Index Vakbarát Hírportál

Titkos szövegváltozata is van a Fidesz botránytörvényének

2013. június 17., hétfő 07:53

A múlt csütörtöki agrárfórum után a földtörvénnyel kapcsolatos civil egyeztetés botrányba fulladt és kiderült, van újabb szövegtervezet, amelyet a résztvevők nem ismerhettek meg.

Már csak kisebb, technikai jellegű és pontosító javaslatokra lát lehetőséget Fazekas Sándor vidékfejlesztési miniszter, ám a Napi Gazdaság kérdésére, miszerint várható-e nagyobb módosítás a zárószavazásig, kitérő választ adott. Az érdeklődésre megerősítette, hogy a helyi gazdabizottságok döntése ellen nem lesz lehetőség jogorvoslatra.

A tárca szerint a sarkalatos földforgalmi törvény mellett készül majd egy feles többséget igénylő földhasználati törvény is. Ebben definiálnák, hogy ki számít állattartónak, milyen végzettséggel számít valaki földművesnek, a helyi gazdabizottságok tagjai megválasztásának módját, a bizottságok eljárásrendjét, illetve azt, hogy hogyan kell értelmezni azt a szempontrendszert, amely alapján a döntésüket meghozzák − például hogy mi számít felhalmozási célú tulajdonszerzésnek, aminek alapján megtagadható az adásvételi szerződéshez való hozzájárulás.

Az agrártárca múlt csütörtöki balatoni fórumát követően botrányba fulladt a földforgalmi törvénytervezettel kapcsolatos, a civil szervezetekkel tervezett második egyeztetés (miután azt először „érdeklődés hiányában” elhalasztották). A több mint 200 tiltakozó szervezet fele képviseltette magát, de a VM részéről döntési jogkörű fél nem volt, csak a szövegtervezetet készítő tanácsadói pozícióban lévő jogászok, akik ugyan emlegettek egy június 9-ei keltezésű újabb szövegváltozatot, ám azt nem bocsátották a rendelkezésünkre − mondta a Napi Gazdaság érdeklődésére Kajner Péter, a Szövetség az Élő Tiszáért Egyesület elnöke.

Amikor végül sikerült odahívni Simon Attila helyettes államtitkárt, az egyeztetés fél perc alatt véget ért, mivel a tisztviselő nem járult hozzá, hogy a civilek videofelvétellel dokumentálják a mondanivalóját, és ezt követően távozott is a teremből. Az érintett szervezetek követelik, hogy a minisztérium haladéktalanul hozza nyilvánosságra a földforgalmi törvény legújabb tervezetét, valamint legkésőbb június 17-éig írásban, indoklással együtt tételesen válaszoljanak a civil módosító javaslatokra.

Ágazati körökben egyébként egyre vadabb hírek keringenek a zárószavazás elhalasztásának indokáról: egyesek tudomása szerint az Európai Bizottság részéről érkezett versenyjogi, a vállalkozás szabadságának sérelmével kapcsolatos kifogás, mások úgy tudják, hogy az Országgyűlés alkotmányügyi bizottsága jelzett komoly alkotmányossági aggályokat a tervezet több pontja kapcsán − például amiatt, hogy cégjogi változás miatt elveszthetik földtulajdonukat azok a vállalkozások, amelyek a 90-es évek közepén legálisan szerezték azt.

Olyan értesülés is akad, amely szerint a külügyi tárca közvetítette a diplomáciai csatornákon érkezett súlyos kifogásokat. Konkrétumot azonban senki sem tud, sem az okokról, sem a tervezett szövegváltoztatásokról.

Rovatok