Index Vakbarát Hírportál

Félünk a gyerektől, mert drága

2013. június 6., csütörtök 14:22 | aznap frissítve

Minden második felnőtt vállalna inkább kevesebb gyermeket, hogy jobb anyagi körülmények között nevelhesse őket – derül ki a Generali Biztosító 1200 fős reprezentatív kutatásából. A szülőknek csak kisebb része tud rendszeresen félretenni gyermeke számára, maximum 10 000 Ft-ot. A szülők és a gyermeket tervezők is egyetértenek abban, hogy manapság szinte lehetetlen mindent előteremteni a gyermekeknek, a családalapítás előtt állók 40 százalékának vannak félelmei a gyermekvállalással kapcsolatban, 70 százalékuk ugyanakkor szeretne előre felkészülni a jövőre.

A Generali a gyermekes vagy a jövőben gyermeket tervező 18-59 év közötti magyar lakosság körében indított reprezentatív (teljes minta: 1200 fő) kutatássorozatot a gyermekvállalással kapcsolatban. Egy gyermek felnevelésének és a továbbtanulásának várható költségeinek vizsgálata után ezúttal szülők a gyermekvállalással kapcsolatos félelmeit és egyéb attitűdjeit vizsgálta a társaság.

A biztosító egy kalkulátort is készített, amivel kiszámolhatja, hogy mennyibe kerül a gyereke az egyetem végéig.

Sokan már nem is akarnak gyereket

Az eredmények szerint a kutatásban részt vevők 60 százalékának van gyermeke, a gyermektelenek esetében pedig 57 százalék szeretne legalább egy gyermeket, ötödük (21 százalék) viszont egyáltalán nem tervez gyermeket a jövőben sem.

A leendő szülők 41 százalékának vannak – főleg anyagi helyzetből fakadó – félelmei a gyermekvállalással kapcsolatban. A szülők és a gyermeket tervezők is egyetértenek abban, hogy manapság lehetetlen szinte mindent megteremteni a gyermekek számára, több mint felük egyetértett azzal, hogy inkább kevesebb gyermeket vállalna azért, hogy a lehető legtöbbet tudja megadni a számukra. A már szülői tapasztalattal bírók ugyanakkor sokkal inkább gondolják úgy, hogy a gyermekvállalás nem pénzkérdés, mint azok, akik még a családalapítás előtt állnak.

Mire költene 50 ezer forint pluszt?

A kutatásból kiderült az is, hogy sok szülő nem tud megtakarítani gyermeke számára, akik mégis, azok is maximum 10 000 forintot. A gyermekvállalás előtt állók ugyanakkor bizakodóbbak: 43 százalékuk szeretne legfeljebb havonta 10 000 forintot, további 26 százalékuk pedig még ennél is többet akar félretenni gyermeke jövőjének biztosításához. Arra a kérdésre, hogy amennyiben jelenlegi anyagi helyzete romlásnak indulna, hogyan finanszírozná gyermekével kapcsolatos kiadásait, a legtöbben azt válaszolták, hogy egyéb kiadásaikat csökkentenék (62 százalék), minden negyedik szülő a megtakarításait használná fel, 12 százalékuk pedig banki kölcsönt venne fel egy ilyen esetben.

Érdekes válaszok érkeztek arra a kérdésre is, hogy mire költené a szülő azt a képzeletbeli plusz havi 50 000 forintot, amit mindenképpen a gyermekneveléssel kapcsolatosan lehetne elköltenie. A képzeletbeli összegből a szülők gyermekeik étkeztetésére költenék a legtöbbet, átlagosan havi 13 000 forintot. A sorban a következő a taníttatás, és a megtakarítás a jövőre, egyenként átlagosan majdnem 10 000 forinttal. A ruházatra átlagosan 8 000 forintot szánnának, míg legkevesebbet a sportra (5100 forintot) és a gyermekek szórakozására áldoznának (3 600 forintot).

Rovatok