélkül, megerősödve készülhetnek a 2016-os piacnyitásra.

Rovatok